Témakör: Klip
Idő: 1988
Stílus: Teen pop
Fíling: Pure cuteness...
Szöveg:
Without you, without you
I always thought that everything was fine without you
Never knowing you'd be mine
Suddenly my world has changed
And I just wonder why
All it took was just one smile
CHORUS:
Now with you, out of the blue
Love appeared before my eyes with you
A dream come true
I never thought I'd realize what love was
What love was, what love was...
VERSE 2:
I need you, oh I need you
And everyday I love you more and more
Without you (dreams and tears)
I know what it's all for
Suddenly I see you there
And everything's ok
Don't know why I feel this way
CHORUS
Here with you
BRIDGE:
We are together now
Never take my heart away
All the love I found
Is here to stay (out of the blue)
It's like a dream come true
I never thought I'd fall in love with you
Out of the blue
Love appeared before my eyes with you
A dream come true
I never thought
Here with you
Out of the, out of the, out of the clear blue
Oh, it's like a dream come true
I never thought, I never thought
Out of the blue
Before my eyes with you
A dream come true
I never thought I'd fall in love with you
Out of the, out of the, out of the, out of the clear blue...
I'd fall in love...
Halálosan szerelmes vagyok.
Két és fél napja, mióta szombat este először találkoztam ezzel a videóval, csak Debbie Gibsonra tudok gondolni... :)
Persze ez nem egyedi eset - általában minden megismerkedésem így indult azoknak a 70-es és 80-as évekbeli énekesnőknek a számaival, akiket igazán szeretek - mint pl. Sade, Saraya, Kylie, Belinda Carlisle, Terri Nunn, Kim Wilde, Vanessa Paradis, Myléne Farmer, France Gall és még mondhatnék egy-két nevet. (Hiába, én már csak ilyen poligám típus vagyok - és ne felejtsük el, hogy ezek még csak a 70-es és 80-as évek énekesnői... :)
Szóval jelen pillanatban teljesen a hatása alatt vagyok Debbie előadói stílusának, azon belül is főleg ennek a klipnek.
Out of the blue - jött, látott és hódított...
Talán azért, mert nagyon-nagyon hiányzik manapság nekem ez az ártatlanság, ez az egyszerűség, ez a hihetetlenül keresetlen báj a popzenéből, annyira szeretnék ilyen zenéket hallani - és annyira nincsenek.
Plusz azt is kimondom, "nem szégyellvén arcomat és a tekintetemből áradó melegséget" :), hogy hiányzik ez a szentimentalizmus, ami annyira ott volt annak az időszaknak a levegőjében - tudom, mert én az ilyesmire valahogy már gyerekkoromban is érzékeny voltam.
A nyolcvanas évek óta, amikor divat volt világgá kiáltani a szerelmet eljutottunk oda, hogy rejtegetni kell a szex mögött.
Kár.
Tényleg kár.
Komolyan: ilyenkor érzem úgy, hogy de jó lett volna tininek lenni a nyolcvanas években... :)
Persze tudom én, hogy ez csak illúzió, hogy a szociológiai mutatók nem mutatják azt, hogy bármivel is jobb lett volna akkor felnőni, mint most (arról nem is beszélve, hogy nem volt még Iphone, Blueray meg IMAX), meg amúgy is, ez csak popzene, vannak ennél igényesebb darabok (igaz, hogy mondjuk Debbie kezdettől fogva maga írta, adta elő és menedzselte számait - hoppá, ilyen azért nem sok van), de "If I am fool for love, I don't care, I don't care..." (ha már a 80-as éveknél tartunk :)...
A szentimentalizmus mellett a másik dolog, ami nagyon-nagyon tetszik ebben a klipben, az a stílus: annyira el van találva, hogy az már tényleg mesébe illő.
Jó, én tudom, hogy feltűnnek benne a nyolcvanas évekre jellemző, a hajat nem a legszebb alakzatokba kényszerítő copfkreációk (bár szerintem Debbie így is imádnivaló), egy mackós kövér dobos feje (ez is annyira tetszik, hogy nem kell mindenkinek tökéletesnek lennie, mint manapság egy klipben), meg a vokálozós lányok (a balszélső különösen LOL), de ezt leszámítva az egész tökéletes...
A havas-hintás képektől konkrétan elolvadtam, a piros sálas-kalapos-fehér kabátos összeállítás (01:26) a halálom (mármint szó lehető legpozitívabb értelemben), a végén meg azt a kockás rucit ma is abszolút el tudnám képzelni egy lányon (03:05 - and it's my personal favourite)...
I think so, it's one of the cutest videos of all times...
Még három megjegyzés:
1. Persze ma is van szentimentalizmus a pozenében, csak az többnyire póz - pózerek tolnak pózer zenét pózereknek. A 80-as évek szentimentalizmusa ŐSZINTE volt és MÉLYRŐL jött, plusz olyan természetesen benne volt a levegőben, mint az oxigén.
Erről a Family Guy 8. évadának 5. része jut eszembe, amelyikben Miley Cirus-ról kiderül, hogy egy kiborg, akit azért fejlesztettek, hogy eljátssza a tökéletes tinisztár szerepét...
Igen, így működik a mai tinipop (és akkor még csak előadónőkről beszéltem, hol volt még Justin Bieber...)
2. Beavist és Butthead-et úgy látszik, nem hatotta meg annyira a videó, mint engem. :)
De azért én sem vagyok egy annyira reménytelen érzelgős típus, hogy ne röhögtem volna egy jót az elemzésükön - link.
Ám ha még durvábban el akartok mélyedni a klip ízekre szedésének és szétcincálásának világában, akkor olvassátok el, mit ír Gavin Edwards a blogján. Fogalmam sincs, ki az a Gavin Edwards, de jól tolja, az biztos: popkultúrális részecskéire bontja a cuccost (ha azt hiszitek, én durván nyomom az ilyesmit, akkor még nem olvastatok semmit a témában...) és nem kegyelmez, mint Bakács Tibor Settenkedő... :)
Amikor már a kilencedik Ashlee Simpsonos utalásnál járunk, plusz a tag arról ír, hogy két váltás közben hirtelen másmilyen színű a matrac Debbie alatt, meg nem jobbra hajlik a copfja, hanem balra, na akkor mondtam, hogy köszi, ennyi nekem elég volt...
Kíváncsi vagyok, ti meddig bírjátok majd...
3. Mostanában már nem várható túl sok anyag Debbie-ről (mert nem fog belevágni a koncepciónkba) és a "többiekről", de ígérem, hogy januárban kicsit rámozdulok majd erre a témára - is...
Szóval jelen pillanatban teljesen a hatása alatt vagyok Debbie előadói stílusának, azon belül is főleg ennek a klipnek.
Out of the blue - jött, látott és hódított...
Talán azért, mert nagyon-nagyon hiányzik manapság nekem ez az ártatlanság, ez az egyszerűség, ez a hihetetlenül keresetlen báj a popzenéből, annyira szeretnék ilyen zenéket hallani - és annyira nincsenek.
Plusz azt is kimondom, "nem szégyellvén arcomat és a tekintetemből áradó melegséget" :), hogy hiányzik ez a szentimentalizmus, ami annyira ott volt annak az időszaknak a levegőjében - tudom, mert én az ilyesmire valahogy már gyerekkoromban is érzékeny voltam.
A nyolcvanas évek óta, amikor divat volt világgá kiáltani a szerelmet eljutottunk oda, hogy rejtegetni kell a szex mögött.
Kár.
Tényleg kár.
Komolyan: ilyenkor érzem úgy, hogy de jó lett volna tininek lenni a nyolcvanas években... :)
Persze tudom én, hogy ez csak illúzió, hogy a szociológiai mutatók nem mutatják azt, hogy bármivel is jobb lett volna akkor felnőni, mint most (arról nem is beszélve, hogy nem volt még Iphone, Blueray meg IMAX), meg amúgy is, ez csak popzene, vannak ennél igényesebb darabok (igaz, hogy mondjuk Debbie kezdettől fogva maga írta, adta elő és menedzselte számait - hoppá, ilyen azért nem sok van), de "If I am fool for love, I don't care, I don't care..." (ha már a 80-as éveknél tartunk :)...
A szentimentalizmus mellett a másik dolog, ami nagyon-nagyon tetszik ebben a klipben, az a stílus: annyira el van találva, hogy az már tényleg mesébe illő.
Jó, én tudom, hogy feltűnnek benne a nyolcvanas évekre jellemző, a hajat nem a legszebb alakzatokba kényszerítő copfkreációk (bár szerintem Debbie így is imádnivaló), egy mackós kövér dobos feje (ez is annyira tetszik, hogy nem kell mindenkinek tökéletesnek lennie, mint manapság egy klipben), meg a vokálozós lányok (a balszélső különösen LOL), de ezt leszámítva az egész tökéletes...
A havas-hintás képektől konkrétan elolvadtam, a piros sálas-kalapos-fehér kabátos összeállítás (01:26) a halálom (mármint szó lehető legpozitívabb értelemben), a végén meg azt a kockás rucit ma is abszolút el tudnám képzelni egy lányon (03:05 - and it's my personal favourite)...I think so, it's one of the cutest videos of all times...
Még három megjegyzés:
1. Persze ma is van szentimentalizmus a pozenében, csak az többnyire póz - pózerek tolnak pózer zenét pózereknek. A 80-as évek szentimentalizmusa ŐSZINTE volt és MÉLYRŐL jött, plusz olyan természetesen benne volt a levegőben, mint az oxigén.
Erről a Family Guy 8. évadának 5. része jut eszembe, amelyikben Miley Cirus-ról kiderül, hogy egy kiborg, akit azért fejlesztettek, hogy eljátssza a tökéletes tinisztár szerepét...
Igen, így működik a mai tinipop (és akkor még csak előadónőkről beszéltem, hol volt még Justin Bieber...)
2. Beavist és Butthead-et úgy látszik, nem hatotta meg annyira a videó, mint engem. :)
De azért én sem vagyok egy annyira reménytelen érzelgős típus, hogy ne röhögtem volna egy jót az elemzésükön - link.
Ám ha még durvábban el akartok mélyedni a klip ízekre szedésének és szétcincálásának világában, akkor olvassátok el, mit ír Gavin Edwards a blogján. Fogalmam sincs, ki az a Gavin Edwards, de jól tolja, az biztos: popkultúrális részecskéire bontja a cuccost (ha azt hiszitek, én durván nyomom az ilyesmit, akkor még nem olvastatok semmit a témában...) és nem kegyelmez, mint Bakács Tibor Settenkedő... :)
Amikor már a kilencedik Ashlee Simpsonos utalásnál járunk, plusz a tag arról ír, hogy két váltás közben hirtelen másmilyen színű a matrac Debbie alatt, meg nem jobbra hajlik a copfja, hanem balra, na akkor mondtam, hogy köszi, ennyi nekem elég volt...
Kíváncsi vagyok, ti meddig bírjátok majd...
3. Mostanában már nem várható túl sok anyag Debbie-ről (mert nem fog belevágni a koncepciónkba) és a "többiekről", de ígérem, hogy januárban kicsit rámozdulok majd erre a témára - is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése