Témakör: Best of
Idő: 80's
Stílus: "Touch me! / Touch me! / I wanna feel your body..."
Fíling: Mert néha kell valaki ismerős is...
Leírás: D'oro-t leginkább a metálrajongók ismerik idehaza, Stacey Smith-t viszont senki sem. Pattsy Kensit-et azért jópáran vágják, viszont Terri Nunn-ról errefelé sokan még azt sem tudják, hogy eszik-e vagy isszák. Kim Wilde pedig a nyolcvanas évek legendájává vált, így idehaza nehéz nem ismerni, viszont France Gall-t legfeljebb pár középkorú frankofil éli idehaza.
Akárhonnan is nézem, az eddigiek közül senki sem számít ismertebbnek ma kis hazánkban, mint Samantha Fox, a mai, szám szerint hetedik "blondie"-nk.
Ugyanis Miss Fox-ról egy generáció - az, amelyik akkoriban volt kamasz, amikor én születtem - hallotta csak úgy mellékesen, hogy énekelt is - ám annál inkább vágták a hölgyet a Bravo magazin Bécsből vagy az NSZK-ból becsempészett számaiból, amelyekben, mi tagadás, meglehetősen ledér képek (is) jelentek meg róla, a ma már kopaszodó 40-esek örömére.
Ne szépítsük: egy egész hazai generáció egyik első szexuális élményét jelentették az ő poszterei, a nem ritkán csak a lényeget takaró képei minden fiúöltöző és autószerelőműhely kötelező kellékei voltak, srácok szöktek ki Berlinbe csak azért, hogy vele készíthessenek fotót és legalább egy pillanatra bűvkörébe kerüljenek, s mentek el 20 évvel azután, vagyis úgy három éve kissé megkésett hazai koncertjére (ugyanis az aranykorban még nem játszott itt, s első budapesti fellépésére csak 2008-ban kerített sort), gondolkodás nélkül kiperkálva a borsos jegyárat.
Mert Samantha Fox ilyen - ő a tökéletes bombanő, mindannak a szinonímája, ami a nyolcvanas években a igazán szexi volt. Ő nem egy egyszerű ribanc volt - ő egy olyan szexszimbólum volt, amilyen egyszer születik legfeljebb egy évtizedben...
Madonna volt az elérhetetlen istennő, Cindy Lauper a nagyon is megközelíthető lázadás szimbóluma, a The Bangles énekesnői, köztük talán elsősorban Susanna Hoffs voltak az abszolút bájos és ártatlan girl from next door típus megtestesítői, Joan Jett a szénfekete lázadás with bad reputation, Debbie Gibson a teen queen, Tiffany a mall queen, Belinda Carlisle a szenvedély és elegancia ötvözete, Pat Benatar a nő, aki mindent tud a szerelemről, Kim Wilde meg maga a nyolcvanas évek zenéje, mindenestül...
De Samantha Fox kategorizálhatatlan. Szinte - úgymond - "átlagos" bombázó lenne, de valami mégis kiemelte a környezetéből - és itt nem is a keblekről volt elsősorban szó (bár nyilvánvalóan az sem lehet elhanyagolható tényező), hanem sokkal inkább arról a képességéről, ahogy állandó, és a világűrből is látható mértékben aktív szexuális kihívást tudott belevinni egyetlen finom gesztusába vagy pillantásába.
Ezért volt az, hogy sokan, akik akkoriban értek férfivá, évek múlva kérdezték meg csak döbbenten, hogy: de hát énekelt is?
Nem csak, hogy nagyon nem az énekhangja volt a történet lényege (az amúgy is, ne szépítsük, nem ritkán playback-ről ment - sőt, ő volt az első playback-királynő), hanem az éneklés amúgy is csak másodfoglalkozás volt az ő számára.
Ő is 1986 forró nyarán lett igazán ismertté (akár csak Pattsy Kensit, Tiffany, vagy Debbie Gibson - hú, de jó évjárat volt az!), s köszönhette mindezt nem kis részben Tom Fox-nak, az apjánmak, aki történetesen egy zseni volt
Ahogy mondani szoktam, a nyolcvanas évek három legkiválóbb menedzsere nem volt más, mint: Fox-apuka, Minouge-apuka (Kiley Minouge apja) és Gibson anyuka (Debbie G. mamája). E triumvirátus tagjaként Fox papa pontosan tudta, hogy mit vállalhat be a lánya, és mit nem.
Úgy tűnik, igaza lett, amikor azt mondta, hogy elég sokat, mert 1986-ra lánya világhírű lett. Sam-ről már három évvel korábban - azaz, amikor 17 éves volt mindössze - megjelent pár fehérneműs kép, 1985-1986-ban pedig már férfimagazinoknak vetkőzött, s amikor 1986-ban az angol Penthouse-ban végre először láthatták meztelenül a népek, valahogy hirtelen egycsapásra jött a világhír, majd az első lemez is, megállás pedig nem volt többé... (A ma már - akárhonnan is nézem - negyvenöt esztendős Sam azóta sem változott: ugyanezt a két műfajt űzi felváltva, és a jelek szerint még mindig remek érzékkel, mint akkor: vagyis az éneklést és a vetkőzést.)
Nos ez volt itt a Sam Fox sztori alapképlete - a továbbiakban pedig érkeznek képeink. Most lusta vagyok írogatni, meg amúgy sem látom sok értelmét a túl sok magyarázkodásnak, szóval legyen elég annyi, hogy kronológiai sorrendben követik egymást s nagyjából az 1984 és 1989 közötti időszakból valók, a végére pedig ezt az egy klipecskét biggyesztettem, csakis azért, hogy lássátok, milyen zenéket is követett el Sam kisasszony...
Ugyanis Miss Fox-ról egy generáció - az, amelyik akkoriban volt kamasz, amikor én születtem - hallotta csak úgy mellékesen, hogy énekelt is - ám annál inkább vágták a hölgyet a Bravo magazin Bécsből vagy az NSZK-ból becsempészett számaiból, amelyekben, mi tagadás, meglehetősen ledér képek (is) jelentek meg róla, a ma már kopaszodó 40-esek örömére.
Mert Samantha Fox ilyen - ő a tökéletes bombanő, mindannak a szinonímája, ami a nyolcvanas években a igazán szexi volt. Ő nem egy egyszerű ribanc volt - ő egy olyan szexszimbólum volt, amilyen egyszer születik legfeljebb egy évtizedben...
Madonna volt az elérhetetlen istennő, Cindy Lauper a nagyon is megközelíthető lázadás szimbóluma, a The Bangles énekesnői, köztük talán elsősorban Susanna Hoffs voltak az abszolút bájos és ártatlan girl from next door típus megtestesítői, Joan Jett a szénfekete lázadás with bad reputation, Debbie Gibson a teen queen, Tiffany a mall queen, Belinda Carlisle a szenvedély és elegancia ötvözete, Pat Benatar a nő, aki mindent tud a szerelemről, Kim Wilde meg maga a nyolcvanas évek zenéje, mindenestül...
Ezért volt az, hogy sokan, akik akkoriban értek férfivá, évek múlva kérdezték meg csak döbbenten, hogy: de hát énekelt is?
Nem csak, hogy nagyon nem az énekhangja volt a történet lényege (az amúgy is, ne szépítsük, nem ritkán playback-ről ment - sőt, ő volt az első playback-királynő), hanem az éneklés amúgy is csak másodfoglalkozás volt az ő számára.
Ahogy mondani szoktam, a nyolcvanas évek három legkiválóbb menedzsere nem volt más, mint: Fox-apuka, Minouge-apuka (Kiley Minouge apja) és Gibson anyuka (Debbie G. mamája). E triumvirátus tagjaként Fox papa pontosan tudta, hogy mit vállalhat be a lánya, és mit nem.
Úgy tűnik, igaza lett, amikor azt mondta, hogy elég sokat, mert 1986-ra lánya világhírű lett. Sam-ről már három évvel korábban - azaz, amikor 17 éves volt mindössze - megjelent pár fehérneműs kép, 1985-1986-ban pedig már férfimagazinoknak vetkőzött, s amikor 1986-ban az angol Penthouse-ban végre először láthatták meztelenül a népek, valahogy hirtelen egycsapásra jött a világhír, majd az első lemez is, megállás pedig nem volt többé... (A ma már - akárhonnan is nézem - negyvenöt esztendős Sam azóta sem változott: ugyanezt a két műfajt űzi felváltva, és a jelek szerint még mindig remek érzékkel, mint akkor: vagyis az éneklést és a vetkőzést.)
Nos ez volt itt a Sam Fox sztori alapképlete - a továbbiakban pedig érkeznek képeink. Most lusta vagyok írogatni, meg amúgy sem látom sok értelmét a túl sok magyarázkodásnak, szóval legyen elég annyi, hogy kronológiai sorrendben követik egymást s nagyjából az 1984 és 1989 közötti időszakból valók, a végére pedig ezt az egy klipecskét biggyesztettem, csakis azért, hogy lássátok, milyen zenéket is követett el Sam kisasszony...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése