Témakör: Eszmefutamok
Idő: 1914-1916
Stílus: "Bevallom, sohase vágytam még olyan erősen arra, hogy igazán írni tudjak én, és igazán olvasni tudjon ön, olvasó. Mindkettőnk dolga ezútal igen nehéz lesz, mert ami engem illet, a kezemet ezúttal nemcsak a magam képességei vezérlik" (Bródy Sándor)
Fíling: "A fehér könyv úgy úszik át a sötét vizeken, mint a hajó, mely igen becses poggyászát, az irodalmat menti át a túlsó partra." (Lengyel Menyhért)
Leírás:"Midőn ezt írám", előttem feküszik Bródy Sándor Fehér könyvének egyik eredeti példánya - az egyetlen, amely birtokomban van ebből a ma már nem könnyen hozzáférhető irodalmi kuriózumból, s sajnos ez sem a legjobb álapotban. A puha fedelű, 150 oldalas kis kötet kemény, de már foszló lapjait épphogy a Szentlélek egyben tartja, nem, hogy a lassan leszakadó gerinc.
Két nappal ezelőtt már írtam erről a kivételes jelentőségű irodalmi vállalkozásról: Bródy egyszemélyes, azaz egymaga írta, szerkesztette és megjelentette folyóiratáról.
Akkor azonban csak a lap történetének egyik fejezetét mondtam el: 1900-as teljes évfolyamát mutattam be egy eszmefuttatáson, illetve az ez év végén róla íródott, keserű írói vallomáson keresztül. VIszont ennek a történetnek van egy második fejezete is: az 1914-1916-os évfolyamé.
S ez a fejezet sokkal jelentősebb, mert sokkal magasabb értéket képvisel.
Először is: 1914-re, az újraindítás évére Bródy már elmúlt ötvenéves, s míg 1900-ban, 37 esztendősen, még a világot megváltani akaró fiatal becsvágyának minden kései maradékával indult neki a munkának, addig ekkor már sokkal bölcsebben és jóval több tapasztalattal kezdett hozzá az újabb, továbbra is egyszemélyes vállalkozásként összeállított köteteknek - igaz, az 1914-es decemberi első újrakiadás bevezetőjében azt írja, célkitűzése nem különbözik az 1900-as első kötet előszavában lefektetett alapelvektől.
1914-ben Bródy Sándor ötvenegy éves volt.
Mellékelt fényképén is látható - nem volt ez a legkönnyebb időszak számára. (Még) Magyarország egyik leggazdagabb írója minden nap érezte a vállára nehezedő felelősség terhét. Szavainak, mondatainak rendkívüli jelentősége volt - épp ezért meglepő, hogy manapság életrajza is szinte csak lábjegyzet az irodalomtankönyvekben, amelyekben egyébként is rövid idő alatt intézik el az 1867 és 1914 közötti időszakot, leszámítva Ady-t, Babits-ot és a Nyugatosokat.
Bródy nem volt Nyugatos.Nem is illett volna hozzá az a stílus, amit a Nyugat képviselt.
Bródy különleges, besorolhatatlan, magányos egyéniség: mint "Észak-fok, titok, idegenség" egzisztált a mind inkább kétségbeejtően tomboló viharban. A viharban, amit 1914. júliusa idézett elő, s amelyet később első világháborúként vés majd fel táblájára Clio, a történetírás múzsája.
Közéleti kérdésekben 1900. és 1914. között is hallatta a hangját, elsősorban, mint a Jövendő c. folyóirat társszerkesztője írt is ilyen tematikájú cikkeket, de a háború kitörése, mégis úgy érezte, elkerülhetetlenné tette, hogy valamilyen komolyabb közéleti vállalkozásba is belefogjon, az általa felismert igazság hangjának hallatása érdekében.
Ezért vette elő és porolta le a "Fehér könyv" koncepcióját, amelyet már egészen eltemetett emlékezetében.
S a közvélemény, a sajtó ezúttal kedvezőbb reakciói bizonyítják: nem tette rosszul.
Ahogy Lengyel Menyhért, a remek író és Hollywood későbbi népszerű forgatókönyvírója vélekedik róla, az mindent elmond az 1914. decemberében megjelent első szám hatásáról: "A fehér kötetet csak olyan izgalommal nyitjuk ki, mint tizenöt évvel ezelőtt s lehet-e írónak nagyobb elégtétele, mint az, hogy első érzésünk: nem változott, mindig elöljár, mindig friss, elfogulatlan, sok szempontból néző, rendkívül érdekes. Hogy a temperamentuma nem loboghat úgy, mint a régi Fehér könyvekben, az sem az írón múlik, hanem a korszakon, melyben a könyv megjelent, »a háború érdeke, az ország nyugalma az első és katonák okos és céltudatos cenzúrája alá kerül most minden« menti magát Bródy brilliáns előszavában. De ez a temperáltság talán még nem is árt a könyvnek, mely formájában, tartalmában így igen előkelő - mennyivel jobb, mint azok a külföldi revük, melyekben szintén egy-egy nagy egyéniség akar megnyilatkozni!
Politikai cikkei közül az igazán érdekes Wekerle interjún kívül legjobban szeretjük a Vázsonyi emberséges, okos nyilatkozatait és teljes szívvel gyönyörködünk ott, ahol semmiféle szempontnak nem kell magát alárendelnie, ahol az elbeszélő Bródy jut szóhoz. Milyen nagyszerű az »Egy asszony utolsó arcképe« című novella - s milyen finom a »Pétervárad alatt ősszel«. A legjobb magyar tájképek levegője van benne. De nincs a gazdag, százhatvan oldalas könyvnek egyetlen cikke és sora, amit nem a legnagyobb érdeklődéssel olvas el az ember. Nagy dolog ez ma, mikor minden idegszálunkat és gondolatunkat a rettenetes háború foglalja le magának. Bródy érdekes ott, ahol a háborúról beszél és üdítő, amikor másról ír. A fehér könyv úgy úszik át a sötét vizeken, mint a hajó, mely igen becses poggyászát, az irodalmat menti át a túlsó partra."
Ez a két bekezdésnyi, rövid, lényegre-törő recenzió mindent elmond a kezdeményezés újszerűségéről. Bródy itt már nem érdekcsoportoknak rohan neki, mint fejjel a falnak, nem notabilitásokat sért meg kontroll nélkül, hanem sokkal csöndesebben, személyesebben és fegyelmezettebben, de éppen ennél fogva sokkal vádlóbban beszél
Mert új fehér könyveinek nagy részét interjúk (Wekerle Sándor, Ifj. Andrássy Gyula, Vázsonyi Vilmos stb.), rövid esszék (Három gyerek a viharban, Vilmos császár londonban, Vázlatok a lélek új kórtanához stb.),s rövid, egyszerű írások (pl. Szegény ember felesége, Az asztalos meg a lánya, Pétervárad alatt ősszel stb.) teszik ki, melyek mind csak közvetve foglalkoznak a háborúval (és akkor még nem is beszéltem a színház, irodalom világáról leírtakról). Legtöbbször csak a "Levelek barátaimtól" rovatban olvashatunk elsődlegesen magának a háborúnak borzalmairól, Molnár Ferenc, Nagy Endre, Kéri Pál vagy éppen adott esetben Bródy Zoltán fiának tollából.
Bródy ugyanis okos ember: tudja, hogy nem tanácsos újat húzni a illetékesekkel és hogy nem érdemes saját ügyének vesztét okoznia fegyelmezetlen háború ellenes kirohanásokkal. A nemzetféltés, a jövő-koncepciók és a finomívű írások mélyéről előbányászható sorok szólnak a humánum elvesztéséről vagy a nemzet féltéséről, de mindig csak közvetve, habár mindenki számára egyértelműen a háború ellen.
A "Fehér Könyv"-ekben mindössze két rendkívül kőkeményen és következetesen háborúellenes megnyilatkozásról tudok.
Az első az 1914. decemberi számban Vázsonyi Vilmos interjújában található, s maga az interjúalany mondja ki őket: "Minden összeomlott... A vallás? Mindegyik fél magának reklamálja Istent, őt is besorozza... Az internacionálé?... Az entente elvtársai harcmezőkön ölik a német, osztrák és magyar elvtársakat.. És a demomkrácia és alkotmányosság? A demokráciát és alkotmányosságot is szépen besorozták... Fáj a huszadik századnak ez a szégyene. Az európai emberség általános tébolya. Ideáljaink halála. Mert ezek voltak a háború - első halottai."
A másik a legutolsó, 1916. novemberi számban magának, Bródynak a tollából származik, s a "Tisza a kihűlt házban" c. cikkéből való: "Ezek nem képviselői többé a mai Magyarországnak. Érhetnek-e valamit így egy tömegben, akik személyenként, jórészt rossz tulajdonságaik révén és alapján kerülhettek be ide? Pénzért vett, szájjal vett, egy öreg és egy beteg rendszer mérlegén vásárolt megbízással ültek itt ezek az urak... Én meg új embereket várok, akiknek az erkölcse más, a gondolkodása merőben más. Kis hivatalokban, ekeszarva mellett, orvosi rendelőszobákban, földet mérve, gépeket indítva, akik ma még ismeretlenek. Én várom haza a katonákat, azokból lesznek az emberek. Majd a háború után, majd ha béke lesz! Jövel béke, hogy kezdhessük a harcot idehaza..."Sajnos a magyar irodalom veszteségének tekinthető, hogy ezekből az új Fehér könyvekből mindössze három jelent meg: egy 1914. decemberében, egy - a birtokomban lévő kötet - 1915. márciusában és egy 1916. októberében. Így is hallatlanul izgalmas dokumentációját, kuriozitást képviselő irodalmi különlegességét jelentik az említett időszaknak, de képzeljük el, hogy mi lett volna, ha Bródy terveinek megfelelően havonta tudja megjelentetni ezeket, tán még a háború végéig is, vagy ki tudja, meddig...
Vajon maradandóbb hatást tudott volna kifejteni a béke érdekében?
Vajon ma többen ismernék nevét s hálásabban emlékeznénk róla?
Amit viszont biztosan tudhatunk, hogy a Fehér könyvekben foglaltak mind a mai napig érvényes igazságok új lecsapódásai, s jelen kis írás csupán felvezetésként szolgálhat e nagy művek tanulmányozásához. Ha valaki fel akarja ugyanis ismerni azokat a ma is érvényes tanulságokat, melyek a Trinanon előtti idők és az első világháború szomorú magyar valóságából levonhatók, akkor annak feltétlenül kötelező olvasmány...
Nemzetközi értelemben véve pedig Romain Roland "Háborús naplóival" és Molnár Ferenc "Haditudósításaival" (igen, még egy magyar) egyenértékű kivételesen értékes, a közéletet szolgáló irodalmi teljesítménye azoknak a sötét esztendőknek... .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése