2010. október 18., hétfő

Október 18 - Mihai Vitezaul (Vitéz Mihály)

Témakör: Film (vagy inkább trash? :)
Idő: 1970
Stílus: Chauchesku kori román filmgyártás
Fíling: Nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy egy tömeggyilkost hősként kellene beállítani...














Leírás: 

Kérdésem volna: ki az a román történelmi személyiség, aki még a híres-neves Vlad Tepes havasalföldi vajdánál is, aki ugye Drakula alteregója volt, is több embert ölt meg és sokkal bestiálisabb módszerekkel, XV. századi barátunkkal szemben viszont szinte minden román városban van szobra (Jorgával, a történésszel, és Jankuval, a szabadsághőssel egyetemben)?

Nos.

Ő Vitéz Mihály bácsi volna...

Mihail Vitezaul, aki a XVI. és XVII. század fordulóján élt, havasalföldi  vajda volt.

A románok lájkolják - mi nem annyira.

Ez az úriember ugyanis 1600 és 1602 között két esztendőt töltött Erdélyben és e tartózkodása nem éppen a legkellemesebb emlékű eseménysor történelmünkben, ugyanis ekkor került sor azokra a bizonyos drakulai tettekre...

Az ebben az időszakban zajló tizenöt éves háború megosztotta Európát. Ki a törökök, ki pedig a Habsburg-magyar-erdélyi haderők (melynek ugye nem kell mondanunk melyik volt a tevékenyebb fele) oldalán állt, ekkor éppen olyan helyzetben volt az öreg kontinens, hogy mindenkinek illet tartoznia valahova.

Misának pl. a törökökhöz, ugyanis ebben az időben, ahogy úgy történetének 65%-ban általában, Havasalföld török vazallusállam volt, amelynek meg kellett fizetnie azt, hogy az Oszmán Birodalom nem foglalta el azonnal, amint meglátta kéklő bérceit.

Román barátaink, ahogy általában annyiszor történelmük során azonban, ezúttal is nyughatatlannak bizonyultak:  e csatározások során a vajda úr ugyanis átpártolt a mi jó Báthory Zsigmond erdélyi fejedelmünkhöz és a török ellen harcolászott kicsinyég.

Miska bácsiról persze nem mondhatnánk, hogy éppen nem vitézhez méltóan küzdött e viadalokban, de szunnita testvéreink azért néha jól meg is szorongatták őkelmét 1599-ben például a jó Bocskai István Gyurgyevónál kellett, hogy megmentse a seggét a török lándzsák öklelésétől.

Ám Misánk, olybá tűnik, nem értékelte az erdélyi segítséget, amely ezenkívül még többször, másszor is érkezett, mert, mint mondottuk volt, bevonult Erdélybe egy sötét történelmi pillanatban, s most  inkább ne fírtassuk milyen körülmények között, beült a fejedelem gyulafehérvári trónszékébe.

De Vitezaul kománknak még ez sem volt elég: ahelyett, hogy megteremti valamiféle összehangolt politikai szervezet létrehozásának lehetőségeit, katonáival inkább két évig szívatta keresztbe-kasul Erdélyt, a szász városokat, a mezőség népét, Kolozsvár és Nagyszeben pedig még tovább nyögte rabságukat. (egészen addig, amíg 1602-1603 fordulóján Székely Mózes fel nem szabadította Erdélyt). Arról pedig, hogy mit művelt, képet kaphatunk Básta egyik megjegyzéséből, amelyet egy levelében tett: "nem volnék róla meggyőződve, hogy mindez szűkséges volt...."

S e kijelentés erejét súlyosbítja, hogy az albán származású zsoldos, Basta bácsi, miután Vitezaul testvért megölte, megfosztotta Erdélyt mindattól, ami román barátunk országlását követően még megmaradt: belőle vagyis mindentől, még hozzá szó szerint. Nem véletlen, hogy a székelyek még sokáig Básta szekereként emlegették azt a rettegett intézményt, mikoron is a gazdának saját magát kellett az eke elé fogatnia, ha szántani akart, mert ugye se marha, se ló, se egyéb jószág - Básta katonái mindet elvitték...


Na, hát ilyen ember volt a Misa.

Jó, kedélyes, havaselvei román, aki végül úgy végezte, mint Chauchesku: csúnyán kivégezték (ráadásul Básta emberei - úgy tűnik, holló a hollónak néha mégis kivájja a szemét).

Chauchesku, aki 1968-ban került hatalomra s olyan szörnyeket szabadított Romániára, amilyenek még sohasem marcangolták a testét.

Tudvalevőleg ugyanis uralomra jutása egyfajta politikai visszarendeződést jelzett: Groza Péter, vagy Dej bácsi , elődei a Román Kommunista Párt első titkári székében,. időszakában szinte demokratikus viszonyok uralkodtak (ne felejtsük el, hogy a legsötétebb ötvenes években is volt egy Maros-Magyar Autonóm Tartomány) az ő időszakához képest.

A "Kárpátok Cicerója" megvonta az említett terület autonómiáját, új megyerendszert kreált Romániának, ahol, mit ad isten, ippeg pont úgy kanyarodtak azok a megyék, hogy a magyarok aránya minnél kisebb legyen azokon belül és eközben nem mellesleg kiépítette az egyik legsötétebb államszocialista diktatúrát, ami talán azért is volt olyan sötét, mert lényegileg semmi köze nem volt a szocializmushoz - a legvisszataszítóbb zsarnokság volt, amit el lehet képzelni, despotikus mezben.

Chauchesku persze megkereste, sőt, meg is találta a saját történeti előképeit.

Pl. Mihail Vitezaul-t.

És ekkor készült el ez az arcpirító propagandafilm, amelyről nem véletlenül juthat az eszünkbe Eizeinstein: Rettegett Ivánja. A híres orosz cárról készült film első részét ugyanis imádta egy másik diktátor és egyben despota, Sztálin, mert hát ugye imponáltak neki Iván sikerei s ahogy a rendező ábrázolta őket.

Azonban nem ez volt a helyzet a második és a be sem mutatott harmadik epizóddal.

Abban már előkerült volna az is, ahogy megőrült Ivanuska és beindult a történelem egyik legnagyobb gyilkológépe.

Persze ez a film nem zseniális darab, mint amaz.

De azért Vitéz Mihály itt, mint a törököt tönkreverő fejedelem jelenik meg, teljes dicsőségben pompázva, ami nyilvánvalóan a román diktátor tetszését is elnyerhette.

Tegyük hozzá - arról szépen, szemérmesen hallgat a film, hogy mit is művelt ez a kedves ember Erdélyben és hogy miért is kellett meghalnia...

Jó, rendben van, legyünk szemérmesek, az egy dolog...

Na de azért mégis csak ott van az ebéd közben kedélyesen karóbahuzatgató Báthory Zsigmond jelenete vagy a dicsőséges gyurgyevói csata - Bocskai nélkül...

Igen, igen ezért szeretjük a diktatúra korabeli román "filmművészetet", ha meg Chauchesku-kori, egyenesen imádjuk, mert a csúsztatás ilyen magasiskolájával nem mindennap lehet találkozni.

Ne legyen szerencsétek hozzá, de azért nézzetek bele, hogy lássátok: igen, ilyen is volt:



Mert retro ez, a javából.:P

Ja, és annyit még feltétlenül szeretnék hozzáfűzni, hogy "Victorieee!"


Jönnek persze, környező népeink történelmi filmjei és egyéb alkotásai is - jók-rosszak egyaránt, a Teutoborg c. jugoszláv filmtől az Amerre a vaddisznók járnak c. jugoszláv sorozatig lesz itt minden, mint a búcsúban...

Up-to-date

Az itt leírtak alapján esetleg úgy tűnhet, hogy gunyorosan viszonyulok a román néphez.

Ez azonban nem igaz.

A román értelmiség és a román történelemhamisítás háborít fel, főleg, hogy nem egy és nem két kötetet olvasgattam már e témában. A gúny ennek szólt, no meg a filmnek, amely része ennek a tendenciának.

A legkevésbé sem a román kultúrának, s még kevésbé a filmgyártásuknak, hiszen napjainkban mind több és több kiváló román film készül - no nem ilyen, hanem aktuális témákban, de mindenképpen elsőrangú alkotásokról beszélünk. 

2010. október 17., vasárnap

Október 17. - Demokrácia-kurzus haladóknak három tételben - Előadó: Cseh Tamás

Témakör: Music
Idő: 1988; 1994.
Stílus: Cseh Tamás-Bereményi Géza
Fíling: Igen, Cseh Tamás ezt is megénekelte!


Mármint a rendszerváltást. 

Csak úgy, mint minden mást, "Széchenyi Istvántól" a "Széna térig", az "apa kalapjától" a "magyar parasztig". 

Most, hogy már bizonyos mennyiségű idő eltelt ennek a kivételes művésznek a halála óta, mérhető csak fel annak az igazi jelentősége, amit letett az asztalra. Olyan jelenségeket öntött formába dalaiban, amelyeket ezeknél a sötét csöndbe beledünnyögött énekeknél talán semmi sem írhatott le jobban. 

És alighanem ezen jelenségek közé tartozik a rendszerváltás is... 


1. Ding-deng-dong II. (1988)




"Azt mondd meg, Desire, mi az hogy változás / Mondtam már, Antoine, afféle tyúktojás" - énekli Cseh Tamás Szász János 1988-as "Utóirat" c. filmjében. Desire és Antoine Cseh dalainak két képzelt karaktere, ez az opusz pedig nem véletlenül született 1988-ban, hiszen ekkor már zajlott az a történelmi folyamat, amelyet rendszerváltásnak hívunk, s amely az államszocializmusból a kapitalizmusba való átmenetet készítette elő.

"Változás"...

Cseh Tamás és Bereményi Géza, a modern kori magyar zenetörténet egyik legjelentősebb párosa (előbbi az előadó, utóbbi a szövegíró), ebben a dalban is óriási dolgot vittek véghez. Leírták a változás folyamatát, deskribálták ezt a nehezen megragadható eseménysort.

A változás: "sosem volt emberek" fellépése "kiket minálunk többé vagy kevésbé kedvelnek az istenek..."  (bár azt hiszem, akit látszólag nem kedvelnek az istenek, azt kedvelik valójában a leginkább, hiszen akiket szeretünk, sajnos mi is azoknak tudjuk a legtöbb fájdalmat okozni).


1988-ban bizony voltak ilyen emberek, de nehéz róluk azoknak beszélni, akik keveset vagy semmit nem tudnak életükről.

Márpedig sokan akkor sem tudtak róluk semmit (Ld. Moszkva tér: "Ki a csöcsöm az a Nagy Imre?").

Az Antall Józsefekről, a Kiss Jánosokról, a Pozsgay Imrékről, a Csengey Dénesekről, a Tamás Gáspár Miklósokról vagy a Solt Ottiliákról (vigyázat, itt a rendszerváltás időszakáról van szó, s nem arról, ami utána következett)...

Egy fecske nem csinál nyarat...

A baj csak az, hogy Magyarországon még ezek az emberek sem tudtak...

S hogy miért nem?

Nos, ez már a következő dalunkhoz vezet el minket...


2. Illegalitásban (1988)



Mi a módszerváltás?

A rendszerváltáskor "demokratikus centralizmus" rendszerének, azaz a Kádár János nevével fémjelzett érának a régi titánjai gyönyörű szépen, rezzenéstelen arccal az emberek orra előtt mentették át a hatalmukat, s mintha mi sem történt volna, módszert váltottak - vagyis szépen belehelyezkedtek az új, kapitalista szituációba.

E dal pontosan ezt figurázza ki, méghozzá száz százalékos humorpotenciállal nyakonöntve.

1988. márciusában bomlik ki a metanarratíva: ekkor történt ugyanis, hogy Grósz Károly, volt borsod-megyei megyei titkár, immár egy éve miniszterelnök (valójában az jelentéktelen kis poszt volt az időszakban :), az MSZMP KB új főtitkára (vagyis az ország új tulajdonképpeni irányítója) lesz s a Kádárénál némiképp demokratikusabb irányvonalat próbál felvállalni az állampárt újjáformálásáért.

Az ún. "régi gárda" "kemény titánjai" persze ezt nem nézték jó szemmel, de hát mit volt mit tenni, le köllött dőlni a földön a medvebőrre és meginni "pezsgőt, három rekeszt" XD, hogy valahogy végül csak megnyugodjanak.

Cseh Tamás dala azért felettébb megmosolyogtató, mert hiszen szó sincs arról, hogy "Megyünk az apóssal / illegalitásba, megtanít mi a Vörös Segély / Éj-nap összebújva, röplapokat nyomva / az ember a jég hátán is megél..." :)

Nyilvánvaló, hogy akinek van "pezsgő, három rekesz", nem mögy illegalitásba, hanem inkább igyekszik menteni, ami menthető...

Így is lett...

A párt átalakult, utódpárt született, de a jól megszokott kontraszelekciós mechanizmusok mit sem változtak: miért?

Nos, talán mert ezt követően is ugyanazok döntöttek itt-ott-amott, ebben-abban, erre-arra az országban, csak másképp nevezték a pozíciójukat, mint addig.

Módszerváltás - ahogy a nép humora elnevezte...


3. Demokrácia (1994)



A "régi titánok" tehát átmentették hatalmukat, a "másként és máshogyan cselekvő emberek" pedig nem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy teljesen újjáformálják és gyökerestül újítsák meg a társadalmi struktúrákat.

S ezek után hogy fest a rendszerváltás utáni demokrácia?

Nos ezt mutatja be a harmadik számunk, amely már 1994-es keletkezésű, vagyis immár a rendszerváltás második választási ciklusa idején született.

A dallam nem kevésbé jelentős alkotás harmóniáit idézi, mint J.S. Bach "Parasztkantáta" című kompozíciójáét. A "paraszt"-párhuzam nem véletlen - ez Cseh dalaiban általában a butaság, taplóság, jóra való restség szinonimájaként jelenik meg, a dal pedig pontosan ezeknek az embereknek a szavazási szokásairól, azaz a magyar demokrácia gyakorlati működéséről szól.

A klasszikus liberalizmus elvei szerint előbb emeljük fel a népet társadalmi értelemben, majd utána kezdhetünk hozzá szellemi értelemben történő "korrepetálásához" a gazdagabb osztályokhoz képest. való műveltség- és kifinomultságbeli "szintrehozásához". Cseh ezzel szemben azt mondja, hogy a huszadik század köztársasági gyakorlata egészen mást bizonyít: a szavazó nem dönt felelősen, mert több, mint befolyásolható - vagy néha éppen azért, mert egyáltalán nem befolyásolható, ugyanis tojni sem méltóztatik a saját sorsára nézvést.

És, ahogy a magyar demokrácia új gyakorlata mutatja, a magyar, amelyik hozzászokott, hogy évtizedekig nem volt értelme a "választásának", hiszen minden volt, csak valódi döntés nem (az államszocializmus idején ugyanis voltak referendumok, csak éppen nem volt értelmük, hiszen hiába volt több jelölt, ha mindegyiket ugyanaz a párt állította), még rosszabb, még inkább "marha" szavazó.

Teljes pesszimizmus, teljes kiábrándultság és nem kevés cinizmus érezhető ki ebből a dalból, melyen lehet nevetni, de csak kínunkban.

Kínunkban, főleg, hogy mi már 20 esztendőt átéltünk e Cseh Tamás által megénekelt demokráciából, s talán kezdünk szembenézni vele, hogy nem csak, hogy nem álmaink netovábbja, de óriási teher vállunkon, melyhez még további koloncnak járul, hogy annyi, de annyi a felelőtlen, tudatlan, "marha magyar szavazó..." 

2010. október 16., szombat

Október 16. - Vanessa Paradis: Maxou



Témakör: Klip
Idő: 1989
Stílus: Late 80s french pop
Fíling: Vanessa's cute, the cat's cute, the clip's cute - so perhaps this is one of the cutest thing of all times... :)


Szöveg (franciául tudók előnyben - 1. én sem tudok franciául, 2; a francia nyelvvizsga nem feltétele az élmény befogadásának és 3; a lényeg benne van a klipben):

L'amour plus fort que la mort
C'est dans les livres
ça fait fort, c'est max!
C'est comme dans les petits reflets d'or
Dans mes miroirs o¨' s'endort
Max!...

ô... maxou, maxou, maxou, maxou!

J'ai des tiroirs à trésors
O¨' je me cache quand je dors

L'amour plus fort que la mort
Je le connais, ça fait fort
C'est max
C'est des images découpées
Que je colle dans mes cahiers
Blancs...

Maxou, maxou, maxou, maxou!

Il habite à l'est d'eden
Il a une vie sans problèmes

Un tout petit maximun
Un tout petit maximun
Un tout petit maximun
Bien plus grand que la vie

Un tout petit maximun
Un tout petit maximun
Un tout petit maximun
Bien plus grand que la vie

Dites pas qu'il n'existe pas
Maxou, il est bien à moi
Il m'aime
Il habite à l'est d'eden
Il sait bien que je l'aime
Max!

Maxou, maxou, maxou, maxou!

J'ai des tiroirs à trésors
O¨' je me cache quand je dors

Un tout petit maximun
Un tout petit maximun
Un tout petit maximun
Bien plus grand que la vie

Un tout petit maximun
Un tout petit maximun
Un tout petit maximun
Bien plus grand que la vie


Leírás: 

Van egy saját, külön-bejáratú elméletem arra nézve, hogy hogyan kell értékelni a francia és a német  kultúra legújabbkori zenei termékeit.

Nos, az sztem világos, hogy a francia alapvetően inkább nőies, a német alapvetően inkább férfias nyelv. Ez alapján nem nehéz azt mondani, hogy a németet többnyire csak férfiak, a franciát többnyire csak nők beszélhetik úgy, hogy az igazán cool legyen.

Nos: ebből következik, hogy a franciáknál a nőket, a németeknél a férfiakat szeretjük inkább hallgatni akkor is, ha énekelnek.

És itt jön a lényeg: a francia zenében inkább a pop, a nők és a szólóelőadók dominálnak, a németeknél pedig inkább a rock, a férfiak és az együttesek.

Persze vannak átfedések, meg minden, de az tény, hogy ha most nagyon elgondolkozol, csak akkor tudsz német pop vagy francia rock előadót mondani, ha nagyon benne vagy a témában.

A németek esetében óriási rocktörténeti (és ez alatt most a punkot, a deutsche neue-welle-t és a  metált is értem) örökségről beszélünk, melynek olyan állomásai vannak, mint az Eiszeit, az Asta Kask, a Spliff, a The Warlock, Udo Dirckschneider és csapata, a City,  a Rasta Knast, a Müllstation, a Deutsche Americanische Freudschaft, az FSK vagy az újabbak közül az Eisbrecher vagy a legismertebb, ami mindenkinek beugrik, ha a "német rock" szókapcsolatot használom: a Rammstein.

E zenekarok többsége gyakran politizáló hangú számokat ír, szövegeik nem idealizálnak, nem ritkán a szókimondóbbnál is szókimondóbbak, a mindenféle hierarchia ellen való lázadás pedig annyira evidens körükben, hogy maga a "lázadás"-szó már nem is szerepel a szótárukban. Ráadásul a számok mondanivalóját csak felerősíti a német nyelv hangzásvilága, amely kőkemény és ellentmondást nem tűrő.

Igen, persze, ezek közül ami retrospektívnek számít, főleg a nyolcvanas évek NDK-NSZK zenéje (de persze korábbi nagyságok is, pl. a német pol-beat atyja, Wolf Biermann) jönnek majd a blogra sorjában.

A francia zene teljesen más.

A francia férfielőadók közül csak néhány igazán kiemelkedő van, s mind a klasszikus, a 20-astól a 60-as évek végéig terjedő időszakból (Chévalier, Bécaud, Vian, Montand, Gainsburg stb.), rajtuk kívül igazából szinte csak nők és csak szólóelőadók alkottak kiemelkedőt. Elsőként persze Piaf, majd France Gall, Francoise Hardy, Syliva Vartan, Eli, Joëlle Mogensen, Jill Caplan, Myléne Farmer, Vanessa Paradis, Patricia Kaas az újabbak közül pedig Olivia Ruiz, Cécillia Cara, Alizée, Camille vagy Emma Daumas.

Ez a zene természetesen abszolút ellentéte a németnek. Nemhogy nem politizál, de a témáit tekintve a leghétköznapibb pop, a hangszerelés, a dallamok és az énekhangok viszont egytől egyig kiemelkedőek (legalábbis a fentebb említettek esetében).

A témái azért kimeríthetetlenek, mert minden egyes dal a szerelem egy-egy arcáról mesél, az erotikustól az emocionálisig terjedő széles palettán.

A Maxou például a dolog leginkább "cute" részéről.

Na persze, miről is énekelhetne másról a tizenhat (!) éves Vanessa Paradis.

Na ne, ha most azt mondod, hogy nem tudod, hogy ki az a Vanessa Paradis, itt helyben megőrülök, merthogy még idén is jelent meg lemeze (tehát abszolút aktív előadó), plusz Johnny Depp barátnője volt anno.

Igaz, hogy a kilencvenes években, de ha azt mondod, hogy Johnny-t a Karib-tenger kalózaiban láttad először, akkor már tényleg csak annyit tudok mondani, hogy te menthetetlen vagy popkultúrából... :)

S akkor arról meg végképp nem hallottál, hogy Vanessa a sokoldalú tehetségét a modellkedés terén és nem jelentéktelen énekesnői karrier során is kamatoztatta (egyébként az ilyesmi nem ritka - ld. Sade, akiről majd szintén írni fogunk, mert lenyűgöző művész).

Na igen, szóval ez Vanessa Paradis, aki az első lemezére, az M&J-re énekelte fel ezt a dalt.

Az ő klipjeivel (Lanny Krawitz is rendezett neki 1992-ben pl.) azért is fogunk majd még foglalkozni, mert ahhoz képest, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években készültek, némelyik akár mai is lehetne.

Ez azonban nem igaz erre a cuccra: az utóbbi egy-két évben nem igazán láttam ehhez hasonlóan egyszerű, mégis tökéletes klipet. Nem tudom, mennyibe kerülhetett ez a kis anyag, de a tippem az, hogy elég olcsó lehetett, hiszen szinte semmire nem volt hozzá szűkség, - és mégis: mégis menthetetlenül cuki lett.

Az egész klipen eláradó cute-ság meleg hullámai igazán kivételes élménnyé teszik ezt a kis rokkokó-csecsebecsét, és az a cica alighanem a legaranyosabb valami amit életemben láttam, főleg azzal a cuki kis kendővel a nyakában (na jó, kivéve talán Vanessa-t ebben a cuccban, plusz azzal a fűszállal a szájában - wow)...

Btw: hölgyeim, sztem "Vanessa's choice" a ruhák terén ma is 100 %-ban megállná a helyét - állati dögös ez a szerelés, plusz mikor divat ez a stílusú kalap, ha nem éppen manapság... :)

Nagyon hiányolom a mai klipekből ezt a pure cute-ságot (plusz sztem ezeket még sokkal olcsóbb volt elkészíteni) - ez a fíling nekem sokkal többet jelent, mint Gaga 400 ezer dolláros ruhakreációi... :P


+

Ha keresetlen bájra és egyszerűségre, no meg egy kis cuteness-re vágyom, bőven elég megnéznem ezt a klipet és máris megkaptam.

Imádom!

-

Ugyan, mi rosszat lehetne ideírni?


(Pop)kulturális referenciák

A franciáknál nagy kultusza van a gyerekelőadóknak. Nem véletlen, hogy a híres énekesnők viszonylag fiatalon kezdik a pályájukat (vagyis min. 13-17 évesen).

Talán belőle is ünnepelt díva lesz egyszer? :)

2010. október 15., péntek

Október 15. - Szomaházy István: Krakélerek alkonya

Témakör: Novella
Idő: 1911
Stílus: Tárca
Fíling: "mert jobb időkben ezért már párbajoztak volna..."  

Leírás: Nagy örömmel van alkalmam prezentálhatni az első novellát blogunk történetében, amely minden bizonnyal nem az utolsó lesz. Novella esetünkben mindenféle rövidebb terjedelmű irást fog jelenthetni, függetlenül attól, hogy az illető szösszenet műfaját tekintve naplójegyzet, humoreszk, tárca, elbeszélés akar-é lenni. 

Jelen esetben egy kis tárca következ, melynek szerzője az első világháborút megelőző időszak, azaz a Boldog Békeidők korszakának egyik legjelentősebb újságírója, az "Előadások a feleségképző akadémián" c. ragyogó munka szerzője (amelyre nagyon régóta vadászom a könyvpiacon, mert utolérhetetlen szellemességű könyvecske), egy bizonyos Szomaházy István. 

Írása az ún. krakélerek-kel (kötekedő, kérkedő - manapság azokat lehetne így meglehetősen eufémisztikusan nevezhetni, akik gyakran használják a "beszóttá'" kifekezést)... 
Szomaházy István

A KRAKÉLEREK ALKONYA

Az egyik budapesti tüzérezred becsületügyi választmánya - egy híres arculköpési eset alkalmából - olyan határozatot hozott, mely, ha a politika nem foglalt volna le akkortájt minden érdeklődést, bizonyára országos beszédtárggyá válik. A tiszti becsületbíróság egyhangulag kimondotta, hogy azokban az esetekben, amelyekben megokolatlanul elkövetett, brutális sértésekről van szó, nincs helye a lovagias elégtételtevésnek, mert az az ember, aki valakit ok nélkül megbánt, nem ellenfelét, hanem önmagát diszkvalifikálja. A segédek tehát az ilyen ügyeket egyoldalulag befejezhetik.

Bátran el lehet mondani, hogy a lovagias ügyek kódexében ez a határozat forradalmat jelent, s nincs semmi kétség benne, hogy a bátor, okos és becsületes felfogást most már nemsokára minden makulátlan gentleman magáévá teszi. Azok is, akik konzervativül kitartanak a párbaj intézménye mellett, s törhetetlen energiával azt vallják, hogy sértések bizonyos fajtáit csupán a középkori istenítélet segítségével lehet elintézni. Bizonyos, hogy a lovagiaskodás legnagyobb hívei is örömmel fogadják a reformot, amely a párbaj régi, tekintélyes törvénykönyveit most egyszerre értéktelen makulaturává változtatja.

Az olvasóknak, akik a mi társadalmunkban még mindig grasszáló, durvalelkű krakélereket jól ismerik, nem igen kell magyaráznom, hogy a tiszti becsületbíróság e bátor döntése mit jelent. A régi Pestet, melynek éjjeli élete már csak a legendákban él, évtízedeken át duhaj korhelyek uralták, akik - néhány üveg sör felhajtása után - sétabotjukkal beütötték az ártatlan járókelők cilinderét, vagy üres flaskókat dobáltak ama pápaszemes úr fejéhez, aki békés nyugalommal olvasgatta egy kávéházi sarokban az illusztrált újságokat. A krakélerek e vad terrorizmusa már végleg bevonult ugyan a régi Pest történetébe, de akik éjjeli életet élnek, azok jól tudják, hogy maguk a krakélerek még nem pusztultak ki teljesen fővárosból, sőt: a vidéken talán még megsokasodott számban űzik kisded és jókedvű mulatságaikat. Itt, az ország szívében is megtörténik, hogy lármás fiatal urak durva sértegetésekkel illetnek egy-egy békességes kávéházi vendéget, akinek - mint mondani szokás - az orra nem nyerte meg tetszésüket. De a vidéken valóságos típus ez a részeg hazafi, aki ordítva tör be az éjjeli kávéházba, botjával az összes gyufatartókat lesöpri márványasztaláról s aztán vérbenforgó szemekkel ordítja:

- Öt percen belül minden zsidó kitakarodjon innen!

A kávéház ilyenkor két percen belül kiűrül s ha akad olyan elszánt ember, aki a részeg krakéler fenyegetésétől meg nem ijed, az el lehet készülve rá, hogy bezúzott orral fog távozni a csata színhelyéről. Pláne akkor, ha maguk a tiszt urak rendeznek hasonló csetepatét, pedig hogy néha ők is rendeznek, azt mindenki tudja, aki az újságok Lekaszabolt kávés című híreit olvasgatni szokta. 

Mi volt eddig az uzus az ilyen kétlábon járó vadállatokkal szemben? Vagy az, hogy valaki szó nélkül zsebrevágta a sértést, vagy az, hogy lovagias térre játszotta át az egész ügyet s két tekintélyes segédet küldött a másnapig kinözanodott krakélerhez. Vagyis: azonfelül, hogy ilyen kvalifikálhatatlanul megtámadták, még annak is kitette magát, hogy a testére egy éles karddal monogrammot vágjanak. Ugyanily dilemma előtt állt az az ember is, akit vakmerő spadassinok, előre megfontolt szándékkal, minden ok nélkül inzultáltak. A sértő nem tartozott számot adni durva viselkedésének oka felől, hanem vállat vonva így szólott:
- Megfricskáztam, mert nem tetszett az orra. Ha kifogása van ellene, hát készséggel rendelkezésére állok. 

Ezt a patriarkális állapotot most egyszerre megszűnteti a tiszti becsületbíróság döntése, mely kimondjua, hogy aki ok nélkül egy tisztességes embert megsért, az önmagát diszkvalifikálja. A jövőben tehát, ha egy úriember ilyen helyzetbe kerül, egyszerűen két aktív katonatisztre bízza ügyét, s ezek - minden provokálás nélkül - egyoldalulag befejezik a hasonló affaireket. És mivel katonatisztekkel az efféle dolgokban nem igen lehet polémiákba bocsátkozni, nincs benne kétség, hogy ezután a t. krakéler urak, ha fájó szívvel is, de le fognak mondani arról, hogy embertársaik orra felől lesújtó bírálatokat mondjanak. 

Annyi bizonyos, hogy a krakéler-ipartestület exisztenciáját ez a döntés a legnagyobb mértékben veszélyezteti.

(1911)

+ 

Szomaházy "régi, kedves, patriarkális" írása - már csak izgalmas nyelvi fordulatai miatt is érdekes élmély. 

-


De azért nem veszteget sok szót a szalonzsidózásra... 

2010. október 14., csütörtök

Október 14. - Az 50-es és 60-as évek "celebjei" korabeli reklámfilmekben 1. - Gobbi Hilda a Liga margarin reklámjában




Témakör: Reklám
Idő: 1960-as évek második fele
Stílus: polgári 
Fíling: OMG! Hilda néni egy reklámfilmben! Let me see it!


Leírás: Ez a rövidke videó tényleg mindent magában foglal, az egész 20. századi magyar történelem kvintesszenciája!

Polgári éthosz, polgári élni-akarás, polgári a "világ-szemébe-kacagás" - minden tartás és nagyszerűség amelyet ez az elfeled(tet)ett osztály létrehozott... 

Vas István, az író, a költő, a műfordító, az emberi és művészi etalon megtestesítője mesélte az egyik vele készült interjúban, hogy 1944 utolsó harmadában, sőt, egészen 1945 februárjáig nem láthatta szüleit, minthogy el volt tőlük vágva - ő Budán, Ottlik Géza  (szintén irodalmár - Iskola a határon, Hajnali háztetők, Buda) villájában, apja, anyja Pesten. Fiatal feleségével együtt (akkor még Vas sem volt Pista bácsi) az újrakezdés évének eme nem épp legfényesebb hónapjában keltek át a befagyott Duna jegén, hogy végre megláthassák őket. A találkozás öröme leírhatatlan volt (Vas mégis leírta :). 

Az eufória közepette előkerült az a kis kakaó, amelyet az ifjú ara boldogabb napokra számítva tett el még több évvel azelőtt. 

Most, úgy tűnt, elérkeztek e felhőtlenebb idők: boldogan megfőzték és mohó örömmel kortyolták a nemes italt, amely akkor, a háborút követő válságos hónapokban különösen nagy hiánycikknek, mi több, igazi luxusterméknek számított. 

A kakaó, amely korábban polgári háztartásuk elengedhetetlen tartozéka volt, most jelképpé, a jólét, a biztonság, a szabadelvű polgár világa visszatérésének szimbólumává magasztosult.
Ebben a rendkívüli kegyelmi pillanatban - melyet bizonnyal fel sem foghat, aki nem élte át az előző esztendók kataklizmáját - Vas hitvese kenyérvágáshoz készülődött. 

Ekkor, ezt látva anyósa felkiáltott (minthogy a kakót jobb időkben mindig kaláccsal fogyasztották): "Na de Pirikém! Kenyér és kakaó, együtt?"

És ebben minden benne volt...

Gobbi Hilda, aki valamiért már húsz évvel első alakítása után már nagymamákat játszott, egészen hasonlót mutat be ebben a furcsa, 60-as évek végi reklámban. 

Az, ahogy szájához emeli a "sós teasüteményt", gyanakodva-vizsgálódva, mert az "unokája sütötte", plusz "Liga margarinnal", vagyis "tucatáruval", rítussá magasztosul, a polgári éthosz szent oltárán bemutatott áldozattá. 

Amikor csúnyácska (ám épp ezért oly bájos) arcán elömlik a mosoly - "Ez kittűnő", abban minden benne van... 

Mert a polgár, főleg, ha asszony, nem mondja mindenre, hogy kitűnő. 

A polgárnak ízlése van, a polgár nem osztogatja csak úgy, minden további nélkül az elismerést. 

Nem, a polgártól azt KI KELL ÉRDEMELNI... 


Sajnos nem tudok arról semmit, hogy ki készítette ezt a ragyogó reklámfilmet...

Akárki is volt azonban, áldassék a neve, mert ilyen gyönyörűen, ilyen tömören bemutatni mindezt, igaz, kellett hozzá a művésznő zsenialitása is, kivételes, páratlan teljesítmény.


+

A reklámfilm emellett persze, hogy kissé lejjebb ereszkedjünk a patetikus tartományból, ahová felemelkedtünk, óriási retro-potenciállal rendelkezik.

A zene, a fíling, a sós teasütemény, Hildus néni ruhája és mosolya mind-mind elfeledett, nagyszerű korok  tanúi...


-

Emellett nem tartom kizártnak, hogy a film a kispolgári mentalitás elleni kampány megmosolyogtató hangulatába simult bele - de ha így van, kitalálói nagyon mellé lőttek, mert a polgári létet dicsóítő rövid kis ódácska lett belőle... :)

2010. október 13., szerda

Október 13. - Moomin



Témakör: Rajz és animáció
Idő: 1990-1991
Stílus: Japán rajzfilm a 100%-ra túlpörgetett anime-kultusz előtt
Fíling: Gyermekkorom legborzongatóbb délutánjai 

Leírás: Miért van az, hogy míg a Hupikék törpikékre, a Csipet csapatra vagy a Gumimacikra (és most ne is legyen kétségetek afelől, hogy igen, ezek szépen lassan jönnek a blogra :) mindenki emlékszik, de a kevésbé "main stream" Moomin, amit nem a vasárnap délutáni Disney-matinéban, hanem hétköznap délelőtt nyomtak senkinek nem juttat az eszébe semmit.

De tényleg... 

Miért van ez, srácok?

Pedig ez egy igazán édes rajzfilm volt ám!

Tényleg bájos kis izé, igaz, nekem gyermekkorom egyik leginkább horrorisztikus élménye egyben.

Minden délelőtt nem is enyhe borzongással figyeltem a Moomin-ok újabb és újabb kalandjait, mert itt aztán olyan dolgok történtek, amelyek néhol már tényleg a Faun labirintusába illőek. Mocsárlények és egyéb jószágok támadtak, miközben az egész csak egy idillikus kis mumin-családi pikniknek indult.

Domestic horror volt ez a javából! :)

A furcsa, leginkább lovacskákra emlékeztető kis muminék hol is élhetnének persze máshol mint a kies Muminvölgyben. A mesevilág eme eseménytelen kis zuga nem sok minden történik: néha megfordul itt Vándor, aki még a legracionálisabb figurának néz ki mind közül, bár úgy fest, mint egy madárijesztő. Mafli, a kenguru úgy néz ki, mint egy pokemon-figura, Bájocska, a szőke hajú  mumin-csajszi ugrik még be hirtelen, meg a Botanikus, akinek olyan feje volt, mint Yoda-mesternek. Ja, és, persze, "barba-mintára" Muminpapa (akit csak az különböztet meg Mumintól, hogy cilinderben van) és Muminmama, az egyetlen mumin, aki ruhát is hord (!) - és ebbe tényleg ne menjünk bele, mert olyan népszerűtlen leszek az erre vonatkozó elméletemmel, mint amikor fűnek-fának el kezdtem magyarázni a Hupikék törpikékről szóló verziómat - mert hát ugye törpjeink mind fiúk ugye mind fiúk, csak Törppilla lány, Hókuszpók meg az egyházi elmaradottság hirdetője és különben is, holland a rajzfilm...

Egyébként részben ez az opusz is holland, bár rajtuk kívül még a finnek és a japánok is magukénak vallhatják. Előbbiek azért is, mert az egész sztori alapjául szolgáló ötvenes évekbeli képregénysorozat is skandináv, utóbbiak pedig azért is, mert a jellegzetes korai japán-rajzfilmes hangulat (ld. Csip-csup csodák, ami szintén jön majd a blogra) uralja a sorozatot, plusz a beszívott stílhez sokat ők is hozzátettek.

Ez az egész őrület megfejelődik azokkal a már említett különleges lényekkel, amelyek benépesítik a Moomin-univerzumot. Ezek mind nagyon durván néznek ki, az összesnek a sztorija nagyon hardcore-szinten van felvezetve és összességében olyanok ezek a karakterek, hogy ilyen borzasztó őrültségeket te legfeljebb másnaposan, a vécére igyekezve, hogy kiadd magadból, amit ilyenkor muszáj, félálomban lennél képes kitalálni - ezek meg még meg is rajzolták!

Na, ez a mumin.

Gyermekkorom oldschool borzongató domestic horrora, most pedig egy furcsán beszívott, enyhén beteg élmény napsütötte réten, idillikus körülmények között rohangászó kis lófejű, hófehér lényecskékről, akiket hirtelen betámad a texasi láncfűrészes-szerű Mork, a szörnyeteg, vagy a kis fehér mocsárlények.

+

Imádom a hangulatát, hogy csak én tudom, hogy mi ez, mikor szó van róla és mindenki más néz, hogy nem is emlékszem rá.

Imádom, hogy már óvodában is imádtam, hogy napközben két Matchboxozás és Scrubble-özés közben Muminos-képregényeket lapozgattunk (meg Bobósat, amiről szintén senki nem tudja, hogy mi az, mikor elkezdem emlegetni a kortársaim között - vagy tényleg olyan öreg lennék, hogy már a gyermekkori emlékeimből élek? :).

Imádom, hogy nem olyan, mint a mai rajzfilmek, hogy volt benne valami plussz, és, hogy egy mai anime elbújhatna a muminkák keresetlen bája mögött...


-

De mégis, atyaúristen, milyen beszívott őrültség ez! XD


Bobo, Nyakigláb apu, Én kicsi pónim, Csip-csup csodák - a nyolcvanas-kilencvenes évek elfeledett rajzfilmjei...

Érkeznek majd a blogra, lesből támadva, mint a mocsárlények... :)

2010. október 12., kedd

Október 12. - Spenót: 80-as évek



Témakör: Music
Idő: 1983 és 1985 között nagyjából
Stílus: Underground és new-wawe jellegzetes magyar keveréke
Fíling: Kilátástalan a helyzet, de legalább van nálunk egy doboz "Szimfónia"... 

Szöveg:  
A nyolcvanas évek derekára érkezünk,
Senki se tudja, hol van a helyünk
(3x)

Pesttel szemben a budai oldalon
múlnak az évek, de tombol az unalom.

Refr.:
A kezem a kezedbe adom, a szemem lassan lecsukom
Küldök egy mosolyt, de mindegy, ki veszi át,
A holnapnak élünk, de nem leszünk
Holnapután

Anatóliában javultak a viszonyok,
De a Lenin Körúton sem romlott a helyzet.

A helyzetet senki se tekinti át,
Zavartan szívjuk a Symphoniát.

Refr:
A kezem a kezedbe adom, a szemem lassan lecsukom
Küldök egy mosolyt, de mindegy, ki veszi át,
A holnapnak élünk, de nem leszünk
Holnapután

Röntgensugarak vágják el a testünk
A térképet nézed, de nincs meg a helyünk

A helyzetet senki sem tekinti át
Zavartan szívjuk a cigarettát

Refr
A kezem a kezedbe adom, a szemem lassan lecsukom
Küldök egy mosolyt, de mindegy, ki veszi át,
A holnapnak élünk, de nem leszünk
Holnapután


Leírás: Egy depresszív szám, mely abszolút mértékben illik a depresszív időjáráshoz és a depresszív hangulatomhoz, amit nem kis mértékben az generál, hogy a nátha teljesen hatalmába kerített.

Még mindig a nyolcvanas években vagyunk, de most Magyarországon.

Magyarországon, ahol, már oly sokszor írtuk, az államszocializmus korhadó fagerendái recsegve-ropogva képesek csak megtartani a rendszer súlyos terhét.

Ebben a bosszantóan Janus-arcú világban egyszerre tűnik úgy, hogy nem fog változni semmi, és érezni a levegőben, hogy talán mégis. Sohasem szükségszerűbb lázadni egy rendszer ellen, mint éppen ekkor és soha nem fölöslegesebb, mint éppen ebben a pár évben.

Az élet ilyen látszólagos ellentéteken alapul, s így aztán nem csoda, hogy a korszak leginkább "mobil", progresszióra törekvő zenei irányzatai a new wawe, az avantgarde, a punk, amelyek a legkeményebben lázadnak minden establishment, így nem ritkán a hazai mellett a formáké vagy a túlbonyolított struktúráké ellen is.

A magyar underground kitermeli első vonalát (URH, Kontroll Csoport, Bizottság, Cpg, Európa Kiadó, Balaton, Trabant, VHK stb.), de mögöttük ott van a nem kevésbé fontos másodvonal is (Inkubátor, Sikátor, Zil, CSÉB80 stb.).

Ebbe a kevésbé ismert másodvonalba sorolható a Spenót zenekar is.

A Spenót több formációt és több időszakot élt meg, több énekessel és egy énekesnővel büszkélkedhetett, s állítólag gitárosa volt Fodor Gábor is. Akárhogy is, érdekes, figyelemreméltó számokat írtak. Némelyik társadalomkritikus, némelyik inkább a korszak hangulatát akarja elkapni, és persze van néhány olyan is, amely általános emberi érzésekkel, gondolatokkal foglalkozik.

Az itt prezentált alkotás az egyik legnagyobb számuk minimálzenés-new wawe-es változata. A dal, amely valójában a 80-as évek és nem a tube-videó tulajdonosa szerinti Lenin körút címet viseli ,kiválóan bemutatja azt a hangulatot, amelyet az indító két-három bekezdésben vázolni igyekeztem.

Ebben az unott és nyomott miliőben csak az hozhat némi enyhülést, ha a "kezem kezedbe adom" és ha van nálunk egy doboz Symphonia, amit "zavartan"  szívhatunk...

Megjegyzés: a dohányzás káros az egészségre, emellett öl, butít és nyomorba dönt, ráadásul utálom is a cigit (mint általában mondani szoktam: szart nem eszek, ergo miért kéne elszívnom, ha még plusszba rákkeltő is). Emellett a Symphonia még a prolicigik között is egy egészen, legendásan alacsony minőséget képvisel. Hogy egészen pontos legyek: fogalmam sincs, hogy ma hol árulják, ha még egyáltalán létezik, de régebben mindig csomagban és nem dobozban értékesítették e borzasztó rákipari mellékterméket - ugyanis a 80-as és 90-es esztendők legolcsóbb hazai cigarette-jéről van szó.

Emellett a Lenin-körút A mai Erzsébet + Teréz-körút volt, Anatóliában pedig valóban nem javultak a viszonyok, mert valójában nem is történt ott semmi az 1980-as években... :)

+

A Spenót egyik legjobb száma találóan zúz oda, ahova köll. A kemény, elegánsan tömény szöveget depresszív hangulatú dallamok kísérik.

Tökéletes zene borongós napokhoz, amikor teszem azt nem a szerelmi bánat miatt szenvedünk, hanem az establishment paczkázásaival van tele a tökünk.


-

A számnak sajnos van egy ennél lényegesen jobb, ütősebb, erőteljesebb változata is, de azt jelen pillanatban sehol nem találom.

Egyelőre be kell érnetek ezzel, de persze fájndingolás esetén, up-to-date linkelem azt is.


Már lassan külön címet is adhatnék azoknak az egybekezdéses megjegyzéseimnek, amelyek mind arról hívatottak tudósítani, hogy igen, természetesen még rengeteg ez meg az lesz itt és persze aztán az is úgy fog zúzni, hogy az atomkirály.

Szóval: igen lesz Spenót még, és igen, lesz magyar underground is, annál is inkább, mert sztem ekkor az ezt a típusú muzsikát játszó zenekarok alkották a legjobb cuccokat Mo-n.

Persze lehet velem vitatkozni, hogy a Dolly Roll meg a Hungária mennyivel jobb volt ezeknél, csak úgy sem fogtok az életben soha meggyőzni (és emellett elmondanám, hogy imádom a nyolcvanas évek popzenéjét is, minden mennyiségben, Kim Wilde-tól Belinda Carlysle-ig, David Sylvian-től Sting-ig oda és vissza)...


UP-TO-DATE:

Feltöltöttem a szám másik, sokkal jobb verzióját a blogunk új youtube-csatornájára.

Érdemes skubizni, mennyivel táncolhatóbbak a zenei alapok, plusz a "Nagy zűr kis Kínában" fílingű szintetizátor bepötyögésekre is felhívnám a mélyen tisztelt publikum figyelmét e magyar zenetörténeti unikumot illetőleg.

Amúgy pedig "az életbe egy kis visszhangot kérek... Nein!":