A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 80's. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 80's. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 24., kedd

Május 24. - It's cool to be clear 1. - The 7 Up, the Pacman and Bette Davis eyes

Témakör: Reklám
Idő: 1981-1982
Stílus: Colourful
Fíling: "The difference is clear..."


Leírás:

Na most akkor legildomosb volna a címmel kezdenünk. 

Először is: az "It's cool, to be clear" a 7 Up nevű üdítőital 80-as és 90-es évek fordulóján realizálódó nagy reklámkampányának jelmondata volt, és, hát így jobban belegondolva, többféleképpen is értelmezhető, hiszen, a "túlságosan klassz ahhoz, hogy tiszta legyen" szlogenből a "tiszta" az üdítő minőségére és az egészségre káros adalékanyagaira is vonatkozhat.

De rosszmájú tréfát félretéve nézzük a cím másik részét: a 7 Up adott, mint a ma is ismert, idehaza a drágább árfekvésű üdcsik közé sorolható fresh-drink. A Pacman is adott, mint a nyolcvanas esztendők elejének igen népszerű, ős-játékgépeken zúzott játéka, amelyben egy sárga fej üldöz más fejeket egy nagy labirintusban. És adott a Bette Davis Eyes is, amely ugyanennek az időszaknak volt egyik nagy slágere (mondanom sem kell, hogy mi ebből is kimaradtunk, ahogy amúgy a Pacman-ből is), a már az ötvenes évektől fogva népszerű brit előadóművész, a még ekkor is új lemezekkel (és méghozzá milyen jókkal) jelentkező Kim Carnes slágere (amit számtalanszor újrafeldolgoztak már - pl. Gwyneth Paltrow is énekelte a "Duets" c. filmben):



Nos, és akkor most rakjuk össze a részleteket.

Tehát: a 7-Up 1982-ben Angliában, majd, mivel a dolog elég népszerű lett, kisvártatva az egész világon (erre lesz jó példa a negyedik videónk, amelyben az eredeti dal egy nagyon cool feldolgozása csendül majd fel) beindított egy olyan reklámkampányt, amelyben a zenét a Bette Davis Eyes egy a reklám nem túl összetett üzenetének közvetítésére alkalmas, átdolgozott változata csendült fel (amit, nekem a jellegzetesen rekedtes karakter hiányánál fogva úgy tűnik, nem KC énekelt fel). Az említett advert-ek között pedig van egy igazi kakukktojás - amely nem csak 7 Up, de Pacman reklám is egyben - s ami számomra érdekes, ugyanez a muzsika szól azalatt is. 

Nos, tessék felkészülni valami nagyon színesre, nagyon esztétikusra (szinte túlságosan is esztétikusra) és valami nagyon nyolcvanas évekbéli hangulatúra, de ezúttal ne new wawe-, underground-, teen pop- vagy Falco-fílingre tessék gondolni, hanem valami olyasmire, amilyet még az életben nem láttatok.

(Ja, és persze nem lennék önmagam, hogy ha nem jegyezném meg, hogy az első két reklámban szereplő bubi-frizurás fekete hajú lány mennyire hot - és, hogy az a köpet milyen látványosan repül el 0:09-nél a kép előterében -lol)... 

2011. május 23., hétfő

Május 23. - 80's + 90's + The Whole World + reklámok + üdítőital-hirdetések





Témakör: Hétindító
Idő: 80's and early 90's 


Na, most megint itt a nagyot nézés ideje.

Mert megint olyan témát választottam, hogy nem is képzeltem volna, hogy ilyesmiről össze lehet állítani egy hétre való anyagot. És aztán meg jobban belegondoltam, ÉS rájöttem, hogy de, simán és homlokráncolás nélkül meg lehet ezt csinálni - és most meg is fogom. 

Ez a hét ugyanis a 80-as és nagyon korai 90-es évek üdítőital-hirdetéseié. Nem tréfa, csalás, vagy ámítás: tényleg ez az eheti témánk. És ebből, majd meglátjátok, bőségesen kitelik egy hét. És, igen, egyik nagy üdítőitalgyártó sem fizetett nekem egy fityinget se, hogy reklámozzam őket ilyesmivel (sőt, néhol még sértegetni is fogom őket :D )  - még a Pepsi se, amelynek egy 1981-es hazai hirdetése az eheti fejlécképünk is egyben...


2011. május 22., vasárnap

Május 22. - The Top 10 hottest blondies of the 80's - 9. Mandy Smith

Témakör: Best of
Idő: 80's 
Stílus: She was one of the cutest cuties of the late 80's
Fíling:"I need to know, do you feel the same way?"



Leírás:


Nos, hölgyek és urak - de főleg urak, hiszen, ha nem csalódom, eddig is többnyire férfiak olvasták ezt a szokásos vasárnapi írásomat - így a vége felé közeledve most már leránthatok néhány leplet. A célegyenesben vagyunk, tehát nem baj, hogy ha tisztázunk néhány dolgot...

Diane Keaton, Jodie Foster, Kim Carnes illetve Debbi Harrison nem lesznek rajta a listán - ez azért van, mert nekik mind más évtized jelentette az aranykorukat, plusz Diane Keaton csak hozzávetőlegesen szőke. Kim Basinger sem lesz vagy Bridget Fonda, mert szerintem ők sokkal inkább a kilencvenes évek ikonjai, mint a nyolcvanasoké. Madonna szénfekete hajú, hiába minden szőkítés (amit már a nyolcvanas években is bevállalt időnként), Kylie Minouge pedig, bármilyen édes és imádni-való is, bizony vörös, így aztán ők sem lesznek szereplői a listának. 

A listának, amelyről ennek ellenére lemaradt pár név, akikkel kapcsolatban úgy érzem, legalább annyira ikonikus blondie-jai voltak az időszaknak, mint az itt felsoroltak, csak éppen nem fértek rá... 

A legközelebb róluk is szó lesz, no meg az utolsó, 10. szöszinkről, akiről talán már sejtik páran, akik rendszeresen olvassák a blogot, hogy kiről is van szó valójában (a neve a mai posztban is szerepelni fog, anyway)...

De a poént még ne lőjük le - inkább vessünk pár pillantást Mandy Smith-re aki ma következik soron...

Nos: íme, megint egy csinos szereplő a nyolcvanas évek c. szuperprodukcióból, akit tuti, hogy senki nem ismer idehaza. 

Hogy is ismernék, hiszen nálunk egyetlen lemeze sem jelent meg, egyetlen számát sem játszotta a poptarisznya, márpedig amit nem játszott annak idején ez az oly népszerű rádióműsor, úgy vettem észre, mintha ki lenne törölve a nyolcvanas évekkel kapcsolatos hazai köztudatból...

Szomorú, hogy nagyon sok cool előadó van köztük (ezúton is küldeném szemráncolásomat B. Tóth Lacinak, a műsor főszerkesztőjének)... 

Szerintem Mandy Smith is közülük való - szerintem Mandy Smith cool, mi több cute - aminél nagyobb tiszteladás nem létezik egy hölgy irányába részemről...  

Jó, azt aláírom, hogy MS szépségén túl nem sokban emelkedett ki az évtized nagy egyéniségei közül - nem ő írta a dalait, nem ő találta ki a saját imidzsét, mi több, nem is menedzselték olyan szinten, mint Debbie Gibson-t, Kylie Minough-ot vagy Samantha Fox-ot, plusz azt kell, hogy mondjam, nem is használta olyan ügyesen a női eszköztárat, mint Stacey Smith vagy Pattsy Kensit.

Akkor hát mit keres itt voltaképpen?

Nos, ő ismét egy olyan név a listán, ami egy kötelező versenyzőt takar. Ilyesféle volt ugye (a kakukktojás) Catherine Oxenberg a múlt héten: Mandy a "kötelező" cute girl, aki se többet, se kevesebbet nem tud, mint, hogy egyszerűen cute - de abban viszont őstehetség...

Amanda Louis Smith, aki tizenhat évesen robbant be - ő is az 1970-es év szülötte, mint  Debbie Gibson (micsoda évjárat, OMG!) - a brit pop-életbe bájos, spontán jelenségként, s nem mellesleg figyelemreméltó, extra-vékony alkatával...

"Somebody ate her with a hamburger, please!" - írta egy tréfás kedvű kommentelő az egyik videója alá a youtube-on. Rosszul tette, ugyanis Mandy nem volt anorexiás, nem voltak étkezési problémái - egyszerűen ilyen soványnak született.

Nem véletlen, hog az, hogy ilyen sovány volt, neki tökéletesen állt. 

Mint ahogy általában minden - ezért tűnhet úgy, hogy ő nagyon is értette a dolgát. Pedig aki átlát az álcáján, ami tegyük hozzá, nem nehéz, csak egy bájos, kedves, egyszerű bakfist vehet észre mögötte. Egy fiatal csitrit, aki szerencsés csillagzat alatt született és jókor volt jó helyen amikor a megfelelő erényeket osztogatták...

So these are all informations, you have to know about Mandy Smith... 








2011. május 15., vasárnap

Május 15. - The 10 hottest blondies of the 80's - 8. Catherine Oxenberg

Témakör: Best of
Idő: 80's
Stílus: Kakukktojás...
Fíling: Vagyis inkább különlegesség...



Leírás:

Minden valamirevaló best of listára kell egy olyan kakukktojás, ami valamilyen szempontból nem felel meg a listán szereplő követelményeknek. Ez az a kivétel, tudjátok, ami erősíti a szabályt.

Nálunk most Catherine Oxenberg lesz ez a különleges illető...

Catherine Oxenberg ugyanis annyiszor változtatta már a hajszínét, hogy bajos lenne megmondani, vajon mennyiben tekinthető blondie-nak a szó szoros értelmében. Hogy mégis szerepel ezen a listán, annak az az elsődleges oka, hogy CO-t a közönség szőkén ismerte és kedvelte meg, és, mert természetes hajszíne világos barnás-szőke.

A Dynasty c. sorozatban ugyanis egy abszolút szőke karaktert alakított, s ez nem is történhetett volna másképpen, hiszen karakterét magáról Diana hercegnőről mintázták.

De álljunk meg egy pillanatra...

Először is: mi az a Dynasty?

Nos, remélem olyan fiatalok azért nem vagyunk, hogy ne vágjuk, hogy mi az a Dallas?

Na, ugye!

Szóval volt egy másik sorozat akkoriban az amcsiknál, ami legalább annyira népszerű volt, mint az említett opusz, majd egy idő után még túl is szárnyalta annak nézettségét. A híres sorozat, mint már említettük, a Dynasty volt, s súlycsoportjáról sokat elárul, hogy nálunk a Szív TV nevű csatornán futott a 2000-es évek elején, majd pedig a Story TV-n tűnt fel kicsit később.

Igen, a Dynasty vérbeli szappanopera volt, de az a fajta, amelybe mérhetetlenül sok pénzt öltek. Egy Carrington-vagyonnyit, mondhatni...

Merthogy a Dynasty Ewing-jai a Carrington-ok voltak, s mit ad Isten, ők csakúgy az olajból tollasodtak meg, mint a texasi kollégák. Csakhogy, míg a Dallas egyfajta republikánus-ranchos, "egészséges"  vidéki-amerikai életérzést próbált közvetíteni (az ekkoriban hatalomba lendülő Reagean kormánynak való megfelelési kényszerből ez egy időben nagyon eluralkodott a széria profilján), addig a Dynasty a mérhetetlen gazdagsághoz társuló rongyrázás szimbólumává vált - a dekadens és hanyatló kapitalizmus nagyszabású és csillogó-villogó kulisszái pedig megmozgatták a nyolcvanas évek egyszerű fantáziáit is.

S ha ez még nem lett volna elég, a széria arról is híressé vált, hogy legendás catfight-ok, azaz nők tettlegességig fajuló veszekedései szerepeltek benne - nem véletlen, hogy erről még az American Dad-ben is elsütöttek egy-két poént.

Akárhogyan is van azonban, ebben a sorozatban tűnt fel először a szélesebb közönség számára Amanda Carrington-ként, a család a messzi Londonban élő gyermekeként Catherine Oxenberg, 1984-ben. Az ekkor már nagyon is sikeres széria tette ismertté a nevét az egyébként később olyan remekművekben is feltűnő hölgynek, mint az Acapulco H.E.A.T., amit mi a kilencvenes években Acapulco akciócsoportként ismerhettünk meg...

Szóval, ez a bizonyos Catherine Oxenberg nem mellesleg anyai ágon a jugoszláv királyi család leszármazottja, s rokonságban áll a Romanovokkal, Kent hercegével. illetve még seregnyi ma is létező vagy ex európai uralkodóházzal - és ez nem mese - valóban megfelelő választásnak tűnhetett erre a szerepre, ugyanis mindene a szépsége és a királynői kisugárzása volt.

Nem volt énekesnő (feltűnhetett, hogy az eddigi blondie-aink közül mindenki énekelt vagy együttesben vagy szólóban, így megállapítható, hogy ebben a tekintetben is kakukktojásnak számít az összeállításunkban), s bár színészkedéssel is foglalkozott, ennek dacára nem teljesített kiemelkedően  igazán ezen a téren sem. Igazából semmi nem emelte ki a tömegből, kivéve egyvalami: hogy valóban királynői jelenség volt.

Vibráló, izgalmas nő, aki magára vonta a figyelmet és aki könnyedén válhatott a korszak ikonjává, mert megvolt minden képessége, ami erre predesztinálhatta.

So, she was a perfect blondie of the 80's (not more, but not less), and, I think, it's realy quite enough to be on this list... 


2011. május 8., vasárnap

Május 8. - The top 10 hottest blondies of the 80's - 7. Sam Fox

Témakör: Best of 
Idő: 80's 
Stílus: "Touch me! / Touch me! / I wanna feel your body..."
Fíling: Mert néha kell valaki ismerős is... 


Leírás: 

D'oro-t leginkább a metálrajongók ismerik idehaza, Stacey Smith-t viszont senki sem. Pattsy Kensit-et azért jópáran vágják, viszont Terri Nunn-ról errefelé sokan még azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák. Kim Wilde pedig a nyolcvanas évek legendájává vált, így idehaza nehéz nem ismerni, viszont France Gall-t legfeljebb pár középkorú frankofil éli idehaza. 

Akárhonnan is nézem, az eddigiek közül senki sem számít ismertebbnek ma kis hazánkban, mint Samantha Fox, a mai, szám szerint hetedik "blondie"-nk.

Ugyanis Miss Fox-ról egy generáció - az, amelyik akkoriban volt kamasz, amikor én születtem - hallotta csak úgy mellékesen, hogy énekelt is - ám annál inkább vágták a hölgyet a Bravo magazin Bécsből vagy az NSZK-ból becsempészett számaiból, amelyekben, mi tagadás, meglehetősen ledér képek (is) jelentek meg róla, a ma már kopaszodó 40-esek örömére.


Ne szépítsük: egy egész hazai generáció egyik első szexuális élményét jelentették az ő poszterei, a nem ritkán csak a lényeget takaró képei minden fiúöltöző és autószerelőműhely kötelező kellékei voltak, srácok szöktek ki Berlinbe csak azért, hogy vele készíthessenek fotót és legalább egy pillanatra bűvkörébe kerüljenek, s mentek el 20 évvel azután, vagyis úgy három éve kissé megkésett hazai koncertjére (ugyanis az aranykorban még nem játszott itt, s első budapesti fellépésére csak 2008-ban kerített sort), gondolkodás nélkül kiperkálva a borsos jegyárat.

Mert Samantha Fox ilyen - ő a tökéletes bombanő, mindannak a szinonímája, ami a nyolcvanas években a igazán szexi volt. Ő nem egy egyszerű ribanc volt - ő egy olyan szexszimbólum volt, amilyen egyszer születik legfeljebb egy évtizedben...

Madonna volt az elérhetetlen istennő, Cindy Lauper a nagyon is megközelíthető lázadás szimbóluma, a The Bangles énekesnői, köztük talán elsősorban Susanna Hoffs voltak az abszolút bájos és ártatlan girl from next door típus megtestesítői, Joan Jett a szénfekete lázadás with bad reputation, Debbie Gibson a teen queen, Tiffany a mall queen, Belinda Carlisle a szenvedély és elegancia ötvözete, Pat Benatar a nő, aki mindent tud a szerelemről, Kim Wilde meg maga a nyolcvanas évek zenéje, mindenestül...

De Samantha Fox kategorizálhatatlan. Szinte - úgymond - "átlagos" bombázó lenne, de valami mégis kiemelte a környezetéből - és itt nem is a keblekről volt elsősorban szó (bár nyilvánvalóan az sem lehet elhanyagolható tényező), hanem sokkal inkább arról a képességéről, ahogy állandó, és a világűrből is látható mértékben aktív szexuális kihívást tudott belevinni egyetlen finom gesztusába vagy pillantásába.

Ezért volt az, hogy sokan, akik akkoriban értek férfivá, évek múlva kérdezték meg csak döbbenten, hogy: de hát énekelt is?

Nem csak, hogy nagyon nem az énekhangja volt a történet lényege (az amúgy is, ne szépítsük, nem ritkán playback-ről ment - sőt, ő volt az első playback-királynő), hanem az éneklés amúgy is csak másodfoglalkozás volt az ő számára.

Ő is 1986 forró nyarán lett igazán ismertté (akár csak Pattsy Kensit, Tiffany, vagy Debbie Gibson - hú, de jó évjárat volt az!), s köszönhette mindezt nem kis részben Tom Fox-nak, az apjánmak, aki történetesen egy zseni volt

Ahogy mondani szoktam, a nyolcvanas évek három legkiválóbb menedzsere nem volt más, mint: Fox-apuka, Minouge-apuka (Kiley Minouge apja) és Gibson anyuka (Debbie G. mamája). E triumvirátus tagjaként Fox papa pontosan tudta, hogy mit vállalhat be a lánya, és mit nem.

Úgy tűnik, igaza lett, amikor azt mondta, hogy elég sokat, mert 1986-ra lánya világhírű lett. Sam-ről már három évvel korábban - azaz, amikor 17 éves volt mindössze - megjelent pár fehérneműs kép, 1985-1986-ban pedig már férfimagazinoknak vetkőzött, s amikor 1986-ban az angol Penthouse-ban végre először láthatták meztelenül a népek, valahogy hirtelen egycsapásra jött a világhír, majd az első lemez is, megállás pedig nem volt többé... (A ma már - akárhonnan is nézem - negyvenöt esztendős Sam azóta sem változott: ugyanezt a két műfajt űzi felváltva, és a jelek szerint még mindig remek érzékkel, mint akkor: vagyis az éneklést és a vetkőzést.)

Nos ez volt itt a Sam Fox sztori alapképlete - a továbbiakban pedig érkeznek képeink. Most lusta vagyok írogatni, meg amúgy sem látom sok értelmét a túl sok magyarázkodásnak, szóval legyen elég annyi, hogy kronológiai sorrendben követik egymást s nagyjából az 1984 és 1989 közötti időszakból valók, a végére pedig ezt az egy klipecskét biggyesztettem, csakis azért, hogy lássátok, milyen zenéket is követett el Sam kisasszony...





























2011. május 3., kedd

Május 3. - Hell Night



Témakör: Film
Idő: 1981
Stílus: Tipical early teen horror
Fíling: OMG! Is that Linda Blair?


Leírás:

Linda Blair...

Mond valamit a név?

Na és így: a kislány az eredeti The Exorcist-ból?

Ugye, így azért már azért csak dereng valami?

Igen, Linda Blair volt a kislány az Ördögűzőben, akiből ki kellett űzni az ördögöt. Ebben a filmben viszont éppen fordítva zajlanak az események - ugyanis ebben a filmben inkább őt üldözi a gonosz.

A sztori szinte átlagos, az ehhez hasonló slasher-témákkal szinte tele a padlás. (A slasher ugye egy olyan műfaj, amely arról szól, hogy a szereplők már nagyon szeretnének szexelni az adott filmben, de ez nem igazán történhet meg, mert valami mindig megkadályozza ezt - egy pszichopata láncfűrészes gyilkostól az ebben a filmben is szereplő élőholtakig .

(A tovább mögött erősebb képekkel folytatjuk...)


2011. május 2., hétfő

Május 2. - 70's + 80's + trash + horror


Témakör: Hétindító
Idő: 70's and 80's  

Általában véve a retrospektív tematikák többsége, adjuk meg bármilyen faramucian is a korszakot vagy a stílust, szinte kimeríthetetlen. De vannak témák, amelyek még a kimeríthetetlennél is kimeríthetetlenebbek és egyszerűen képtelenség őket átlátni. Valahogy olyan ez, mint, hogy egy autó szerkezetét még képes megérteni egy ember, de egy hajóét valószínűleg már nem, egy repülőgépét pedig végképp nem, hiszen azok megtervezéséhez mérnökök egész generációira, a hibák kiküszöböléséhez és az esetleges repülőszerencsétlenségek okainak megállapításához pedig komolyabb szakértelemmel bíró hozzáértők csapatára van szűkség. 

Na, szóval ilyesféle kimeríthetetlen és szinte átláthatatlan téma a retrospekciók világában a trash. A trash egy valóságos szövevény. Igazi élmény elveszni benne, különösen a hetvenes-nyolcvanas évek korabeli trash-moviek között, amikor a műfaj aranykorát élte, s amikor akár egy filmen belül is egyszerre keveredhetett horror, pornográfia és akció, vagyis a szcéna három legkedveltebb megnyilvánulási formája. 

Még azok is, akik soha nem is láttak egy ilyen alkotást sem - létezhet egyáltalán ilyen ember tíz év fölött? - ha máshonnan nem, hát Tarantino és Rodriguez olyan opuszaiból, mint a két Grindhouse-film vagy a Machete, nem is beszélve a Kill Bill egyes jeleneteiről, megnyugtathatom őket, körül-belül, már vágják is a témát.


2011. május 1., vasárnap

Május 1. - The top 10 blondies of the 80's - 6. Terri Nunn

Témakör: Best of
Idő: 80's
Stílus: "I'm a boy, I'm a mother..."
Fíling: "I'm a bitch, I'm a gheisha"
Leírás:


"I'm a bitch, I'm a lover, / I'm a child, I'm a mother / I'm a sinner, I'm a saint / I do not feel ashamed" - énekelte Meredith Brooks az ezredforduló körül, s az egész szám, elejétől a végéig olyan, hogy akár Terri Nunn-ról is írhatták volna. Ha Kim Wilde-ról azt mondtuk, hogy ő volt  maga a 80-as évek, vagyis minden, azaz szó szerint minden, amit az évtized popzenéje nyújtott a világnak, akkor Terri Nunn-ról azt mondhatjuk, hogy ő pedig bármi tudott lenni a színpadon, amit egy igazán érett - vagy nevezhetjük akár tapasztaltnak is - nő adni tud a proszcénumokon - s amiről Meredith is énekel a fentebb idézett dalban. 

Terri Nunn szinte érettnek született - a kezdetektől fiatal (de később is fiatalos) és nagyon-nagyon vonzó volt, viszont, ezzel együtt a vonásaiban és a tekintetében is ott bujkáltak egy néhány dolgon már átment harmincas nő érzelmei. Pedig nem volt sem túl elkényeztetett, sem nagyon kiszolgáltatott gyerekkora. Középosztálybeli családban született 1961-ben, és nőtt fel- Los Angeles-ben - a hetvenes években. 

1978-ban alapította a Berlin nevű zenekart, amelynek neve szinte már tökéletesen egy az övével - lévén ő az énekese. Az előbb meghatározhatatlan new wawe, majd synth-, még később sajátos popzenét, majd a kilencvenes évek végétől elektronikus popot játszó zenekart annyit éltettük már a blogon, hogy az nem is igaz. Elég ráklikkelni a megfelelő tag-re a mai bejegyzés alatt és kapásból beúszik- ha jól emlékszem - három vagy négy poszt is.

Na, szóval Terri e zenekar vezetőjeként vált a nyolcvanas évek egyik ikonjává, elképesztő erejű jelképpé, aki legfeljebb azért nem lehetett a mágikus dekád egyik legnagyobbja, mert ugyanakkor élt, mint Freddie Mercury, Michael Jackson, Madonna, Cindy Lauper, Kim Wilde, hogy az időszak nagy zenekarairól már ne is beszéljünk a szólóelőadók mellett... 

A sajnos nem eléggé ismert és méltatott new wawe időszak után, a Berlin a csúcsra 1986-ban jutott el, mikor is ők dobták össze a Top Gun c. "nagysikerá filmalkotás" nagy slágerét, a "Take My Breath Away"-t, amivel csak az a baj, hogy mindenki ezt ismeri tőlük, pedig kb. 40 jobb számuk biztos hogy volt ennél - szóval még ebben az esetben is komoly hiányérzete lehet az embernek.

Az excentrikus, izgalmas, szexi személyiség - Terri - mindvégig a zenekar motorja volt és maradt és nem mellesleg egy elképesztően vonzó nőről beszélünk az ő esetében, aki a neki juttatott eszköztárat kiválóan használta. Persze hogy is ne használta volna kiválóan, ha valóban igaz rá, amit elmondtunk a mai poszt elején...

Szövegközti képeinken Terri egy 1984-es portréja és első nagylemezének, az 1981-es Pleasure Victim-nek (beszédes cím egy ennyire dekadens zenekar esetében) a borítója látható. Egy korabeli festmény (egészen pontosan 1985-ös) következik ezután, amelyen Terri jellegzetes, védjegyévé vált 1983-1985-ös frizurája is feltűnik. 

A tovább mögött a Berlin 1986-os "Count Three and Pray" c. albumának belső borítója látható - amelyen az együttes tagjairól készült képek kaptak helyet. Ötödik felvételünk 1981-es, s akár hisszük, akár nem a T. J. Hooker c. sorozatból való, Terri ugyanis vendégszerepelt benne, és ez nem csalás, nem ámítás. Ahogy az sem, hogy az ezt követő három kép közül az első kettő 1983-ban, a harmadik 1984-ben készült - az utolsó a már említett hajviselettel megspékelve. Utolsó előtti két felvételünk 1986-os és mind a kettő a "Take My Breath Away" sikere után született újságcikkekből való, legutolsóként pedig egy 1990-es fotográfia látható.

Klipeket már nehezebb volt válogatni, hiszen seregnyi Berlin-alkotást prezentáltunk már a honlapon. A választás végül is egyetlen, 1981-es alkotásra, a már címében is sokat mondó "Sex... I'm a"-re esett. ("I'm a boy, I'm a mother... / I'm a bitch, I'm a gheisha..." - nem ismerős ez valahonnan?)

2011. április 30., szombat

Április 30. - Ritkaságok a Kontroll csoport történetéből 2. - Egy 1983-as demó

Témakör: Music

Idő: 1983
Stílus: "Ez az ami éppen kell, / Repülök a gyógyszerrel..."
Fíling: "Ez az adag éppen jó, / Ez az anyag éppen jó..."


Leírás:

A KCS 1983-ra egészen bizarr magasságokig jutott el. 

Míg 1981-ben establishment-gyilkos dühvel indult neki a karhatalomnak, a pártnak, meg a népnek, akiknek ugye "egy a szavuk", akárcsak a "Dunának, Oltnak a hangja" - hogy egy mondatban parafrazeáljak egy József Attila verset és egy kommunista indulót - két év múlva már sokat változott.

Magasabbról, egyetemesebb nézőpontból szemlélték az eseményeket. Nagyobb rálátással a korszellemre, meg amit művelt Magyarországon akkoriban. És persze magukra is, akik a kisszámú renitensek, a rendszert nemtörődömségükkel, tohonyaságukkal nem legitimáló kisebbség tagjai voltak.

Akik nem alkutdtak meg, akik nem váltak Nirvánia részévé és akik képesek voltak egybegyűjteni a hozzájuk hasonló gyarapodó tömegeket. Ezért van az, hogy az 1983-as demó, amelyről a most következő felvételeket apportírozzuk majd mélyen tisztelt műértő közönségünk számára,  sokkal egyetemlegesebb és valahol sokkal időtlenebb zenét foglal magába, ami valószínűleg nagyobb értéket is képvisel az Ős-Kontroll két évvel korábbi próbálkozásainál.

De én nem is mondok semmi mást - inkább döntsétek el ti magatok, hogy igazam van-e?

A lényeg az, hogy erről a bizonyos - egyébként a maga idejében ócsak minőségű hangkazettákon terjedő , ám mégis korszakalkotó felvételről - következik öt - ismét csak ritkaságnak számító - dal. 

2011. április 29., péntek

Április 29. - Mátyásföldi Trabant-demó

Témakör: Music
Idő: 1982-1984 között
Stílus: Trabant (C)
Fíling: Sic! Ilyen egyszerűen! 



Leírás:

A napokban láttam egy interjút Méhes Mariettával, a nyolcvanas évek túlzás nélkül állíthatóan világszinten is rendkívülinek tekinthető underground room-music-ot szolgáltató, a magyar zenei porondon akkor is, és, mondhatni, most is (bár ma már korántsem annyira) hiánypótló Trabant zenekar énekesnőjével (meglepne, ha sok olvasóm számára lenne ismeretlen az együttes neve). "Mostanában hallgattam a régi dalokat újból, mert nem szeretem visszanézni magamat túl sűrűn - aztán meg meglepődtem, mert... hogy ezek a zenék mennyire jók, tudod?" - mondta. 

Szinte minden más előadótól az önteltség biztos jelének vélném az ilyen megnyilatkozásokat, de Marietta úgy tud rácsodálkozni mindenre, mintha most látná először. A saját zenéjére is, ha épp arról van szó.

Talán benne is csak mostanában tudatosult igazán, hogy, amit a Trabant csinált annak idején, az valóban művészet volt, mégpedig a javából. Értéke elsősorban abban kereshető, hogy soha nem használtak egyetlen egy establishment-ellenes sort sem, ami pedig a kortárs környezet underground zenét művelőinek túlnyomó többsége esetében egyáltalán nem volt így.

Az ő életművük viszont nem erről szólt - nagyon nem erről. A Trabant elvont, szürreális, néha nehezen értelmezhető képekben sem szegény, ám legtöbbször mégis nagyon könnyen befogadható versszakokba szedte az élet nagyobb és apróbb dolgait. De nem kell nagy horderejű dolgokra számítani: otthonos, természetes, hétköznapi muzsika ezt. Ezért olyan különleges a hatás, amit ez a zene kelt, meg talán még Méhes Marietta éppen képzetlensége miatt figyelmet érdemlő egyszerű énekhangja okán is.

A magyar kultúra unikumai ezek a jelenségek: éppen azért vagyok baromi vidám, ugyanis olyasmit oszthatok meg ma is veletek a műveik közül (és osztott meg e muzsikák formájában youtube-os csatornám úgy egy hónapja), amit eddig nem sokan hallhattak. A Trabant egy - nem tudni, pontosan mikor, de vmikor a grúp 1982 és 1984 közötti rövid fennállása idején keletkezett - mátyásföldi demójáról következik egy - két dalt és egy különleges instrumentális kompozíciót magába foglaló - részlet.

A hangminőség lehetne talán kicsit jobb is, de a hangulat mágikusan egyszerű és abszolút organikus. Mert ami igazán egyszerű, az mágikus csak igazán.

És nekem úgy tűnik, hogy a Marietta is tudja ezt. Talán pont ezen lepődött meg az idézett interjúban is.

2011. április 28., csütörtök

Április 28. - Mi nem érteni new wawe zene, ezért nem tudni, mi lenni ez Piramis album "Plusz"?

Témakör: Music
Idő: 1982
Stílus: New wawe
Fíling: Nem kellett a korabeli magyar közönségnek, de lehet, hogy inkább csak nem érdemelték meg?

Leírás: 


1. "...ez a produktum saját zsánerén belül is karcsú! Nem a régi Piramishoz viszonyítva, hanem önmagában szar. Rossz szöveg ("Frisco és Angyalföld" pff - nettó szánalom), közhelyes zene. Maguk a tagok is elismerték, hogy ez a kínos végjáték a pénzről szólt. Révész pedig egyéni stílusú, jó énekes, hát nicsen neked hallásod?"

2. "Ez valami rettenetes. Szegény Som. Sokadszor olvasva a "Piramis-Vádirat"-ot, tökéletesen megértelek..."

3. "Sanyika (ti. Révész) sztrájkolt..?"

4. "mi ez a szar tingli-tangli (sic????) ???? Ez nem piramis..."

5. "Ezt a vérciki korszakukat borítsa a felejtés jótékony homálya. Nagyon megzakkantak, amikor Révész kiszállt."

6. "Amúgy normális körülmények között nem szoktam fikázni előadókat, mert attól még lehet valami szinvonalas, hogy nekem nem tetszik, de ez valami eszméletlen, kritikán aluli "produkció". A szar felháborodottan kikérné magának, ha vele hasonlítanák össze ezt a ... valamit. Viszont mégis jó, hogy feletted, mert ez is része örökségünknek, és a többinek is nagyon örülök."

7. "Nem is értem, ezt hogyan gondolták akkoriban a Závodi Janóék?! Mit akarhattak vajon ezzel a hallgathatatlan, szar zenével? Ez tényleg borzasztó!!!" 

Ilyen és ehhez hasonlóan becsmérlő hsz-eket olvasgathatunk a Piramis zenekar utolsó, 1982-es albuma, a Plusz húzószámának szánt "Kobraember" korabeli videója alatt a youtube-on.

Mi az oka ennek a példátlan indulatnak, amellyel a vele találkozó Piramis-kedvelők többsége a saját korában is és ma is olyan haraggal sújt le erre a zenei anyagra.

Na, akkor elmondok egy ezerszer elmesélt sztorit.

(A tovább mögött méltatlanul elfeledett és sárba döngölt zenék (szám szerint három dal) következnek némely keresett és keresetlen szavak kíséretében.)

2011. április 27., szerda

Április 27. - Ömlesztett korai KFT

Témakör: Music
Idő: 1982
Stílus: "Elmúltak az ünnepek, fába szorultak a férgek..."
Fíling: "Már a vak tyúk sem talál szemet, elmúltak az ünnepek!..."



Leírás:


Mégiscsak elgondolkodtató dolog az, hogy az emberek többsége ma, Magyarországon még mindig nem a KFT kritikusabb, az irónia látszata alatt azért odamondogatós számait ismeri, hanem a Balatoni nyárt, az Afrikát, meg a Siker, pénz, csillogást... 

Illetve fenéket elgondolkodtató - éppenséggel teljességgel érthető. 

Hiszen az igazán new wawe-es, radikális KFT számai időnként nehezen értelmezhetőek, de legalábbis furcsák a szélesebb közönség számára. A hatást kb. úgy tudnám leírni, mint, ahogy Bornai Tibor az együttes billentyűse, és a - csak azért sem fogom bemutatni, hiszen egy országnak kéne őt nagyon jól ismernie - Laár András mellett másik énekese mesélte néhány éve egy tévéinterjúban: amikor kijött a Bábu vagy c. számuk klipje és nagyon népszerű lett a szélesebb társadalmi rétegek körében, már csak a zseniális robot dancing miatt is, a kisunokák pedig elrángatták a nagymamákat, hogy megmutassák nekik, hogy lám, ilyen is van, a nagymamák majd szívrohamot kaptak attól, amit láttak - mert annak nem sok köze volt a táncdalfesztivál-sztájlhoz. 

A KFT - ha ez eddig nem lett volna világos - társadalomkritikus zenekar, amely szerencsére volt annyira eredeti és tudott annyira egyedi stílust hozni, hogy a popzenéje befutottá, elismertté vált. Jobbat mondok, a KFT az egyik legjobb európai new wawe-csapat és méltán lehetünk rá büszkék, mert nekünk nem sok igazán radikálisan pure new wawe produkció jutott az említett időszakban, ha pedig még is (ld. a Piramis holnapra tervezzett, kevéssé ismert 1982-es időszakáról szóló posztomat), azt kíméletlenül nem hallgatta a közönség. (Így hirtelen Laárékon kívül még két szerencsés kivétel jut eszembe: a Napóleon Boulevard és a Z'zi Labor.) 

2011. április 26., kedd

Április 26. - Ritkaságok a Kontroll csoport történetéből 1. - Ős-Kontroll


Témakör: Music
Idő: 1981
Stílus: "Nem akarom elvenni a kedvedet, de a rock and roll a mi zenénk nem lehet!"
Fíling: "...Megváltozhat mégis ez az állapot, ha mindannyian kinyitjuk a gázcsapot!"


Leírás: 

"Nukleáris béke / Erotikus háború..." - énekelte a Kontroll Csoport 1983-ban. Meg azt is, hogy: "Egy hang a rádióból felolvassa a híreket / Egy hang a rádióból elhallgatja a tényeket..." A dal tehát, amelyben ezek az egyébként rendkívül kemény mondatok elhangzottak, 1983-as keltezésű, s éppen ezért érdekes, hogy szinte szóról szóra érvényes minden mondata a három évvel későbbi csernobili atomenergia-katasztrófa szovjet szférabeli sajtóvisszhangjára. Mint ismeretes, a tragikus horderejű világesemény utóhatásaira egy svéd atomerőműben figyeltek fel először, mert a szovjetek elhallgatták a - mind a mai napig nem tudjuk egyébként, mennyire - súlyos ökológiai kataklizma tényeit. 

"Egy hang a rádióból elhallgatja a tényeket..." - 2011-ben, Fukusima ügyében is, hiszen hetekkel később derül ki, hogy még Csernobilnál is súlyosabb eseményről van szó. Csernobil a létező államszocializmusok bukását hozta magával Európában. Vajon Fukusima mire lesz képes?

Annál is inkább időszerűek ezek a nyugtalanító gondolatok, mert ma, azaz 2011. április 26-án emlékezünk arra, hogy 25 éve egy atomreaktor meghibásodása elindította azt a bizonyos lavinát. Így talán már érthető, hogy miért ezzel az okfejtéssel kezdtem a Kontroll Csoport, a rendkívüli első vonalbeli magyar underground-zenekar ritkaságait felvonultató, egyébiránt két részes válogatásunk első fejezetét.

A KCS-t a nyolcvanas évek elejének hazai underground-aranykora hívta életre, vagyis egy olyan időszak, amikor, és ez bátran állítható, a világ élvonalát képviseltük a kultúrában, mégpedig ezen a bizonyos vonalon. A punk-, az avantgarde, a new wawe és egyéb irányzatok jegyében fejüket felütő zenekarok nem csak, hogy világszínvonalon csinálták, amit csináltak, de még teljesen egyedit is alkottak. Olyan zenét műveltek, olyan hangulattal, szövegvilággal és látásmóddal, amilyet azelőtt sehol.

Igaz volt ez ugyan még két másik keleti tömbbéli államra, az NDK-ra és Jugoszláviára is, ám egyik országban sem tudtak olyan mennyiségben és minőségben egyedi dolgokat összehozni, mint idehaza.

Na, ennek a stílusnak az első vonalát jellemzi jól többek között a Kontroll Csoport neve, amely frontembereinek, Bárdos Deák Ágnesnek, Müller Péternek és Menyhárt Jenőnek ez jelentette azt a zenei és szellemi alapot, amelyet később a saját zenekaraikban még továbbvittek. BDÁ ugye a Kampec Doloresben, majd az Ági és a Fiúk nevezetű formációban, Müller az URH-ban, majd a Sziámiban, Menyhárt pedig az Európai Kiadóban.

Április 25. - 80'S + Magyarország + Az underground feneketlen mélységei


Témakör: Hétindító
Idő: 80's


Leírás:

Meglehetősen röviden fogom letudni az eheti hédindítónk jelentette kötelességeimet, annál is inkább, mert ezúttal nem szolgálhatok hírekkel és up-to-date infókkal (ha ilyesmiről lenne szó, legfeljebb ismételném magam, hiszen a múlt heti irányelvek nyomán fejlesztgetem a cimkéket és bővitgetem a youtube-os videóink számát). 

Egyebekben, talán nem is egy olvasóm találta már ki pusztán a fejléc alapján, ismét a nyolcvanas évek hazai underground-jával fogunk foglalatoskodni, csak amúgy mellékesen jegyezném meg, hogy ezúttal inkább az első, mint a második vonallal. A fejléckép felső sorában az Invázió 1984-es, a KFT és a Rolls frakció 1981-es felállása látható, míg az alsó képen Méhes Marietta és Víg Mihály a Trabant zenekar két meghatározó egyénisége ismerhető fel - végül pedig Kontroll Csoport, előlről, szinte premier plánban. 

Na, szóval ez az eheti programunk - a csapásvonalunk pedig elsősorban az lesz, hogy néhány ritka, tube-csatornánk által újonnan megosztott ritkaságot prezentálunk néhány meglepő poszttal keretezve a történetet. 

Ennyit mára, és most búcsúzom is, mert rohannom kell... 

2011. április 24., vasárnap

Április 24. - The Top 10 hottest blondies of the 80's - 5. France Gall

Témakör: Best of
Idő: 80's
Stílus: French pop
Fíling: Erre már nincsenek szavak... 


Leírás: 

Az eddigiekben mindig olyan hölgyekkel találkoztunk vasárnapi állandó rovatunkban, akik a nyolcvanas években váltak igazi ikonná, hiszen maguk is ahhoz a korosztályhoz tartoztak, amely ekkor volt feltörekvőben - azaz az ötvenes, de inkább a hatvanas években vagy hetvenesek első éveiben született lányokról volt szó. 

Most azonban olyasvalakiről szeretnék - nem első ízben - beszélni, aki sokkal korábban lett híressé, s ebből következően ekkor már nem volt éppenséggel "lánynak" tekinthető. Egészen pontosan 1980-tól (azaz a 80's első évétől) vissza kell számolnunk tizenhét esztendőt, hogy első albumáig visszajussunk az időben. Egy 1947-es születésű francia énekesnőről van szó ugyanis, aki már a 60's idején olyan jelentőssé vált, hogy nagyon gyenge produkciót kellett volna nyújtania ahhoz a következő évtizedekben, hogy a közönség megfeledkezzék róla. 

De szó sem volt nagyon gyenge produkcióról! 

Mert France Gall ezt követően is igazi ikon maradt...

(A tovább mögött szöveggel, képáradattal és három klippel folytatom...)

2011. április 17., vasárnap

Április 17. - The Top 10 hottest blondies of the 80's / 4. Kim Wilde

Témakör: Best of
Idő: 80's
Stílus: All kind of 80's pops
Fíling: Not "Just a feeling"


Leírás: 

Doro a perfect blonde metal lady, Stacey Smith a tini és az érett fiatal lány egy személyben, Patsy Kensit pedig a női eszköztár eszményien tökéletes művésze - akkor hát micsoda Kim Wilde? 

Kim Wilde minden, amit a 80-as években a nők által előadott popzene jelenthetett. Míg Doro és Patsy a nyolcvanas évek közepén, Stacey pedig az utolsó harmadában tűnt fel, addig Kim 1981-ben kezdte és nem csak a nyolcvanas, de a kilencvenes éveket is végigénekelte előadóként, sőt, ma, azaz úgy nagyjából 2006. óta, ismét aktív. 

Kim Wilde a végképp ikonná nemesült női popelőadó egyik legtökéletesebb példája és egyben a huszadik század kilencedik évtizedének egyik jelképe: nagyjából úgy Michael Jackson-nal, Bonnie Tyler-rel, Cindy Laupher-rel vagy Prince-szel kell egy sorban emlegetnünk. Igen, ők azok, akiket mindenki csuklóból vág és reflexből elismer, ha a nyolcvanas évekről van szó - pedig azért néha nem ártana jobban ismernünk a zenéiket, mint csak úgy rábólintani a közvélekedés nyomán hozott ítéletre. 

Kim Wilde esetében is így van ez - hiszen , bár a "Kids in America", "Chequered Love", a "Cambodia", a "Take me tonight" vagy "Keep me hanging on" világslágerek, azért nem árt tudni, hogy mennyi fantasztikus számot is írt még ezeken kívül. Hét rendkívül erős nagylemez és több, mint két tucat kislemez az évtized termése az ő esetében...
                                                                                        
És ezek a lemezek - ezt nyugodtan elhihetjük - nagyon nem homogén zenével vannak telepakolva. A new wawe-től a raggae-ig, az italo disco-tól a rockabilly-ig mindenféle hatást magukon viselnek Kim dalai (amelyekből nem keveset ő maga írt), de a műfaj mindig pop marad és mindig belengi a track-eket az a megmagyarázhatatlan, ám nagyon kellemes érzés, amit Kim hangja, előadásmódja, stílusa az emberben kelt. Nem is beszélve arról, hogy részben ő maga is formálta, de általában nagyon jól követte az évtized trendváltozásait a külső megjelenésben is - ami éppenséggel a popzene esetében nem rossz pont.

(A tovább mögött képáradattal és három fantasztikus klippel folytatom...)

2011. április 10., vasárnap

Április 10. - The top 10 hottest blondies of the 80's / 3. - Patsy Kensit


Témakör: Best of
Idő: 80's
Stílus: "Use me Baby..."
Fíling: She's not an "absolute beginner"...


Leírás:

Vannak olyan nők, akik az alap női eszköztárnál is többet kaptak a sorstól. Akiknek szinte veleszületett képességük, hogy olyan tökélyre fejlesszék a nő gesztusrendszerét, arcmimikáját, mozgását - vagyis mindazt, amivel hódít - ahogy arra senki sem képes,. mégis, olyan természetességgel, hogy az ember szinte el sem hiszi, hogy mindezt az illető találta ki. Pedig ez az ő esetükben igaz.

Patsy Kensit volt a 80-as években az az ideáltípus (többek között), aki ezt megvalósította. Bársonyosan, finoman búgó, izgatóan vékony szoprán-énekhangja, meglehetősen egyértelmű színpadi mozgása, a tekintet és mimika tökéletes uralása kiemelkedően jó tulajdonságok lehettek volna a színészi pályán is - sőt lettek is, hiszen jópár filmben játszott - ám ő mégis legeslegelsősorban énekesnő volt. A színpad volt az ő igazi világa és a harcmodora, ahogy előlépett hosszú, fehér lábain, a nyolcvanas évek divatos ruháiban - avagy éppen nagyon egyszerű, hétköznapi cuccokban - s háta mögött zenekarával, az Eighth Wonder-rel, előadott egy lendületes, izgalmas, szexi pop song-ot, úgy, ahogy csak ő tudta.

De miért is beszélünk múlt időben, hiszen Patsy mind a mai napig fel-felbukkan itt-ott mint előadó, vagy csak mint nő - vagyis az a jelenség, amelyet olyan ügyetlenül próbáltam körülírni fentebb. És még mindig ő a late 80's pop music egyik definíciója. A jelenség és az izgalom, amit megjelenése keltett és kelt, kézzel tapintható, mégis körülírhatatlan.

Kicsit furcsa, de pont addig, hogy az még beleférjen a konvencionális kategóriájába, kicsit klisés, de pont annyira, hogy még eredeti maradjon és kicsit kurvás, de pont annyira, hogy az még menő és cool legyen...

Ez Patsy Kensit hölgyeim és uraim!

Nem több és nem kevesebb.

2011. április 3., vasárnap

Április 3. - The top 10 hottest blondies of the 80's / 2.- Stacey Smith (from group Bardeux)

Témakör: Best of
Idő: 80's
Stílus: Dance & italo disco
Fíling: Amikor a disco még jelentett valamit...


Leírás:

Nagyon jellemző dolog, hogy a nyolcvanas évek elejének európai pophangulata inkább sötét tónusú - nem kicsit a new wawe jegyében telik és erősen társadalomkritikai jellegű Az évtized második fele viszont csupa szín, élet és élvezet - ez viszont az érzelmes és érzéki italo disco tombolásának (is) az ideje.

Az italo disco egy relatíve korai elektronikus-szintetizátoros és egyéb muzikális elemeket egyaránt keverő műfaj. Szinte azt mondhatnánk, hogy a new wawe és az italo viszonya hasonlít az Alpoktól délre és az Alpoktól északra zajló reneszánsz viszonyához, azzal a különbséggel, hogy míg a XV-XVI. században Itália, addig a 80-as években inkább az északi népek vonatkozó kultúrtermékei váltak jelentősebbekké. 

A műfaj tehát Itáliában született, igaz, gyorsan tovaterjedt egész Európában, majd Amerikában is. Ott viszont már nem teljesen vegytisztán jelent meg, ugyanis a 80-as évek második felének dance-műfajaival keveredve tört be az amcsi köztudatba (olyan előadók képviseletében, mint pl. Stacey Q, vagy maga Madonna). A Los Angeles-i Bardeux nevű lányduó pl. az évtized végén már abszolút dance-es italo disco-t nyomott, a maga egyszerre finoman érzéki és laza stílusában, általában sok színnel és jókedvvel (néha-néha melankóliával) megfűszerezve.

A Bardeux 1987-ben alakult és egészen 1995-ig folyamatosan zenélt, de azóta is időről időre jelentkeznek valamivel a duó tagjai, azaz Stacey Smith és Tarrie B (1991-től Jaz vette át Tariie helyét, s ezzel a csapat zenéje előbb rap-es, majd később jazz-es elemekkel egészült ki). A szép barna Tarrie B-nek is küldeném ezúton hódoló kézcsókomat, de most nem róla lesz szó. 

2011. április 1., péntek

Április 1. - Kobzos Kiss Tamás - Énekelt történelem 2.

Témakör: Music
Idő: 80's
Stílus: Históriás ének
Fíling: Még mindig közel a históriás hagyomány melengető tüzéhez...

Leírás:

Hétfőn azzal kezdtük ezt a hetet, hogy pezentáltunk jónéhány históriás éneket a tizenhatodik-tizenhetedik századból, definiáltuk, mit jelent maga ez a fogalom, hogy mi a magyar históriás hagyomány és hogy miben is rejlik kivételes jelentősége, illetve szóltunk néhány szót a műfaj jelen pillanatban is legjelentősebb életművel rendelkező hazai művelőjétől, Kobzos Kiss Tamásról. 

Akkor már jeleztem, hogy olyan mennyiségű anyagról van szó, amelyet nem lehet egyszerre elővezetni, így úgy döntöttem, két részletben pakolom fel a blogra - és egyébként annak youtube-os csatornájára - ezeket a kivételesen ritka darabokat. Nos, a mai napon elérkezett az idő a folytatásra, azaz a második részre. 

Fogadjátok a most következő kivételes kincseket a nekik kijáró megkülönböztető tisztelettel!