Május 18. Elbeszélések Leninről

Témakör: Film
Idő: 1957
Stílus: Az előzetes tervek alapján akár még jó film is lehetett volna...
Fíling: De miért is lett volna az? 



Leírás:

Még nagyban lőtték a "rebellis" Budapestet a szovjet tankok, mikor a messzi Leningrádba (hol máshol is foglalkozhattak volna a témával) gyűlt egy válogatott szovjet tudós-kollektíva, mégpedig a célból hogy megvitassa az 1956. februári, szám szerint XX. számú SZKP kongresszus eredményeit és ennek nyomán részletesen is kidolgozza a hivatalos tudományos szervek állásfoglalását abban a kérdésben, hogy mit is kezdjenek a Lenin elvtárs történelmi szerepével és, hogy hogyan értelmezzék újra Sztálin karakterét a húszas évek Oroszhonbéli és globális koordináta-rendszerében.

Ez azért volt fontos, mert ugye Sztálin elvtárs halála után olyan körök kerültek hatalomra a Szovjetunióban, amelyek az emlegetett korszak általuk károsnak ítélt (persze mi nem volt káros az ő, no meg a boldog emlékezetű Berija elvtársak országlása alatt, mely az emberiség történetének egyik legsötétebb diktatúráját jelentette egyben) attitűdök, események, korjelenségek szelektálására vállalkoztak.

Ezt nevezték el később sztálintalanításnak: s ez az a folyamat, amelyet majd csak Gorbacsovnak és körének tevékenysége tetőz be 30 év múlva, remélhetőleg nagyjából-egészében végleg megszabadítva a világot egy destruktív időszak destruktív politikai örökségének destruktív értelmezéseitől.

De most még 1956-ot írunk, s a Szovjetuniót még egy bizonyos Nyikita Szergejevics Hruscsov nevezetű SZKP első titkár vezeti az SZKP KB egybehangzó véleménye szerint elkerülhetetlen beteljesülésre ítélt kommunizmus felé vezető rögös úton, amelyet majd három év múlva, 1959-ben, a párt következő, szám szerint XXI. kongresszusán 1980-ra prognosztizálnak (lol)...

De itt és most nem is ez a lényeg...

A lényeg mindössze annyi, hogy ezek a tudósemberek összejöttek, hogy e felettébb fontos problémákon vitatkozzanak, és, tán nem is meglepő módon: eredményre is jutottak: Lenin nem tehető felelőssé az élete utolsó két évében történt visszaélésekért, hiszen ekkor már Sztálin volt az ország teljhatalmú ura, s e túlhatalma még csak tovább növekedett a későbbiekben, a korábbi visszaélésekért pedig természetesen kizárólag Trockij és a bolsevikok szélsőbal ellenzéke tehető felelőssé.

Lenin elvtárs egyebekben a történetírásban, az irodalomban és egyéb művelődési területeken ettől kezdve szinte az egyetlen figura, akit még felruházhatnak a személyi kultusz attribútumaival, minthogy világtörténeti jelentőségét rendkívülinek tartják. Viszont legalább ennyire fontos az is, hogy induljon meg egy hitelesebb diskurzus róla, elsősorban is abban a tekintetben, hogy ezentúl az említett kulturális és tudományos területeken beszéljenek többet személyéről, mint egyszerű emberről és ezentúl lehetőleg emeljék ki puritán jellemét, alakja szabaduljon meg minden addigi hiteltelen sematizmustól.

Ez a tanácskozás és még jó néhány járult hozzá ahhoz, hogy 1958-ban végre megjelenhetett az SZKP az eddigiekhez képest kétszer olyan vastag "hivatalos története", amely 1959-ben már a Varsói Szerződés többi tagállamában, így Magyarországon is napvilágot látott. De mi most mégsem ezért emeltük ki ezt a valójában rendkívül jelentéktelen eseményt, hanem azért, mert ennek nyomán készült el gyors ütemben, szinte sietősen megvalósítva - hiszen közeledett 1957, a nagy októberi szocialista forradalom negyvenedik évfordulója (ha még nem mondtam volna, ez volt az egyik oka a konferencia összeülésének) - az időszak nagy, emblematikus Lenin-filmje, az "Elbeszélések Leninről".

Alapanyaga irodalmi volt: Michail Volpin laza történetszövésű regénye. Az azóta minden tekintetben elfeledett alkotás szinte drámaszerűen villant fel kisebb-nagyobb életképeket és eseményeket a nagyfőnök életéből, ezért gondolták valószínűleg úgy az illetékesek, köztük Sergei Yutkevich rendező, hogy kiváltképp alkalmas lesz a filmfeldolgozásra.

Nos az eredeti művet, minthogy meg sem jelent magyarul, nem ismerem - bár, mivel Volpin volt a film egyik forgatókönyvírója is, valószínűleg nem lehet sokkal jobb a filmnél -, ámbátor a film jól hozza ezt a töredezett cselekményszerkesztést.

Egyszer az uljanovszki szülői házban, az ott uralkodó szellemmel szembeszegülő fiatal Vlagyimir Iljics-csel találkozunk, majd hirtelen váltunk Lenin elvtárs Finnországi éveire, aztán meg egyszer csak az idős beteg V.I-t látjuk, miközben Nagyedzsa Krupszkaja asszony, a felesége, Jack London "Északi Odüsszeiájából" (az egyik kedvenc könyve volt) olvas fel neki.

Szóval megpróbáltak valami általuk érdekesnek gondolt dolgot összehozni, de, mondanom sem kell, jó államszocialista módra az ígéretekből semmi nem valósult meg: Leninből itt - első ízben - hús-vér embert akartak csinálni, de valójában én csak egy jóságosnak eladott öreg bácsikát látok, aki anekdotázik, esztétizál vagy bölcselkedik, egyszer-kétszer meg beszédet mond a békéről és a termelőmunka szükségességéről.

Lenin itt sem ember, itt sincs fejlődés vagy visszafejlődés-története, ahogy a korábbi vele foglalkozó opuszokban,  személyisége meg, ami nélkülözhetetlen lenne amúgy a karakterével való azonosuláshoz, főleg nincsen - de a mellékigurák is, hiába néznek ki úgy, mint ha most léptek volna le A. P. Vinogradov valamelyik festményéről, teljesen érdektelenek.

Így maradt a többször deklaráltak ellenére az "Elbeszélések Leninről" propagandafilm - kicsit másmilyen, mint az addigiak, de ha jobban megnézi az ember, hamar rájöhet, hogy tulajdonképpen ez is ugyanolyan. Persze Lenin-fanoknak, krónikus marxizmus-leninizmusban szenvedőknek, illetve olyanoknak, akik a korabeli szovjet filmgyártás iránt érdeklődnek kötelező, ám mindenki más nyugodtan kihagyhatja...