A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szovjetunió. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szovjetunió. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 21., szombat

Május 21. - Találkozás az Elbánál

Témakör: Film
Idő: 1949
Stílus: Bizarrmód allegorikus, furcsa szovjet propaganda-mozi 
Fíling: Béketáborbeli... 


Leírás:


Láthattunk már elbeszéléseket a nagy Lenin elvtárs életéből, ismerkedhettünk egy sikerfilmnek szánt magyar-szovjet koprodukciós alkotás történetével és mindjárt két többé-kevésbé apolitikus gyerekfilmet is prezentáltunk - mindezt az átpolitizált Szovjetunióból - de még valami nagyon hiányzik az eheti merítésből, ami viszont nagyon is jellemző műfaj volt az időszakban...

Mi volna ez?

Nos, csak a lényeg - hiszen, be kell, hogy valljuk, ezidáig csak a kuriozitásokkal foglalkoztunk ahhoz képest ami ma jön...

Az időszak szovjet filmtermésének nagy részét ugyanis egyetlen műfaj kebelezte be: a háborús propagandafilmek, s ma pontosan egy ilyen alkotás következ. 

Háborús propagandafilm, mondtam - méghozzá második világháborús. Míg nyugaton többnyire már rég nem foglalkoztak ezzel a témával, hisz örültek, hogy végre elfelejthetik, s a nagy stúdiók leginkább a méregdrága  bibliai témájú filmeposzok gyártásába öltek mérhetetlen pénzeket (ezek mellett pedig többnyire kis költségvetésű vígjátékokat, illetve néha-néha egy-két film noir-t vagy művészfilmet gyártottak), aközben a Szovjetunióban Sztálin elvtárs, majd utódai, mást sem csináltak, csak propagandamozikat gyártottak. 

Na jó, főleg Sztálin idején volt ez nagyon kedvelt műfaj - később kicsit háttérbe szorult, s hál' Istennek átadta helyét egy mindenképpen változatosabb filmtermésnek. Ebben az időben már a háborús filmek is mind igényesebbek lettek - gyakran jelentékeny művészi erényekkel is rendelkező alkotásokról beszélünk most, amelyek közül az egyértelműen legkiválóbb Grigorij Csuhraj Ballada a katonáról c.mozija . 

Nos mai filmünk egyértelműen semmilyen tekintetben nem rendelkezik ilyen paraméterekkel. A "Találkozás az Elbánál" c. 1949-es szovjet opusz tematikájának belövéséhez nem kell túlzottan magasrendű történelmi ismeretekkel rendelkeznie a második világháború történetében jártas nézőnek, hiszen a szovjet és az amerikai hadsereg keleti, illetve nyugati irányból érkezve a németországi Elba folyónál találkozott össze először...

A barátkozásról, az Marlboro-t és órát csereberélő amcsi és ruszki vitézekről készült felvételek annak idején bejárták a világsajtót és mint a szövetségesi bajtársiasság szép példáit szerepeltették ezeket hetekig a lapok hasábjain. 

Aztán a képek bekerültek a történelemkönyvekbe és az emberek valahogy elfeledkeztek róluk. Túlléptek rajtuk Főleg, miután kezdett mind hűvösebb, majd mind inkább szembehelyezkedő lenni a viszony az USA és a Szovjetunió között. 

1949-re már egyértelművé vált a helyzet: Churchill megtartotta híres fultoni beszédét, amelyben bírálta a szovjet külpolitika tevékenységét, Eisenhower már több élesen SZU-ellenes megnyilatkozással is büszkélkedhetett, s kisvártatva megkezdődik McCarthy szenátor hajtóvadászata a kummunista-gyanúsnak ítélt személyek ellen, Sztálin pedig kinyilvánította, hogy "ők a béketábor, az USA meg bekaphatja" (természetesen ilyet nem mondott, de biztosan gondolt még cifrábbakat is)... 


A béketábor kifejezés - szokjuk, ha nem ismernénk, mert évtizedekig használták nálunk is - természetesen azt jelentette, hogy a Szovjetunió és az érdekszférájába tartozó országok mindent megtesznek a világbéke építéséért, ők mossák kezeiket, ha az USA vezetése ezzel szemben éppen a békétlenséget gerjeszti a világban. Ez valójában persze nem volt igaz, hiszen a Szovjetunió legalább annyit, ha bizonyos esetekben nem többet tett a két nagyhatalom viszonyának megrontásáért, mint a gaz amerikai imperialista világbirodalom... 

A béketábor országai természetesen igen hamar megkapták a szájukba az először természetesen az SZKP illetékes szervei által megcsócsált háborús történelem-képet, s akár kérték, akár nem, muszáj volt elfogadniuk, mert kajálták avagy sem, nem kaptak mást - se Marshall segélyt, se Truman urat fehér lovon, hogy egy nagyon idevágó klasszikusból idézzek

Az etetés leghatékonyabb eszközei természetesen a filmek voltak. Ezekkel sok mindent el lehetett érni. Sőt, ezekkel jóformán mindent el lehetett érni, ami az SZKP erre vonatkozó rövid távú céljai közé tartozott. Például azt is el lehetett adni, hogy mi vagyunk a béketábor és, hogy majd megszakad a szívünk, hogy Amerika nem akar hozzánk tartozni...

Pontosan ilyen emocionális reakciókra számít legalábbis mai filmünk, amelynek fő jellegzetességeire a tovább mögött kívánunk kicsit jobban rámutatni... 

2011. május 20., péntek

Május 20. - Maximka, avagy zulu nép kis fekete gyermeke menni orosz cári flottahajó

Témakör: Film
Idő: 1952
Stílus: шоколад Максимка 
Fíling: Úgy hangzik, mint a legjújabb Sascha Baron Cohen karakter neve? Pedig nem az!



Leírás:

Maximkát Vlagyimir Braun rendező agya szülte és álmodta meg még az ötvenes évek elejének Szovjetuniójában s csak a szerencsés körülményeknek köszönhetően lett belőle film 1952-ben. A mozi - nem ismeretlen jelenség az 1950-es évektől kezdve Szovjetoroszország filmgyártásában - a cári Oroszhon mérsékelten idealizált kulisszái között játszódik. Ez a korábbi elképesztő mértékben sötét II. és III. Sándor és II. Miklós korabeli díszletek szénfekete tónusán jelentősen enyhített. Az egy amerikai rabszolgaszállító-hajóról egy cári flottagőzösre átszökött kölyök - aki mellesleg szerecseny (sic!) is és ez itt a lényeg - históriája ugyanis ebben már nem propagandafilm. 

A sztori nagyjából az 1870-es és 1900-as évtized között játszódhat valamikor - ezt az egyenruhák és a technika színvonala alapján következtettem ki, ugyanis a filmben, amely műfaját tekintve alapvetően mégiscsak a gyermek-ifjúsági kategóriába sorolható, semmilyen politikai utalás nincsen. A fehérruhás cári admiralitás tisztjei itt nem elnyomó férgek, nem a Patyomkin páncélos matrózokat éheztető brutális gazemberei, akik a történelemben sosem látott mértékben élnek vissza a hatalmukkal (amiben, mint tudjuk, minden propagandaíz ellenére is akadt igazság).

Tíz évvel azelőtt talán még elképzelhetetlen lett volna ez a furcsa történet, de a hidegháború nem csak a fegyverkezés tekintetében hatott a szovjet versenyszellemre: nekik is fenemód fontos lett, hogy Hollywood-ot lepipálva minél blockbuster-ízűbb gyermekfilmekkel kápráztassák el apróságokból álló közönségüket. A Csuk és Gek még nem volt része ennek a törekvésnek, de a Maximka már egyértelműen ilyen célokkal - is - készült. 

Szerencsére mindez nem nyomta rá a bélyegét a végeredményre, mert a film meglehetősen jó lett. Mármint gyerekfilmes mércével mérve. Engem már túlzottan nagy mértékben nem kötött le, át is pörgettem gyorsan, de az kétségtelen, hogy megvan az a varázsa, ami nélkül nem gyerekfilm egy gyerekfilm. 

A többek között Indiában és Mexikóban játszódó jelenetekben is bővelkedő fordulatos Maximka sok mindent elhihetnek még a hiszékenyebb felnőttek is - tán még azt is, hogy a matrózok és a tisztjeik együtt keresik a film története során ismét elrabolt Maximkát, és ugyanúgy örülnek megtalálásnak is. :D

Nem véletlenül lett oly nagy siker, hogy még ma is lehet belőle politikai viccet csinálni, s hogy Magyarországon még a korabeli filmhíradóban is beszámoltak róla.  A tovább mögött olvasható a tudósítás szövege (sajnos nagy bánatomra az ominózus felvételt nem sikerült megtalálnom).

2011. május 19., csütörtök

Május 19. - Alba Regia

Témakör: Film
Idő: 1960-1961
Stílus: Sokat akar a szarka...
Fíling: ...de nem bírja a farka...




Leírás:

"Önkéntelenül is eszébe jut az embernek a 30-as évek végéről az amerikaiak Garbo-filmje, a "Ninocska", amely az öntudatos szovjet nőt azzal rágalmazta, hogy valamiféle látszat-aszkétának állította be, akiről a "párizsi nagy élet" bűvöletében lehullanak a magára erőltetett külsőségek. Szamoljova alakítása az Alba Regiában ennek a hamis tételnek egyenes cáfolata, legszebb jelenetei éppen azok, amelyekben kibomlik nőiessége és kiderül, hogy önfegyelme, tartása nem aszkéta póz, hanem egy tudatos ember belső diszciplinája, amely társadalmi helyzetének felismeréséből, az önként és mély meggyőződésből vállalt harcból következik." - Olvashatjuk a Filmvilág folyóirat (a magyar Cahiers du Cinema?) 1961. április 1-i számának cikkében, amely az Alba Regia c. szovjet-magyar koprodukciós filmről íródott, Rényi Péter tolla által. 

Aki elolvassa a cikket, és eltekint annak jellegzetesen vulgármarxista lózungjaitól, majd utánanéz egy kicsit a mozi nemzetközi fogadtatásának, bizonyára az a benyomása támadhat, hogy ezt a filmet érdemes megnézni, hiszen oly sokan nyilatkoztak oly elismerően róla - az imdb-n egyébként 7.6-os szavazatot kapott összesen hat embertől (gyaníthatóan nosztalgia-bolond kisnyugdíjasoktól). 

De azért, mielőtt nagyon megörülnénk, hogy ismét kivételes műremekkel van dolgunk, le kell lohasszam kicsit a hirtelen feltámadt lelkesedést: a Szemes Mihály rendezésében, Tatjána Szamojlova szovjet színművésznő főszereplésével (akit előszeretettel neveznek a szovjet Audrey Hapburn-nek is), az egyébként méltán világhírű Szállnak a darvak legendás adaptációjában lett világhírűvé;  készült Alba Regia annyira nem jó film, mint amennyire hájpolták a saját idejében. 

Ha valaki a korabeli filmes folyóiratokat, vagyis a Filmvilág, a Filmklutúra és a Film - Színház - Muzsika, vonatkozó számait lapozgatja, feltűnő lehet számára, hogy a magyar mozikban való feltűnése idején, azaz 1961. áprilisában többször, többen, több aspektusból is vizsgálták a filmet, ami már eleve csak különleges státuszú filmeknek járt ki a berendezkedő, majd konszolidálódó Kádár-korszak ezen éveiben. 

Aztán még feltűnőbb lehet, hogy 1961 és 1963. között, sőt, még később is, az említett, sőt, más periodikákban is, rendszeresen előkerült az Alba Regia, mint példa, mint kályha, amitől el kellene indulni a magyar filmeseknek, ahelyett, hogy olyan értelmetlen művészi kísérletezésekbe fognának, mint Makk Károly "Ház a sziklák alatt"-ja (amely a korszak egyik legkiválóbb magyar filmje volt - ezzel szemben a korabeli filmsajtó súlyos bűne, hogy, ha egyáltalán szó esett róla, ott rúgtak bele, ahol csak érték) vagy Gaál István Sodrásban c. alkotása (ami a hatvanas évek egyik legfontosabb magyar filmje)...

Na, bezzeg az Alba Regia... - legyintettek eme rendkívül jelentős alkotások láttán a kor filmes ítészei és tovább rótták, immár nem versenyt-nyaló Rákosi-korabeli, csak nyugodt, kényelmes, ráérősen kispolgárias Kádár-kori tempóban, de mégiscsak rendszerhűségüket bizonyítani kívánó soraikat. 

Bízván abban, hogy felcsigáztam a nyájas olvasó érdeklődését, a tovább mögött folytatom, prezentálván, hogy mit is gondolok erről a szerintem igen csak halovány kis filmről...