Témakör: Film
Idő: 1972
Stílus: Szatírikus, de ezúttal nem a Kádár-éra modorában
Fíling: Polgári - de nem kispolgári - életérzés
Leírás:
A fent leírtak ismeretében és a napokban közölt posztjaim nyomán talán nem lesz nehéz befogadni, a mai írást.
Ismét szatíra következik, a 70-es évekből, a műfaj hazai aranykorából, de ezúttal nem egy a Kádár-korszak hibáit előszámláló.
Nem az, hiszen - ne lepődjünk meg - számos más idők világát idéző, ám hasonló műfajú alkotás is született a kérdéses periódusban.
Ez a film például 1918 és 1920 között játszódik - nem éppen a legfényesebb időkben és nem épp a legjobb helyen - a forrongó, előbb piszkos, majd vörös, később fehér rongyokba öltözött - Budapesten. Lefordítva: az első világháború utáni, rossz napjait élő fővárosban, ahol előbb a nélkülözési gondok, majd a Kommunisták Magyarországi Pártja uralmának szénfekete - vagy inkább vérvörös -133 napja, utána pedig a nem kevésbé sötét fehérterror rontotta folyamatosan a túlélési esélyeket.
Persze a film 1972-ben készült így a vörös rongyok tónusain finomítottak kicsit, a dolgokat megszépítették picinyég - úgymond, nem érezni a városban terjengő kloákaszagot, amelyről oly sokat írtak a kortársi beszámolók. Meg pláne Goda Gábor könyvéből készült a film, aki meg hőn szeretett rendszere közkedvelt, népszerű, futtatott írója volt, így előfordul, hogy gyököt kell vonni abból, amit leír, s amit sorai nyomán a film felidéz.
De, akárhogy is van, Révész György (képünk jobb szélén is ő látható, amint éppen instruál egy jelenetet) remek rendezője és forgatókönyvírója volt az opusznak, s az ő script-je elég jóra sikeredett ahhoz, hogy feledtesse a hiátusokat remek humorával, elsőrendű polgári életérzést tükröző életfelfogásával.
Mert ez a film még az igazi polgári rend igazi képviselőiről szól - hogy a tegnapi bejegyzésünkre utaljak. Hogy egész pontos legyek, éppen egy újraformálódó, rendkívül dinamikus polgári réteg kellős közepén, szinte gyújtópontjában, elsődlegesen úgy, ahogy egy gyermek - az említett Goda Gábor, hiszen a regény önéletrajzi ihletésű, s ezen mivoltán a film sem változtatott - látja, láthatja az eseményeket.
A történet középpontjában természetesen a címben is említett család áll.
Géza, az apa - Latinovits Zoltán megint csak elsőrangú, elképesztően erőteljes alakítása - megfontolt, kimódolt járásával, kifogástalan eleganciájával, mindig igazi úriember benyomását kelti. Ő valóban polgár, alighanem a legöntudatosabb, akit csak el lehet képzelni, a korszakban. Polgári radikális mozgalmi tag - mind kiderül a filmből - publicista, értelmiségi - igazi gyermeke osztályának, akit polgári hitvallásától semmi sem tántoríthat el.
Felesége, Liza - Ruttkai Éva, aki legalább ennyire kiválóan ráérez a karaktere alapvető jellemvonásaira, és biztos, hogy sokat lendített a filmen valóságos kapcsolatuk szikrázó energikussága - úrihölgy. Nem minden invenció nélkül.
Amikor például Szombathely főterén az új Magyarország, azaz Horthy Magyarországa ünnepelteti magát egy fennkölt vasárnap délutánon, egy szál kombinéban rohan ki, a korlát közé beszorult kíváncsi kisfiát kimenteni szorult helyzetéből, majd még szinte meg is hajol, a katonák körében a látvány által keltett általános közcsodálat megnyilvánulásai előtt.
Gyermekük, Jancsi - Ernyey Béla - világjáró-világcsavargó fiatalember. Mindig elegáns, mindig szolíd, mindig tárgyilagos, mindig előkelő, mindig kicsit idegen, de mindig kicsit olyan is, amilyenek mindnyájan szeretnénk vagy szerettünk volna lenni. Megtalálják az új eszmék, ahogy általában az invenciózus fiatalurakat. Persze, hogy őt találja-e meg a szocializmus, vagy ő találja meg magának a szocializmust, azt bajosan lehetne megmondani, viszont tény, hogy neki az új urak szemében akad biza vaj a fején, így aztán, a Tanácsköztársaság bukása után menekülnie kell.
Meg úgy mellesleg ekkor már az egész család Bécs felé tervezi elhagyni az országot - lehetőleg minél angolosabban, nem óhajtván élvezni a berendezkedő Horthy-féle király nélküli királyság vendégszeretetét.
Viszik magukkal Sanyit és Gabit is - utóbbi az író maga - a gyerekeiket, akiknek furcsa szemüvegén keresztül látjuk a polgári életidilleket vagy éppen a cselédek mulattató haszontalanságait, a történelmi eseményekről már nem is beszélve.
S végül még itt van az öreg hölgy, aki mindig a közelben van, ha szűkség lenne rá, akinek szerető gondoskodása az egész családot egyben tartja: a nagymama. Dajka Margit csodálatos, kedves, tündéri alakítása nélkül ez a film nem lenne az, ami: példás korrajz (fentebb említett hibái ellenére is).
Meg a parádés mellékkarakterek nélkül sem - a Törőcsik Mari és Kállai Ferenc alakította vidéki rokonok alakja óriási emberismerettel lett megrajzolva, s nem kevésbé ügyes a családot lépten-nyomon kísérő Szacsvay László alakította fiatalember figurája is.
A Volt egyszer egy család egyfajta főhajtás a polgári életforma nagyszerűségei előtt. Ezek az emberek, a legkisebbtől a legnagyobbig, nem akartak mást világ életükben, csak jókat inni, enni, élvezni a családi élet nyugalmát, belesimulni a szép lakás nyújtotta igényes enteriőrbe.
Szépen élni, ahogy polgárhoz illik.
Tudat alatt, de még a gyermekekben is ez a vágy motoszkál.
A film épp attól válik keserűen melankolikussá, hogy bemutatja, hogyan szól közbe egy kegyetlen fortissimo dodekafon hamisságú hangján a történelem, s hogyan dől össze még a család nagy könyvespolca is e hangok hallatára (aki végignézi a filmet, megérti, miről beszélek).
Ahogy Jancsi keserűen fogalmaz: "Ha már a világirodalom is lemászik a falakról, akkor tényleg baj van..."
Révész ezzel a filmjével tehát hódol a polgár - az igazi polgár- előtt, meghajtja fejét e rend és béke letéteményese előtt, de nem tagadja, hogy változásra szűkség van, hogy továbbgördüljön a történelem kereke. A változás hatására pedig gyakran még az a legkevesebb, ha a "világirodalom lemászik a falakról", vagy akár "csak" átformálódik, új kihívásoknak kényszerül megfelelni egy ország középosztálya...
Ezeket a keserű időket mégis olyan megmosolyogtatóan elnézően szemléli, s olyan rendíthetetlennek mutatja be a család pozícióit a forrongó világgal szemben, hogy a film vidám, jó élményektől dús lesz - s hogy emellett még a gyermekek szinte vidám, mégis eredeti üzenetet hordozó története is belesimul szüleikébe, már tényleg csak hab a tortán.
Nem vitriolos tehát, de azért mégiscsak szatíra - a Volt egyszer egy családdal zárjuk a műfaj hetvenes évekbeli magyar mesterműveinek szentelt hetet at Dailyretrospective...
Holnap Robin Sparkles, holnapután pedig a The Japan következik - utoljára...
Addig pedig tessék megnézni ezt a kiváló filmet - engem is meglepő módon ugyanis csak úgy hemzsegnek tőle a letöltő- és filmnézőoldalak...
Ritka ez ilyen régi hazai filmalkotás esetében, szúval valóban tudhat valamit ez az opusz, ha nem csak engem fogott meg...
(Utólagos megj.: a beemelt videórészlet Szomathelyen játszódik, ahol a család ideiglenesen állomásozott Bécs felé igyekezve. A belépő urak már a Horthy-korszak keményvonalasabb figurái, akik a Ruttkai Éva karakterénél már emlegetett kombiné-incidens okán érkeztek felelősségre vonni a szállodai szoba lakóit. De Latinovits-ot nem kell félteni: egy mesteri vezércsellel üti ki a nyeregből a két gyalogot - Csesztőy-Festungl Károly altábornagynak kiadva magát - LOL...
Ezt csak azért, mert egyrészt a jelenet magyarázatra szorult, másrészt az ilyen izgalmas apróságok miatt érdemes megnézni a filmet...)
Guten Apfetit!
Ismét szatíra következik, a 70-es évekből, a műfaj hazai aranykorából, de ezúttal nem egy a Kádár-korszak hibáit előszámláló.
Nem az, hiszen - ne lepődjünk meg - számos más idők világát idéző, ám hasonló műfajú alkotás is született a kérdéses periódusban.
Ez a film például 1918 és 1920 között játszódik - nem éppen a legfényesebb időkben és nem épp a legjobb helyen - a forrongó, előbb piszkos, majd vörös, később fehér rongyokba öltözött - Budapesten. Lefordítva: az első világháború utáni, rossz napjait élő fővárosban, ahol előbb a nélkülözési gondok, majd a Kommunisták Magyarországi Pártja uralmának szénfekete - vagy inkább vérvörös -133 napja, utána pedig a nem kevésbé sötét fehérterror rontotta folyamatosan a túlélési esélyeket.
De, akárhogy is van, Révész György (képünk jobb szélén is ő látható, amint éppen instruál egy jelenetet) remek rendezője és forgatókönyvírója volt az opusznak, s az ő script-je elég jóra sikeredett ahhoz, hogy feledtesse a hiátusokat remek humorával, elsőrendű polgári életérzést tükröző életfelfogásával.
Mert ez a film még az igazi polgári rend igazi képviselőiről szól - hogy a tegnapi bejegyzésünkre utaljak. Hogy egész pontos legyek, éppen egy újraformálódó, rendkívül dinamikus polgári réteg kellős közepén, szinte gyújtópontjában, elsődlegesen úgy, ahogy egy gyermek - az említett Goda Gábor, hiszen a regény önéletrajzi ihletésű, s ezen mivoltán a film sem változtatott - látja, láthatja az eseményeket.
Géza, az apa - Latinovits Zoltán megint csak elsőrangú, elképesztően erőteljes alakítása - megfontolt, kimódolt járásával, kifogástalan eleganciájával, mindig igazi úriember benyomását kelti. Ő valóban polgár, alighanem a legöntudatosabb, akit csak el lehet képzelni, a korszakban. Polgári radikális mozgalmi tag - mind kiderül a filmből - publicista, értelmiségi - igazi gyermeke osztályának, akit polgári hitvallásától semmi sem tántoríthat el.
Amikor például Szombathely főterén az új Magyarország, azaz Horthy Magyarországa ünnepelteti magát egy fennkölt vasárnap délutánon, egy szál kombinéban rohan ki, a korlát közé beszorult kíváncsi kisfiát kimenteni szorult helyzetéből, majd még szinte meg is hajol, a katonák körében a látvány által keltett általános közcsodálat megnyilvánulásai előtt.
Meg úgy mellesleg ekkor már az egész család Bécs felé tervezi elhagyni az országot - lehetőleg minél angolosabban, nem óhajtván élvezni a berendezkedő Horthy-féle király nélküli királyság vendégszeretetét.
Viszik magukkal Sanyit és Gabit is - utóbbi az író maga - a gyerekeiket, akiknek furcsa szemüvegén keresztül látjuk a polgári életidilleket vagy éppen a cselédek mulattató haszontalanságait, a történelmi eseményekről már nem is beszélve.
Meg a parádés mellékkarakterek nélkül sem - a Törőcsik Mari és Kállai Ferenc alakította vidéki rokonok alakja óriási emberismerettel lett megrajzolva, s nem kevésbé ügyes a családot lépten-nyomon kísérő Szacsvay László alakította fiatalember figurája is.
A Volt egyszer egy család egyfajta főhajtás a polgári életforma nagyszerűségei előtt. Ezek az emberek, a legkisebbtől a legnagyobbig, nem akartak mást világ életükben, csak jókat inni, enni, élvezni a családi élet nyugalmát, belesimulni a szép lakás nyújtotta igényes enteriőrbe.
Szépen élni, ahogy polgárhoz illik.
Tudat alatt, de még a gyermekekben is ez a vágy motoszkál.A film épp attól válik keserűen melankolikussá, hogy bemutatja, hogyan szól közbe egy kegyetlen fortissimo dodekafon hamisságú hangján a történelem, s hogyan dől össze még a család nagy könyvespolca is e hangok hallatára (aki végignézi a filmet, megérti, miről beszélek).
Ahogy Jancsi keserűen fogalmaz: "Ha már a világirodalom is lemászik a falakról, akkor tényleg baj van..."
Révész ezzel a filmjével tehát hódol a polgár - az igazi polgár- előtt, meghajtja fejét e rend és béke letéteményese előtt, de nem tagadja, hogy változásra szűkség van, hogy továbbgördüljön a történelem kereke. A változás hatására pedig gyakran még az a legkevesebb, ha a "világirodalom lemászik a falakról", vagy akár "csak" átformálódik, új kihívásoknak kényszerül megfelelni egy ország középosztálya...
Ezeket a keserű időket mégis olyan megmosolyogtatóan elnézően szemléli, s olyan rendíthetetlennek mutatja be a család pozícióit a forrongó világgal szemben, hogy a film vidám, jó élményektől dús lesz - s hogy emellett még a gyermekek szinte vidám, mégis eredeti üzenetet hordozó története is belesimul szüleikébe, már tényleg csak hab a tortán.
Holnap Robin Sparkles, holnapután pedig a The Japan következik - utoljára...
Addig pedig tessék megnézni ezt a kiváló filmet - engem is meglepő módon ugyanis csak úgy hemzsegnek tőle a letöltő- és filmnézőoldalak...
Ritka ez ilyen régi hazai filmalkotás esetében, szúval valóban tudhat valamit ez az opusz, ha nem csak engem fogott meg...
(Utólagos megj.: a beemelt videórészlet Szomathelyen játszódik, ahol a család ideiglenesen állomásozott Bécs felé igyekezve. A belépő urak már a Horthy-korszak keményvonalasabb figurái, akik a Ruttkai Éva karakterénél már emlegetett kombiné-incidens okán érkeztek felelősségre vonni a szállodai szoba lakóit. De Latinovits-ot nem kell félteni: egy mesteri vezércsellel üti ki a nyeregből a két gyalogot - Csesztőy-Festungl Károly altábornagynak kiadva magát - LOL...
Ezt csak azért, mert egyrészt a jelenet magyarázatra szorult, másrészt az ilyen izgalmas apróságok miatt érdemes megnézni a filmet...)
Guten Apfetit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése