Idő: 1991
Stílus: Dream pop, alternatíve rock, world music...
Fíling: Még egyszer, utoljára...
Tracklist:
Big Wheels in Shanty Town
Every Colour You Are
Rain Tree Crow
Red Earth (as summertime ends)
Pocket Full of Change
Boat's For Burning
New Moon at Red Deer Wallow
Blackwater Rain Tree Crow
A Reassuringly Dull Sunday
Blackcrow Hits Shoe Shine City
Scratchings on the Bible Belt
Cries and Whispers
Leírás:
Rain Tree Crow was not exactly The Japan...
A hét évvel a zenekar feloszlása után újraegyesült csapat 1989-1990 fordulóján felvett, s végül 1991-ben kiadott hanganyaga ugyanis már nem a nyolcvanas évek legmeghatározóbb stílusainak világában barangol.
Sylvian, Jansen, Karn és Barbieri klasszikus négyesfogata ezúttal teljesen új univerzumok mélységeibe hatol, teljesen újfajta zenét nyom és ennek már nem sok köze van a The Japan jellegzetes, nagyon fiatalos, szinte lázadó, már-már avantgarde-lendületű lüktetéséhez.
A tagok ugyanis még nagyobbra nőttek azalatt a hét év alatt, amelyben nem dolgoztak együtt.
Munkáik során - szerencsés véletlen - szinte mindnyájan a még elmélyültebb muzsikák fel kalandoztak el. Sylvian egy dream pop-szerű zenei világba helyezkedett bele, vagy olyan alkotókkal készített albumokat, mint a már említett japán Ryuchi Sakamoto, a Jansen és Barbieri alkotta páros közös ténykedése során inkább a világzene és jazz furcsa keverékét művelte élénk érdeklődéssel, míg Karn, minden idők egyik legjobb angol basszistájaként a nyolcvanas évek második felében is jelentős zenéket pakolt össze, sajátos pop-rock stílusban, de immár szólóban.
Tudták tehát, hogy önálló tapasztalataik okán a The Japan nem lehetne már ugyanolyan, mint volt - hogy ezt a zenét már nem lehet ugyanúgy nevezni, mint az 1979-ben, 1980-ban vagy 1983-ban létrehozott opuszaikat.
Valószínűleg azt is sejtették, hogy ez az újraegyesülés nem lesz igazán hosszú életű, hogy nem fogják sokáig bírni ennyi külön út, élmény, stílus után.
Érezni is a kompakt diszket hallgatva, mennyire sokféle és különlegesen szerteágazó zenei ízlés rendeződik itt - kész csoda, milyen példásan - egységbe.
Egy számon belül is sűrűn váltakoznak a progresszív pop-rock, a dream pop, az alternatív rock, a world music, a jazz, a progresszív jazz és egyéb stílusok elemei, jellegzetességei, a track-ek mégis, ahogy maga az album is, mint "önálló létező", működnek.
S a csapat is, bár neve már nem The Japan többé. új albumuké ugyanis egyben a kooperáció új megnevezése is: Rain Tree Crow...
De, merülhet fel a kérdés, akkor mégis miért beszélünk róla?
Nos, azt hiszem, ezen okfejtés, de legkésőbb az itt prezentált dalok meghallgatása után könnyen belátható, hogy az 1991-es reneszánsz felemlegetése nélkül nem zárnánk le méltóképpen a The Japan történetét ...
Big Wheels in Shanti Town
A CD első dala világzenei jelleget hordoz, de van némi rockos, progresszív rockos kísérletező hangulata is.
Különlegessége az, hogy talán ez az a szám, amelyen a legtöbb zenész dolgozott, az amúgy sem csupán a négy klasszikus The Japan-tagot foglalkoztató projecten belül.
Bill Nelson pöngeti az elektronikus gitárokat, a 70-es és 80-as esztendők jelentős és sokoldalú művésze, aki korábban már többször besegített Sylvian saját lemezein. A rézfúvósokat John Thirkell kezeli, aki pl. Jamiroquai-jal is sokat dolgozott. Szaxofont is hallhatunk a dalban: ezek megszólaltatása Gary Barnacle érdeme. Nem is beszélve a két háttérénekesről...
Mi tagadás, valóban figyelemreméltó, hogy az album összesen több, mint egy tucat zenészt és énekest mozgat meg az alapcsapaton túl is.
Ez is egy olyan dolog, amely az eredeti formációra nem volt ilyen szinten jellemző.
Dolgoztak össze más muzsikusokkal, énekesekkel, persze - nade nem ennyivel és ennyifélével, s pláne nem egy számon belül!
Egyébként, hogy a Big Wheels...-ről is essék szó - nagyon élvezetes opusszal állunk szemben e dal esetében, hiszen, mint az eddigiekből is megállapítható, itt aztán tényleg beleadtak apait-anyait abba a bizonyos első felütésbe.
Red Earth (as summertime ends)
Ahogy a Red Earth esetében is.
Ez, az előbbivel ellentétben egy kifejezetten lassú dal - Sylvian nyolcvanas évekbeli szólómunkáira jellemző hangzásvilággal, elmélyült attitűddel., jazz-zel, world music-kal, progresszív ritmussal - szöveg nélkül.
Blackwater
Szöveg itt.
Az album legismertebb, mondhatni, húzószáma.
És talán ezen lehet legjobban érezni, mi is történt az elmúlt nyolc évben Sylvian-nal a meghatározó - mondhatni - frontemberrel.
Megtalálta a természet nyelvét, valamiféle egálba került az őt körülvevő világgal, nyugodt, minden eddiginél finomabb, érzékenyebb, kontemplatív dolgokat művelő muzsikussá érett, aki megérezte a világ szívének belső lüktetését és ezt le tudta fordítani a saját, majd a zene nyelvére, s mindezt úgy, ahogy előtte senki sem tette.
Nem túlzok talán, ha azt mondom, hogy éppen ez a természet- vagy ha úgy tetszik, környezettudatosság (és most ne e szavak mai, kiüresedett, mai és közhelyszerű, pusztán egysíkú, primitív jelentésére gondoljunk, hanem az előzőekben föltárt mélyebb összefüggésekre) az a kötőanyag, amely egyben tartja azt a sokféle építőanyagot, amit a Rain Tree Crow falába beleépítettek.
És ezt reprezentálja talán legkitűnőbben ez a klip is...
Ha létezik hiteles ezotéria a világban, akkor ez a dal az!
Rain Tree Crow
A megkésett ars poetica...
Every Colour You Are
Szöveg itt.
Ez a track már a szavakba-önthetőség határán is túl mozog...
Impressive...
Az 1991-es újraegyesülés nem lesz hosszú életű.
A szerződés mindössze egy lemezre szól - 1991 végére már ismét mindenki a saját szólóprojectjeit nyüstöli, pontosan tudván azt, hogy ennyivel még tartoztak a The Japan örökségének, de aligha lennének képesek még egy ilyen vagy ne adj Isten, még nagyobb jelentőségű művet együtt létrehozni.
Külön-külön viszont még művelnek egyet s mást, ami figyelemreméltó (pl. a már prezentált 1991-1993 David Sylvian & Robert Fripp együttműködés, vagy az 1999-ben egy izgalmas album erejéig egyesülő Karn/Jensen/Barbieri trió dalait).
Ezekről, tehát a Japan meghatározó előadóinak néhány jelentős szólóprojectjéről lesz szó az együttes történetét lezáró, utolsó fejezetünkben, amely a jövő hét vasárnap kerül majd terítékre...
A helyébe lépő következő, hetente jelentkező tematikus blokkunk témáját azonban még mindig nem lőném le - hadd fokozódjék az izgalom... :)
Ez a track már a szavakba-önthetőség határán is túl mozog...
Impressive...
Az 1991-es újraegyesülés nem lesz hosszú életű.
A szerződés mindössze egy lemezre szól - 1991 végére már ismét mindenki a saját szólóprojectjeit nyüstöli, pontosan tudván azt, hogy ennyivel még tartoztak a The Japan örökségének, de aligha lennének képesek még egy ilyen vagy ne adj Isten, még nagyobb jelentőségű művet együtt létrehozni.
Külön-külön viszont még művelnek egyet s mást, ami figyelemreméltó (pl. a már prezentált 1991-1993 David Sylvian & Robert Fripp együttműködés, vagy az 1999-ben egy izgalmas album erejéig egyesülő Karn/Jensen/Barbieri trió dalait).
Ezekről, tehát a Japan meghatározó előadóinak néhány jelentős szólóprojectjéről lesz szó az együttes történetét lezáró, utolsó fejezetünkben, amely a jövő hét vasárnap kerül majd terítékre...
A helyébe lépő következő, hetente jelentkező tematikus blokkunk témáját azonban még mindig nem lőném le - hadd fokozódjék az izgalom... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése