2010. december 4., szombat

December 4. - Mikulás 1987-ben (Szomszédok)







Témakör: Televízió
Idő: 1987
Stílus: Babosfing szagú rögmagyar-valóság vs Mikuláscsoki
Fíling: Ünnepgyilkos!

Leírás:

Mivel holnap folytatjuk a The Japan történetét, holnapután meg Kádár-hétfő jön ismétleg, ezért a december 6-át, azaz Miklós püspek szent ünnepét előrehoztuk kicsinyég. Viszont, mivel ezt megtettük, ezért ez némiképp magyarázatot jelent arra az ünnepgyilkosságra amit most elkészülök követni.

Az 1987 végén, tehát a Kádár-korszak hanyatlásakor induló Szomszédok (és aki tényleg nem vágja a Szomszát, Vágási kollégát, meg a többieket, annak tényleg - most szólok - annyira talán nem ez a blog vág a profiljába) 1987. december eleji - szám szerint tizenhatodik - epizódjában ugyanis bemutatásra kerül az ún. csokimikulás bűntény.

A csokimikulás bűntény a Szomsza egy legendás részlete, amely igazán, minden negatívumot kihangsúlyoz, amely akkor, sőt, részben mind a mai napig az, fellelhető volt a magyar társadalomban - és amivel tele van ez a teleregény.

Az eladónők meglopják a boltot, az iskolában az igazgatóság tavalyi csokinyuszit akar adni Mikulásra ("azt mondták, csak a színe szürke egy kicsit, amúgy semmi baja" - LOL), az apuka meg akarja vesztegetni a tanárnőt a jobb jegyért, akit előbbre engednek a telefonfülkénél, csak hogy "ötöst adjo' a gyereknek" a végén pedig szegény Julcsit öltöztetik be Mikulásnak, ami annyira, de annyira hülye dramaturgiai ötlet, hogy arra már nincsenek szavaim...

Ez az egész őrület természetesen a késő nyolcvanas évek Chauchesku Romániájánál valószínűleg nem sokkal pompásabb díszletek és öltözékek közepette játszódik - egyszóval borzalmas.

Igazi ünneprontás - lenne, ha Mikuláskor prezentálnám.

Így viszont, mint az elején írtam, csupán a "babosfing szagú rögmagyar-valóság" amolyan Szomszédok-módra...

Tudjátok, hiszen ezért szeretjük oly sokan ezt a sorozatot! :P

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése