Témakör: Humor
Idő: Valamikor a "Kádári aranykorban"
Idő: Valamikor a "Kádári aranykorban"
Stílus: Szatirikus regény
Fíling: A történelem nagy konfliktusai: Caesar vs Antonius, Nagy Péter vs XII. Károly, Napóleon vs I. Sándor, Hitler vs Sztálin, Jacob vs MIB, Cápa vs Polip - Kádár János vs népi írók
Leírás:
A regény alighanem egyik szellemi csúcspontjához érkeztünk: Kádár János Magyar Írók Szövetségében tett látogatásához, amely egyértelműen Csaplár művének egyik legjobban sikerült fejezete.
A Magyar Írók Szövetsége ma is létezik: jóllehet, már jóformán teljesen jelentéktelen szervezet, az államszocialista időszak egyik meghatározó kulturális tényezője, s nem mellesleg egyébként 1956 egyik fontos ideológiai bázisa (is) volt.
A forradalmat követően sem szűnt meg stratégiai szerepet játszani saját területén, sőt, holdudvart nyújtott a rendszerek, szorosan alárendelve Aczél elvtársnak, a "magyar kultúrpápának", de működése egészen demokratikussá vált - szakmai tekintélye pedig, amely az "ellenforradalomban" nyújtott szerepe miatt igencsak megtépázódott, a hatvanas évek közepére helyreállt.
Így, ha nem is mondom, hogy írónak csak kivételes esetben volt jobb dolga Magyarországon, mint az 1960-as és 1970-es esztendőkben, de kétségtelenül azt mondhatjuk, hogy a népi irodalom képviselői számára, az 1945 előtti életviszonyaikhoz képest ez maga volt a kánaán.
Csaplár ezt az illusztris szellemi élcsapatot mutatja be nekünk, s leírása azért sikerült annyira pazarra, részletgazdagra erről a nem mindennapi társaságról, azaz a kor magyar íróiról (a jellemzések és egyéb tényezők alapján nagyjából megállapítható egyébként, hogy valamikor a hetvenes évek közepe táján járunk), mert annak idején ő is helyet foglalt az illusztris körökben.
Így sikerül remek tollal megragadnia pl. a népi-urbánus (azaz nagyon leegyszerűsítve a vidéki versus városi) írók klikkesedését a szövetségen belül - ld. Örkény István, Déry Tibor és az Illyés-féle csapat (Tornai, Csoóri) egymásnak esését, vagy Garai Gábor, immár régi ismerősünk karakterét, lassú szellemi hanyatlásának okait - amely abszolút hiteles és életrajzi adalékokkal is tűzdelt.
A fejezet végén berepülő galamb története viszont - természetesen - fikció, mégis sok mindenre rámutat - például arra, hogy a korszak legaktívabb írói Karinthy Ferenc és Fehér Klára voltak :) (ld. a jegyzeteket)...
Befejezésül még egy sajnálatos közérdekű közleménnyel tartozom: az IKJ most 2011. január 3-ig elvonul egy kicsit pihenni, mivel az év utolsó hetére (sőt, egyébként az új év első hetére is - de oda befogom majd tudni csúsztatni az aktuális hétfői fejezetünket) valami egészen extrém meglepetéssel készültem.
Hogy mivel, azt jövő hétfőn tudjátok majd meg - addig nem lőném le a poént...
A regény alighanem egyik szellemi csúcspontjához érkeztünk: Kádár János Magyar Írók Szövetségében tett látogatásához, amely egyértelműen Csaplár művének egyik legjobban sikerült fejezete.
A Magyar Írók Szövetsége ma is létezik: jóllehet, már jóformán teljesen jelentéktelen szervezet, az államszocialista időszak egyik meghatározó kulturális tényezője, s nem mellesleg egyébként 1956 egyik fontos ideológiai bázisa (is) volt.
A forradalmat követően sem szűnt meg stratégiai szerepet játszani saját területén, sőt, holdudvart nyújtott a rendszerek, szorosan alárendelve Aczél elvtársnak, a "magyar kultúrpápának", de működése egészen demokratikussá vált - szakmai tekintélye pedig, amely az "ellenforradalomban" nyújtott szerepe miatt igencsak megtépázódott, a hatvanas évek közepére helyreállt.
Így, ha nem is mondom, hogy írónak csak kivételes esetben volt jobb dolga Magyarországon, mint az 1960-as és 1970-es esztendőkben, de kétségtelenül azt mondhatjuk, hogy a népi irodalom képviselői számára, az 1945 előtti életviszonyaikhoz képest ez maga volt a kánaán.
Csaplár ezt az illusztris szellemi élcsapatot mutatja be nekünk, s leírása azért sikerült annyira pazarra, részletgazdagra erről a nem mindennapi társaságról, azaz a kor magyar íróiról (a jellemzések és egyéb tényezők alapján nagyjából megállapítható egyébként, hogy valamikor a hetvenes évek közepe táján járunk), mert annak idején ő is helyet foglalt az illusztris körökben.
Így sikerül remek tollal megragadnia pl. a népi-urbánus (azaz nagyon leegyszerűsítve a vidéki versus városi) írók klikkesedését a szövetségen belül - ld. Örkény István, Déry Tibor és az Illyés-féle csapat (Tornai, Csoóri) egymásnak esését, vagy Garai Gábor, immár régi ismerősünk karakterét, lassú szellemi hanyatlásának okait - amely abszolút hiteles és életrajzi adalékokkal is tűzdelt.
A fejezet végén berepülő galamb története viszont - természetesen - fikció, mégis sok mindenre rámutat - például arra, hogy a korszak legaktívabb írói Karinthy Ferenc és Fehér Klára voltak :) (ld. a jegyzeteket)...
Befejezésül még egy sajnálatos közérdekű közleménnyel tartozom: az IKJ most 2011. január 3-ig elvonul egy kicsit pihenni, mivel az év utolsó hetére (sőt, egyébként az új év első hetére is - de oda befogom majd tudni csúsztatni az aktuális hétfői fejezetünket) valami egészen extrém meglepetéssel készültem.
Hogy mivel, azt jövő hétfőn tudjátok majd meg - addig nem lőném le a poént...
Jegyzetek
1. rész
01:37 - Dobozy Imre - A Kádár-kor jellegzetes futtatott, ám kevés tehetséggel megáldott íróinak egyike, irodalomszervezői szerepe rendkívül ellentmondásos - mindemellett ő sem volt a bölcsesség szobra (a jobboldali képen az írószövetség elnökeként Kádárral koccint).
02:36 - Örkény István - A magyar groteszk világhírű mestere, egyperces novelláíról és a Tóthék című színdarabjáról ismert.
02:44 - Weöres Sándor, Pilinszky János, Illyés Gyula - Mindhármójuk egyike a huszadik század legzseniálisabb magyar költőinek.
05:55 - Nagy László (jobboldalt)
06:35 - Csoóri Sándor (fent)
06:49 - Tornai József - A fent képen baloldalt.
07:10 - Kiss Ferenc - A fenti kép jobbszélén.
07:28 - Gáll István
2. rész
06:01 - Karinthy Ferenc,
Fehér Klára (jobbra fent és lent középen)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése