Mert valóban kimeríthetetlen tárháza a történelmi érdekességeknek, a kivételesen izgalmas formában feldolgozott magyar unikumoknak a régi jó magyar tévéjátékok világa. Kétségtelen, minőségük igen nagy mértékben eltérő, mi több, vannak kifejezetten gyengék is - mások viszont kifejezetten kiválóak - ellenben egyöntetűen elmondható mindegyikről, hogy kivételesen értékes információkat közöltek a kor televíziót néző polgáraival, vagyis a magyar társadalom egy jelentős részével.
Nos, a most következő alkotás, mondhatni, nem csak ezekkel az erényekkel bír, hanem még sok mással is - ezért is különösen fájó, hogy ismét egy elfeledett hazai alkotásról lesz szó, s minthogy magyar, ráadásul bő három évtizede készült, hát kétszeresen, háromszorosan is elfeledett.
Pedig "showrunnere" (ebben az esetben ez nyilvánvalóan anakronisztikus fogalom), Zsurzs Éva nem utoljára kerül szóba több, pl. két fantasztikus Mikszáth Kálmán regény-adaptációjával - a "Fekete város" és a "Különös házasság" - és filmjeivel - melyek közül a legismertebb a "Koppányi aga testamentuma" már beírta nevét a magyar géniusz történetének nagykönyvébe.
Témakör: Televzíó Idő: 1987 Stílus: "Időben tőle egyre távolabb, / lélekben hozzá egyre közelebb" (Gábor Andor) Fíling: Na ezért ne vedd meg az utolsó pillanatban a fenyőfát!
Leírás:
Rózsaszín tiniálmok után ismét rögmagyar valóság... :)
Persze ma már mindenki a plázában intézi az ilyen irányú beszerzéseket - hogyisne, mikor 4000 Ft vásárlás mellé plusz egy ezresért fenyőt adnak - szinte ajándékba, - ráadásul ők azt állítják (bár saját példámon okulva mondom, hogy igaznak is tűnik) nem nagyon hullajtja a tűleveleit :) - de 1987-ben ez még másként működött...
A két éve tomboló magyar hiánygazdaság világában, amikor a hirtelen jött jólétből a hirtelen jött problémák halmazába csöppent az ország (hiába - egyszer lent, egyszer fent), az emberek még konzervatív módon vásárolták a fát - a fenyőfaárustól és (úgy látszik) már egy kisebb példányt is száznegyven forintért, ami anno dacumál még nagy pénz volt...
Már akkor eldöntöttem, hogy ezt az oly igen jellemző Szomsza-részletet fel kell lőnöm a blogra, mikor a Csokimikulás-bűntényről szóló anyagot állítottam össze dec. 6. alkalmából - mert hát annyira jellemző az ünnepváró magyarra, hogy az már nem is igaz.
Valaha a magyart türelméről, szelídségéről ismerte a világ, ma - nem.
Pattog, mint Pattogi, a Szomszédok állandóan mindennel elégedetlen karaktere és idegeskedik, mint a faárus, aki, akár a hivatalnok, vagy a bolti eladók, udvariatlan, komisz jószág - ez is tapasztalat, még nem is olyan régi időkből, amikor mi is ilyen "premodern" úton újítottuk be minden évben az aktuális karácsonyfánakvalót. .
1987 óta semmi nem változott - legfeljebb a díszletek lettek kissé konszolidáltabbak.Sőt, talán még helytállóbb ez a kis anyag, mint volt akkor. (Thomas Mann szavaival élve: jelenleg éppen a "nagy ingerültség" korát éljük (erre utlatam az elején A Gábor Andor idézettel is) - de ezt majd máshol, más helyen és más időben fejteném ki).
A tűrelmetlen, a saját maga által generált álvita végén már malacként visító Pattogi ("Deijjjén igen...") akár a jellegzetes kukacoskodó mentalitás képviselője is lehetne, aki, ha csak egy kicsit is nem ért egyet valamivel, már támad, mint a fehér cápa - "Az rosszul dolgozik, maga meg védi - ezért tart itt az ország, ahol tart"...
A Szomsza viszont nem volna önmaga, ha nem akarna időnként az átlagosnál is jobban pozitív példát mutatni, természetesen ellenpontot is támaszt vele szemben a sztoikus nyugalommal és fölényes intelligenciával rendelkező Böhm úr (a szakállas öreg fószer - Máriáss József kiváló színművészünk) személyében, aki csöndes bölcselkedéssel válaszol a mindent és mindenkit állandó jelleggel basztató középkorú Pattoginak...
A slusszpoén, hogy közben Lenke néni is befut, akinek segítő szándéka alkalmat ad Böhm úrnak (akin mindig is a legtöbbet tudtam nevetni a Szomszédokban, mert a legaranyosabb karakter volt mind közül - tényleg, azt vágjátok, mikor az öreg részeg? :) egy újabb latin elmésség elsütésére...
Az i-n a pontot, a tortán a habot a mellékalakok jelentik: a méltatlankodó öregember a sor elején ("Affene egye meg!"), no meg a Böhm és Pattogi előtt álldogáló kortalan szépség, aki kicsit szerencsésebb sminkkel és jobb megvilágításban tökéletesen mutatna.
És akkor még nem is beszéltem a háttérben a jelenetet figyelő kék dzsekiben feszítő (inkognitó? :) Martin Gore-ról...
Szóval így készülünk mi, magyarok a Karácsonyra...
Kár...
UPDATE:
Vicces, hogy valami egészen hasonlót láttam ma este az Örs vezér terén, az IKEÁ-nál, ahol fenyőfákat árultak az itt látható premodern módszerekkel...
Hiába, "semmi sem változik e kárpáti tájékon"...
Stílus: Babosfing szagú rögmagyar-valóság vs Mikuláscsoki
Fíling: Ünnepgyilkos!
Leírás:
Mivel holnap folytatjuk a The Japan történetét, holnapután meg Kádár-hétfő jön ismétleg, ezért a december 6-át, azaz Miklós püspek szent ünnepét előrehoztuk kicsinyég. Viszont, mivel ezt megtettük, ezért ez némiképp magyarázatot jelent arra az ünnepgyilkosságra amit most elkészülök követni.
Az 1987 végén, tehát a Kádár-korszak hanyatlásakor induló Szomszédok (és aki tényleg nem vágja a Szomszát, Vágási kollégát, meg a többieket, annak tényleg - most szólok - annyira talán nem ez a blog vág a profiljába) 1987. december eleji - szám szerint tizenhatodik - epizódjában ugyanis bemutatásra kerül az ún. csokimikulás bűntény.
A csokimikulás bűntény a Szomsza egy legendás részlete, amely igazán, minden negatívumot kihangsúlyoz, amely akkor, sőt, részben mind a mai napig az, fellelhető volt a magyar társadalomban - és amivel tele van ez a teleregény.
Az eladónők meglopják a boltot, az iskolában az igazgatóság tavalyi csokinyuszit akar adni Mikulásra ("azt mondták, csak a színe szürke egy kicsit, amúgy semmi baja" - LOL), az apuka meg akarja vesztegetni a tanárnőt a jobb jegyért, akit előbbre engednek a telefonfülkénél, csak hogy "ötöst adjo' a gyereknek" a végén pedig szegény Julcsit öltöztetik be Mikulásnak, ami annyira, de annyira hülye dramaturgiai ötlet, hogy arra már nincsenek szavaim...
Ez az egész őrület természetesen a késő nyolcvanas évek Chauchesku Romániájánál valószínűleg nem sokkal pompásabb díszletek és öltözékek közepette játszódik - egyszóval borzalmas.
Igazi ünneprontás - lenne, ha Mikuláskor prezentálnám.
Így viszont, mint az elején írtam, csupán a "babosfing szagú rögmagyar-valóság" amolyan Szomszédok-módra...
Tudjátok, hiszen ezért szeretjük oly sokan ezt a sorozatot! :P
Azt így azért megemlíteném előre, hogy nem hiszem el, sőt, helyesbítek: képtelen vagyok elhinni, hogy ez a főcím és a benne, abban a bizonyos jellegzetes kilencvenes évek eleji, borzasztó anyagú és színű öltönyben, amelyre igazán a Telesport-öltöny megnevezés a legtalálóbb, feltűnő Knézy Jenő senkinek semmit nem juttat eszébe.
Igen, ez bizony a GÓÓÓL főcíme és az aktuális adás Knézy által történő felkonferálása a kilencvenes évek elejéről, egészen pontosan 1992. március 15-éről, mégpedig, ha emlékezetem nem csal, valamikor 22-23:00 körülről, ugyanis ez a műsor mindig késő este ment a híradó és az aktuális ez-az (Esti Film, Napzárta, Esti Egyenleg, Aktuális stb.) után.
A GÓÓÓL c. műsorról van szó (nem pedig a filmről), amely a kilencvenes évek elejétől a kétezres évek elejéig, mintegy tíz esztendőn keresztül tudósított hetente, elsősorban az NB I-es mérkőzések legújabb fejleményeiről, illetve a magyar focival kapcsolatos dolgokról.
A GÓÓÓL egy kitűnő adás volt, amely - még - valóban szakmai-ismeretterjesztő módon elemezte az adott meccsen a pályán történteket, nem a Sztársport stílusában. Igen, ma már persze van Sport1-ünk, Sport2-őnk, még Sport Klubunk is, arról nem is beszélve, hogy a nemzetközi eseményeket az Eurosporton is követhetjük, ha kedvünk tartja, de valahogy ez mégsem ugyanaz, mint amikor az ember fia - a magam részéről öt-hat-hét-nyolc évesen - leül és megnézi ezt a ragyogó műsort, ahol már a felkonferálás is igazi élmény, mert egy olyan úriember műveli azt, mint Jenő Bácsi.
Sajnálom egyébként, hogy több anyagot nem találtam ebből a magyar foci "végromlását" akkurátusan és igen szolid stílusban előadó műsorból, amelyben még egy Mátyus öngólt is úgy tudott lekommunikálni az aktuális műsorvezető, hogy az szinte győzelemnek hatott ebben a diplomatikus, visszafogott miliőben.
Márpedig voltak itt műsorvezetők, nem is akármilyenek!
A GÓÓÓL adásai igazi retrospektív élményt jelentenek: bátyám archívumából kellene bedigitalizálnom néhány adást ahhoz, hogy elhiggyétek, hogy az éppen aktuális műsorvezető és az éppen aktuális szakértő (Baróti Lajostól Szepesi Györgyön át Bene Ferencig mindenkit meghívtak ide, de persze feltűntek a "guest starok" között újabb arcok is) milyen figyelemreméltó pontossággal kommentálta a pályán zajló eseményeket.
Az persze nem kicsit volt vicces, mikor az edzők játékosaikat, a játékosok és a műsorvezetők a meccseket mentegették, de hát a magyar foci egy jó ideje már leginkább erről szól.
Ám ne legyünk igazságtalanok.
Ne felejtsük el, hogy a GÓÓÓL legszebb adásaiban töviről-hegyire kielemezték a Ferencváros káprázatos mérkőzéseit az 1995-1996-os Bajnokok Ligája során, vagy, hogy a kilencvenes évek elejének mainál mindenképpen színvonalasabb klubfociját is ők magyarázták szakértő módon, arról nem is beszélve, hogy Béla király :) dicsőségét anno ők is fennen zengték.
A GÓÓÓL tehát, mint már írtam volt: az igazi, nagybetűs retro megtestesülése, kezdve a mai szemmel nézve hihetetlenül gagyi főcímen :) egészen a "Bírónak nincs videója" c. rovatig, ahol mindig egy-egy vitatott szituációt (legyen az tévesen megállapított leshelyzet vagy egy emiatt meg nem adott gól) szedtek ízekre, többek között a "számítógépes grafika" korabeli teljes arzenálját is bevetve.
Ehhez pedig már tényleg csak egy bónuszvideót tudok hozzácsapni pluszképpen, amely egy 2002-es adás kezdő két percét tartalmazza (azt is meg lehet rajta figyelni, hogy tíz év alatt mennyit változott a televízió és a műsor stílusa - kivéve Knézy Jenőt, aki örök és megismételhetetlen):