A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: képek. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 3., csütörtök

Március 3. - A magyar psychedelic-design csúcsteljesítménye - Jankovics Marcell: János Vitéz

Témakör: Képek
Idő: 1973
Stílus: Psychedelic
Fíling: Na, ilyesmire eddig biztosan nem gondoltatok ezzel a rajzfilmmel kapcsolatban...














 
Leírás:

Mi, magyarok, szeretünk mindig messzire menni a saját országhatárainktól, ha az igazán cool dolgokra terelődik a szó. Nekünk mindig a külföldi, meg a nájmódi kell, mert mi biztos nem tudunk olyan jót összedobni, mint mások máshol, ahol "szerencsésebb volt a történelmi fejlődés" (persze ez is badarság,  mert ha valahol szerencsés volt a történelmi fejlődés, legalábbis más országokéhoz képest, az a Kárpát-medence - de erről majd más alkalommal). 

Vakok maradunk a nagyszerű kultúránkra és arra, amit elértünk - így nem csoda, ha nem látjuk meg, mit is vittünk végbe az elmúlt ezer évben. 

Persze, mint mindennek, ennek is okai vannak, de ebbe most megint ne menjünk bele, mert ebből újabb korszerűtlen elmélkedés születne, azt meg úgy is tudom, hogy nem szeretitek. :)

Na szóval: lényeg, ami a lényeg, hogy mi csináltuk minden idők legjobb, legkiemelkedőbb psychedelic hangulatú rajzfilmjét.

Mi az a psychedelic?

A psychedelic az 1960-as évek egyik legnagyszerűbb megnyilvánulási formája, amely minden művészeti ágat uralt a zenétől a filmen át az iparművészetig - esetünkben, tehát a vizuális kultúra világában egy olyan stílust jelölhetünk ezzel a rejtélyes szóval, amely látványában egyrészről teljesen elvisz a valóságtól, másrészről viszont tökéletesen közel marad hozzá  Olyasmit mutat meg a világból, amit addig soha - a formák folyamatos sorjázásában rejlő lehetőségeket, vagy egyszerre dinamikus és statikus mivoltukat a furcsa perspektívákon keresztül, amelyeket alkalmaz.

Na jó, ez most kicsit elvont volt.

OK, igazából nagyon. 

Szóval inkább ne is használjunk ilyen nagy és hangzatos szavakat:, beszéljenek helyettünk a következő videók: a psychedlic ugyanis valami ilyesmi, esetleg ilyesmi és, hogy teljes legyen a összkép, az sem kizárt, hogy valami ehhez hasonló legyen.

(Nem véletlenül linkeltem egy részletet a Beatles Yellow Submarine-jából, hiszen gyorsan kiszúrható, hogy az említett opusz hatott erre az alkotásra is - ld. pl. a haramiák cipőjét vagy a huszárok kinézetét.)

Na, ezek után a példák után sztem már nem lesz nehéz a besorolás, hiszen, mondhatni, egy dolog mindenképpen összeköti az idézett alkotásokat: mindegyik, egytől egyig, ilyen vagy olyan mértékben, de beszívott.

Na jó, persze a beszívottságnak is vannak fokozatai, és azt is megállapíthatjuk, hogy nem a beszívottság mértéke dönti el egy pszichedelikus hangulatvilágú akárminek az értékét -  de azért az egyértelmű, hogy az 1971-es magyar János vitéz c. rajzfilm sem a hasisosság mértékben nem kullog az utolsó sorban, pszichedelikus mivoltát tekintve pedig csakis az első sorban állók között emlegethetjük.

Mi több, legalábbis (szubjektív véleményem szerint) a legeslegelső helyen...

De talán hagyjuk az ilyen vitákat, és térjünk rá fő témánkra. Igen-igen, arra, hogy miért a János vitéz a világ legjobb psychedelical animációs opusza?

Nos: mindenekelőtt, mert ez a rajzfilm, bár beszívott, nagyon is összeszedett és pontosan kivitelezett, tökéletes keretbe illesztett történet (ami mondjuk legjelentősebb kihívójáról, a Yellow Submarine-ról egyáltalán nem mondható el...). Nyilván az is szerepet játszik ebben, hogy az irodalmi alapanyag maga is ilyen, hiszen az adaptáció természetesen Petőfi János vitézéből készült (amit nehogy már most kelljen bemutatnom bárkinek is, mert, ha igen, hát menten törni-zúzni kezdek mérgemben...)

Másrészt Jankovics Marcell, a rendező, minden idők egyik legjelentősebb hazai rajzfilmkészítője (művészi tekintetben alighanem a legjelentősebb), tökéleteset alkotott - mint úgy nagyjából minden filmjével (leszámítva a nagyon kisszámú kivételt) eleddig.

Tehát, kérném tisztelettel amellett, hogy egy remekműről beszélünk, valami nagyon cool-ról is (a kettő nagyon sokszor nem jár ám együtt, s együttműködésük leginkább a huszadik századra jellemző).

És erre próbálnám most ráirányítani a figyelmet ezzel az elképesztően harsány, élénk, színes és figyelemfelkeltő képáradattal, amellyel igyekeztem belenyúlni a történet legjavába a legjelentősebb totally psychadelic pillanatokat előhalászva a filmből.(természetesen kronológiai sorrendben haladtam - banditák, a behavazott Taljánország, a kutyafejű tatárok földje, megérkezés Franciaországba és így tovább a francia királylányon az óriások országán, a boszorkányok földjén - minden idők egyik legütősebb animált öt perce - Tündérországba...) .

It's wonderful, so: enjoy it! 

2011. március 1., kedd

Március 1. - A "Thunderbirds" világa

Témakör: Képek
Idő: 1968-1969
Stílus: Fantörpikus!
Fíling: Strange late 60's

Leírás: 

A hatvanas évek design-művészetének egyik remeke következik.
 
Az 1968-1969-es, a London Weekend nevű tv-adón  (ahol annak idején, sőt, némiképp párhuzamosan is ezzel, a Monty Pithon's Flying Circus-t is vetítették) futó Thunderbirds című sci-fi sorozat ugyanis igazán okot adhat az érdeklődésünkre. 

Azt mondtam, hogy sci-fi szériáról van szó, de ezzel még nem írtam körül 100 %-osan a műfajt: ez ugyanis egyenesen egy sci-fi bábsorozat. 

Az ötlet valóban különleges, bár a sztori nem nagy szám, hiszen  az egy Csendes-óceáni szigeten élő, gazdag Tracy család történetét mutatja be akik a közeli jövőben sietnek ragyogó űrhajójukkal bajbajutott emberek segítéségére, egészen addig, míg fel nem bukkan egy főgonosz. 

Ha ilyen egyszerű ennek a cuccnak az egész háttere, akkor persze könnyedén felmerülhetne a kérdés, hogy mi okból írok róla?

Nos, ezúttal nem is magáról a filmről lesz szó, mi több, szó sem nagyon lesz...

Ellenben bemutatunk néhány olyan felvételt, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy milyen kellemes a televíziós produkció (és a mellé készült 1968-as mozifilm, a Thunderbird 6)  látványvilága és hangulata...

2011. február 18., péntek

Február 18. - Révész György: Volt egyszer egy család



Témakör: Film
Idő: 1972
Stílus: Szatírikus, de ezúttal nem a Kádár-éra modorában
Fíling: Polgári - de nem kispolgári - életérzés

Leírás:

A fent leírtak ismeretében és a napokban közölt posztjaim nyomán talán nem lesz nehéz befogadni, a mai írást.

Ismét szatíra következik, a 70-es évekből, a műfaj hazai aranykorából, de ezúttal nem egy a Kádár-korszak hibáit előszámláló.

Nem az, hiszen - ne lepődjünk meg - számos más idők világát idéző, ám hasonló műfajú alkotás is született a kérdéses periódusban.

Ez a film például 1918 és 1920 között játszódik - nem éppen a legfényesebb időkben és nem épp a legjobb helyen -  a forrongó, előbb piszkos, majd vörös, később fehér rongyokba öltözött - Budapesten. Lefordítva: az első világháború utáni, rossz napjait élő fővárosban, ahol előbb a nélkülözési gondok, majd a Kommunisták Magyarországi Pártja uralmának szénfekete - vagy inkább vérvörös -133 napja, utána pedig a nem kevésbé sötét fehérterror rontotta folyamatosan a túlélési esélyeket.

Persze a film 1972-ben készült így a vörös rongyok tónusain finomítottak kicsit, a dolgokat megszépítették picinyég - úgymond, nem érezni a városban terjengő kloákaszagot, amelyről oly sokat írtak a kortársi beszámolók. Meg pláne Goda Gábor könyvéből készült a film, aki meg hőn szeretett rendszere közkedvelt, népszerű, futtatott írója volt, így előfordul, hogy gyököt kell vonni abból, amit leír, s amit sorai nyomán a film felidéz.

De, akárhogy is van, Révész György (képünk jobb szélén is ő látható, amint éppen instruál egy jelenetet) remek rendezője és forgatókönyvírója volt az opusznak, s az ő script-je elég jóra sikeredett ahhoz, hogy feledtesse a hiátusokat remek humorával, elsőrendű polgári életérzést tükröző életfelfogásával.

Mert ez a film még az igazi polgári rend igazi képviselőiről szól - hogy a tegnapi bejegyzésünkre utaljak. Hogy egész pontos legyek, éppen egy újraformálódó, rendkívül dinamikus polgári réteg kellős közepén, szinte gyújtópontjában, elsődlegesen úgy, ahogy egy gyermek - az említett Goda Gábor, hiszen a regény önéletrajzi ihletésű, s ezen mivoltán a film sem változtatott - látja, láthatja az eseményeket.

2011. január 28., péntek

Január 28. - Fényes Tamás fotográfiái az 1950-es évekből

Témakör: Képek
Idő: 50-es évek
Stílus:Fényes Tamás ©
Fíling: Képről képre változik, de mindenképpen figyelemreméltó



Leírás:

Mert Fényes Tamás jelentős fotóművész volt...

Nem csak nagy felbontásban dokumentálta az eseményeket, de még a beállított jelenetekbe is rengeteg életet, érzelmet tudott belecsempészni, ilyenkor egyszerű megvilágításbéli trükkökkel és azzal, hogy ő maga is, szinte mindig szeretett beszélgetni az "alanyaival", megteremtette azt a közvetlenséget, amelyet aztán fel tudott használni egy-egy figura megvilágításánál, adott esetben beállításánál, hogy végül a kész kép az emberben az otthonosság, adott esetben a meghittség érzését keltse...

Persze jó volt ő a váratan, ellesett pillanatok dokumentálásában is - amikor hirtelen kellett kapni a gépet, és hirtelen kellett ellőni azt a helyet a filmen - hiszen nem véletlenül volt az MTI külföldi fotósa és 30 évig rovatvezetője.

Persze itthon is készített képeket ezalatt, mi több, a Kádár-korszak egyik legjelentősebb fotós dokumentátorát köszönthetjük a személyében (milyen érdekes, hogy szinte azzal egy időben hunyt el - 1990-ben).

Fényes Tamás pályáját a 40-es években kezdte, de sajátos stílusát, amely alapján igazából a "művész"-kategóriába sorolhatjuk őt, az 50-es években kísérletezte ki, számtalan kis "ujjgyakorlaton" keresztül. Ilyen ujjgyakorlatnak tekinthető az 1954-es képe is, mely a pécsi cukorgyárban készült (1. kép).

Fényes által elkapott jellegzetes életkép látható a 2. fotográfián: a felvétel szintén 1954-es és az Uránia mozi előterében készült.

1956-os Fényes jelentős képe Bertold Brecht-ről (3. kép), amelyen az idős mestert saját otthonában kapta lencsevégre a művész.

Hasonlóképp ebből az évből való 4. felvételünk, amelyen egy motorautó látható - ez a típusú közlekedési jármű lassanként kikopott a divatból, már csak azért is, mert nem volt sem praktikusabb, sem gyorsabb az autónál, a motorokkal pedig nem bírt versenyre kelni.

Az 5. kép az előzőhöz képest egyáltalán nem bagatell: Bilicsi Tivadar és családja látható rajta. A kép 1956 decemberében készült, egyértelműen beállított jelenetet láthatunk. egy ismeretlen úriember az épp készülődő művésznek felesége levelét nyújtja át, amelyben kéri, hogy ne hagyja el az országot...

Bizony, vannak ilyen szomorú kordokumentumok is a művész életében... 

Következő fotónk immár a konszolidálódó Kádár-korszak hangulatát idézi - 1958-as a felvétel és egy újságárusnő látható rajta - Népszabadság, ÉS, Szabad Élet, Shirley Maclaine mosoly a címlapról... - Igen, ez már az az időszak, ami még azoknak is mond valamit, akik nem éltek benne... (6. kép).

A 7. felvételben igazából nincsen semmi különös - régi lakótelep, régi panelházakkal, régi vendéglő régi kerthelyiségével. S a pincérek és a vendégek is régiek már - ahogy maga a Kádár-korszak kezdeti periódusa is igencsak annak számít...

Az utolsó szépséges jelenet (8. kép) egy illatszerboltban játszódik, immár 1959. telén. A fotón ugyan beállított az idill, de Fényes Tamás a már említett eszközökkel szelíddé, belsőségessé tudta varázsolni. A képet szerencsére meglehetősen nagy felbontásban sikerült megtalálnom, így ti is teljes pompájában élvezhetitek annak szépségét - ártatlan, "békebeli" hangulatát...

S a többi felvételét is, a tovább mögött...

2010. december 25., szombat

December 25. - Német Karácsonyi képeslapok az első világháborúból

Témakör: Képek
Idő: 1914-1917
Stílus: Nem illúzióktól mentes
Fíling: Deuthe Ansichskarten vom Erster Weltkrieg... 



Leírás:


Jó, azt még alá is írom, hogy az amerikai után rögtön a német lövészárkok voltak azok, amelyek egyértelműen a legtöbb komforttal voltak ellátva az első világháborúban, de az, hogy "jobban felszeretek" voltak, mint mondjuk a franciák, ahol elképesztően és kirívóan embertelen viszonyok uralkodtak még nem jelenti azt, hogy fenékig tejfel, Braatwurst, Waldmeistersaft meg Schnaps volt az élet. 

Főleg, hogy a különösen hideg őszök és telek kegyetlenül kikezdték a katonák egészségét, s ez nem egy esetben gyors elhalálozásukhoz is hozzájárult. 

Persze érhet olyan vád, hogy mégis miféle beteg elme az, aki képes ezen a szép, csöndes, kellemes, szeretetteljes,  megható, könnyfakasztó ünnepen ilyen témákkal előhozakodni. 

De ezt azért muszáj volt leírni, hogy kicsit más színben lássuk az ezeken a képeslapokon megrajzolt idealisztikus képet a "katonák életéről"... 

Az itt látható német "anzikszok" ugyanis, ahogy külföldi hatásra magyarok is nevezték ezeket a kis levelezőlapokat, vidám garnizonban, pazarul megpakolt Karácsonyfa és asztalok mellett szivarozgató tiszteket ábrázolnak (ami még valamelyet hitelesnek is tekinthető), meg hadikórházban zongorázgató vitézeket, meg Karácsonyfát díszítő közlegényeket, de persze nem legyengült katonákat és végképp nem elüszkösödött lábakat, mint ahogy egy időben kötelezővé tették az EU-ban, hogy a dohánygyárak cigaretta miatt roncsolt emberi szervek képét nyomtasság a cigarettásdobozokra.

Na jó, mielőtt még nagyon negatív lennék, nézzük inkább, mit is küldhetett haza feleségének és gyermekeinek a német katona az első világháborúban, ha Boldog Karácsonyt szeretett volna kívánni nekik...

(Klikkre mindegyik megnő...)










2010. december 14., kedd

December 14. - Angol képeslapok a 10-es évekből

Témakör: Képek
Idő: 1910-1911
Stílis: Humoros
Fíling: Ujjé! 

Leírás:


Csak röviden, mert hát most nincs időm hosszan írni a már olyan sokszor emlegetett okokból: néhány vicces angol képeslap a tízes évekből. 

Szerintem aranyosak... 

Szerintetek?





2010. november 20., szombat

November 20. - Néhány keresetlen szó a békekölcsönről

Témakör: Képek
Idő: 1950-1953
Stílus: Kőkemény Rákosi-éra
Fíling: Jegyezz te is békekölcsönt! 

Talán az késztetett arra, hogy ebben a témában írjak valamit, hogy egy idős ismerősömmel kapcsolatban, aki társasházunkban lakik, csak nem régen tudtam meg, hogy a Rákosi-éra nagy híve. 

Komolyan: túlélte úgy a rendszerváltást követő 20 évet, sőt, ami még furcsább, hogy a Kádár-korszakot is, hogy az maradt aki volt: a lehető legkonzervatívabb moszkovita kommunista, és még ráadásul nem is valahol vidéken, az Isten háta mögött, hanem, kérem szépen, Budapest Belvárosában... 

Sztem ez durva. 

Vagy csak én gondolom így?

Mert hát Matyi bácsi sztem sokunknak nem kedvence. Egyáltalán kinek a kedvence? (A Facebook-on pl. 2 ember lájkolja :)

A hiábavalóságok és abszurdumok kora volt Mo-n az ő neve által fémjelzett, az ötvenes évek első harmadát jelentő periódus, ugyanis, történelmünk, bizton állíthatom, egyik legsötétebb időszaka. A hiábavalóságok és abszurdumok között pedig sztem eléggé előkelő helyen található az ún. békekölcsön.

A békekölcsön egy bújtatott adózási forma volt: hivatalosan a béke megteremtésének magasztos céljáért szedték (persze, hiszen a szovjet blokk akkoriban önmagát béketábornak nevezte, pedig, teszem azt, az ekkor folyó koreai háború nem kis mértékben az ő hibájukból tört ki, igaz, az agresszív amerikai imperializmus deffenzív-expanziója - értsd: a támadás a legjobb védekezés - is közrejátszott a dologban), valójában azonban a nehézipar elképesztő méretű költségigényességének finanszírozása volt a célja, de még valószínűbb, hogy csurrant-cseppent a magasabb beosztású elvtársak zsebébe is ebből az összegből.

Magyarországon, az elképesztő életszínvonalbeli elmaradottság mellett is képes volt ez a drága hatalom egy havi fizetést (!) kikövetelni mindenkitől békekölcsön címén, hiszen, bár jegyezni "nem volt kötelező", valójában aki nem jegyezte, azt csúnyán megszívatták a gyárban/mezőgazdasági üzemegységben/egyetemen stb (a dolgot nem csak szigorúan nyilvántartották, de az aktuális munkahelyen - ld. a képünket - ki is függesztettek egy listát arról, hogy ki mennyit fizetett be), aki nem perkálta rendesen.

1950 és 1953 között szedték be ezt a különadót Magyarországon, vagyis Rákosi Mátyás párt-első titkársági regnálása idején, egy olyan korban, amelyet talán ezen az öregúron kívül, mindenki elítél (és az ilyesmi azért ritka a történelemben), akár megélte, akár nem (ezt azért teszem hozzá, mert ugye "a régmegcáfolt érvek valahogy visszatérnek").

A poszt másik apropóját, az említett megdöbbentő fejleményen kívül a fenti plakát a net berkeiben való felfedezése jelenti. Jellegzetes, ötvenes évekbeli direkt kommunikációval van dolgunk: "Békekölcsön: ötéves terv, virágzó ország, béke!" - hirdeti a felirat.

No meg: "Az államnak kölcsönadott pénzt a dolgozó parasztság kamatos-kamatostúl visszakapja!"

Hehe - ezen már röhögni sem nagyon lehet, kommentálni pedig már végképp nem.

Úgyhogy én angolosan távozom is és itt hagylak, nyájas olvasóm, ezen a brutál-röhejes kordokumentummal kettesben...

2010. november 3., szerda

November 3. - Gróf Bethlen István miniszterelnök szemből és profilból

Témakör: Képek
Idő: 1920-as évek
Stílus: A klasszikus modernség korának politikai marketingje
Fíling: A konszolidáció nyugodt derűje

Leírás:

Gömbössel szemben Bethlent nagyon szeretem és megkerülhetetlen politikusnak tartom. 

Az ő, nyugodt konzervativizmust, némiképp statikus (de ez akkor hasznos volt) fontolva haladó reformerséget egyesített magában, ugyanakkor, ami nagyon fontos, amellett, hogy fantasztikus államférfiúi képességekkel rendelkező politikusról beszélünk az ő esetében. 

És emellett a stílusról is tudott valamit ez az úr...


Profilból 


Így szál ki egy igazi úriember az autóból.

Peckesen, sétapálcával, szivarral a szájban - hölgyeim és uraim, íme a magyar Boardwalk Empire ura (mert hát ezen a képen Bethlen egy kicsit tagadhatatlanul egy maffiózó benyomását kelti :).

A gépkocsi Rába, a képet keretező két oszlop a budapesti Parlamenté a háttérben pedig a földművelésügyi minisztérium látható.


Szemből


Az elmaradhatatlan szivar, "bambuszfejű" sétálópálca és a keménykalap itt sem hiányzik. A cipő fényesre suvickolt fekete, a divat a legutolsó konzervatív modell - valamikor a húszas évek közepén.

A testtartás egyszerre laza és elegáns, ugyanakkor itt megvan az a plusz stílus, ami csak Bethlent jellemezte, és ami igazi egyéniséggé tette őt.

A háttérben befigyelő mellényes figura tagadhatatlanul vicces... :)

2010. október 31., vasárnap

Október 31. - 10 pictures of Edie Sedgwick by Andy Warhol

Témakör: Fotók
Idő: 1960-as évek második fele
Stílus: Andy Warhol's pop art style
Fíling: "And I go la la la la la, She's got the look" (Roxette)

Leírás:  A minap éppen celebeket emlegettem és azt mondtam, hogy a mai kor celebjei, legalábbis Magyarországon, de részben külföldön is, egyáltalán nem igazi "celebritások", nem olyan  arcok, akiket valóban ünnepelnek és akiknek ki is jár az ünneplés. 

Edie Sedgwick viszont ilyen személyiség volt. 

Ünnepelték és figyelték minden mozdulatát, az övé volt mindenki figyelme.

Mert "She's got the look"...

Csakhogy, ahogyan ez általában lenni szokott, éppen emiatt volt hallatlanul magányos. Hiszen, nem véletlenül, mindig a külsőre legszebbek és a legrútabbak a legmagányosabbak. 

Az átlagosak, vagy a csak úgy, minden plusz jelző nélkül "szépek "és "rondák", mindig könnyebben találják meg a nekik megfelelőt. De ők, akik mindennek fölötte vagy épp mindennek alatta állnak, kivételesek, legalább annyira elszigeteltek, mint akik meghaladják a korukat, vagy éppen a múltban élnek (kihalófélben lévő embertípus), sokszor társtalanok maradnak.

Edie is ilyen volt.

A szépsége mellett a személyisége arisztokratikussága is kivételessé és megközelíthetetlenné tette.

Konzervatív, gazdag családját azért hagyta ott 1964-ben, huszonegy éves korában, hogy New York-ba mehessen, ahol a 60-as években virágzott az underground kultúra. A Greenech Village-i városrész ekkor vált legendássá az olyan lázadó attitűdöt képviselő fiatal művészek miatt, mint pl. Andy Warhol.

Ő, vagyis a pop art nevű művészeti irányzat királya figyelt fel rá és tette híressé azzal, hogy bevezette a The Factory nevű cége révén ebbe a körbe és jónéhány elvont avantgarde filmet is forgatott vele. Itt folyamatos partikkal telt az élet, és ezeken aztán minden zajlott, amit csak el lehet képzelni. 

Edie azonban, míg eleinte élvezte a szerepét (1965-1966-ban ő volt Andy Warhol első számú múzsája), kezdte egyre kevésbé találni a helyét ebben a történetben. Viharos kapcsolata Bob Dylan-nel nagyon megviselte, ezt követően pedig teljesen kicsúszott a lába alól a talaj, ami végül, szinte mindegy is, hogy véletlen vagy szándékos módon, gyógyszertúladagolás következtében a halálához vezetett. 

Szenzitív személyiség volt, erősen neurotikus problémákkal - de éppen ezt tette egyénniséggé, sőt, ikonná. 

Ezek a képek szinte már nem is őt ábrázolják, hanem sokkal inkább a jelképet, amivé vált Warhol lencséjén keresztül: ő volt a hatvanas évek egyik legjellemzőbb arca, megtestesülése, szinte minden fantasztikus dolog, amit ez a dinamikus évtized létrehozott és beteljesített, az ő lényében (is) testet öltött.

Azt gondolom, már csak emiatt is, ha igazán létezik valami olyasmi, hogy "életművész", akkor ő volt az...

 

A képek közül mindegyikhez van köze Warhol-nak: vagy mert ő készítette őket, vagy mert az ő filmjeiből valók, vagy, mert szerepel rajtuk ő is.

Ebből is látható, hogy a valódi arcát leginkább Warhol látta és mutatta meg, igaz, Edie-nek  amúgy is félelmetesen tiszta tekintete volt...

2010. október 5., kedd

Október 5. - Magyarország 1982. - három képben

Témakör: Fotók
Idő: 1982
Stílus: Kádár-korszak
Fíling: Nyolcvanas évek eleji magyar "rögvalóság"
 

Három teljesen különböző fotó - az a közös bennük, hogy mindegyik 1982-ben készült. Én még nem éltem akkor, plusz őszintén túl sok élményem nem is fűződik hozzájuk, szóval csak röviden...

1. kép
Magántaxi valahol Budapesten.

Leírás: 

Mint az köztudott, szocializmusban minden állami tulajdonban van. De nem - egészen - így volt Magyaországon, 1982-ben. 

Mivel az emberek nem lájkolták, hogy jóval kevesebbet kaptak vissza ahhoz képest, amennyit adók címén befizettek, a társadalmi nyomás és egyebek hatására az MSZMP KB (az előbbi az államot igazgató egyetlen párt, az utóbbi a központi bizottságának a neve) elhatározta, hogy lassan teret enged, persze eleinte az állami vállalatokon belül (mint az köztudott, a legtöbb területen minden ilyenből csak egy volt), egy kis magánbiznisznek is. 

Az ún. GMK-k (Gazdasági Munkaközösség) az 1980-as évek elején ütötték fel a fejüket és óriási népszerűségnek örvendtek, egészen addig, amíg az emberek rá nem jöttek, hogy ez így azért nem az igazi. Mármint, vállalkozni, persze, lehet, de csak a vállalat szigorú ellenőrzése mellett, túlszervezett és túlellenőrzött formában, rohadt sok papír beszerzése árán (Ajánlott film: Adj király katonát Erdőss Páltól, Eperjes Károly főszereplésével). 

+
Azért felhívnám a figyelmet a képen erőteljesen befigyelő Lada 2106-osokra és a kép bal szélén elsuhanó női alakra, no meg a frizurájára. És akkor még a háttérben parkírozó jellegzetes barna "military"-ponyvával letakart teherszállító járműről nem is beszéltem... 

-

Talán csak annyi, hogy a képen látható Magán-taxi vállalkozás, gyanítom nem sokáig bírta: tíz éven belül zuhant, a szocializmussal együtt. 

De valszeg inkább előbb...


2. kép
Árusító bódék valahol Újpesten

Leírás:

Na ez a kép viszont vállalhatatlan.

Ez az igazi vadretro, a minősíthetetlen, 1980-as évek eleji borzalom.

Először is ott vannak a panelházak.

Régen azt hittem, hogy ezek a förmedvények legalább új korukban jól néztek ki...

Francokat.

Aztán ott van a bódé dizájnja... A nyolcvanas évek tucatműanyag borzalma, ami talán új korában még jól is nézhetett ki (na jó, ez tuti nem) de ma már iszonyatos látványt nyújt.

Hogy ezt honnan tudom?

Onnan, hogy magam is láttam ezeket a bódékat Újpesten, mikor arra utaztam ki a nyaralónkba, Erdőkertesre.

Képzeljetek el ilyenekből öt sort.

Na az a durva.

(Egyébként azt csak mellesleg tenném hozzá, hogy ezek a bódék is "magánüzleteknek" adtak helyet, vállalati GMK alulszervezett keretein belül. Szóval vonatkozik rájuk a fenti leírás, hiszen ezek is a gombamód szaporodó "magánvállalkozások"-at gyarapítják.)

+ 

Lehet erről a képről egyáltalán bármi pozitívat írni?

-

A fentebb vázolt összhatáson még külön ront a jellegzetesen szocialista blokkbéli, borzasztó nyolcvanas évek eleji öltözködés. 

Felhívnám a figyelmet a babakocsira, a játékbiciklire és a kép előterében látható, borzasztó szoknyában feszítő, erősen kisebbségi-jellegű (hangsúlyozom: jellegű) öregasszonyra.



3. kép
Kiskocsma, szintén az újpesti lakótelepen

Leírás:

Ahoj, barátaim!

Mintha csak Jeles András Kis Valentino című filmjét nézném!

Érik a holnap magyar intellektusa! :)

Itt születnek kérném szépen a Szalacsik és a Polgár Jenők, itt finomodnak a Bartos Cs-k értelmi képességei. Ne is legyen kétségünk, hogy ilyen helyeken születtek a 40 fölötti napiszar-celebek is.

A kiskocsma: a késő Kádár-kori proletariátus különösen kedvelt találkozó helye, ahol aztán szó esik mindenről amiről csak szót köll ejteni.

Politika, szex, pénztelenség, élet, halál satöbbi, persze csak szőrmentén...

Ezek a Nagy Feró által megénekelt kiskocsmák: "itt van a nagy élet, hisz tompulnak az agyak és élesek a kések".

+

Ezek az arcok mindent visznek...

No meg a Kőbányai is, ami, úgy saccolom, a korsójukban habozhat...

-

Ezért (is) tartunk ott, ahol ma...