Témakör: MusicIdő: 1982-1983
Stílus: Minden, amiben a Japan valaha alkotott
Fíling: újraértékelés, felül vizsgálat - végelszámolás
Tracklist:
Side A:
"Oil on Canvas" (instrumental studio recording) – 1:25
"Sons of Pioneers" (Karn/Sylvian) – 4:59
"Gentlemen Take Polaroids" – 6:41
"Swing" – 5:36
Side B:
"Visions of China" (Jansen/Sylvian) – 3:34
"Ghosts" – 6:23
"Voices Raised in Welcome, Hands Held in Prayer" (instrumental studio recording) (Jansen/Sylvian) – 3:30
Side C:
"Nightporter" – 6:47
"Still Life in Mobile Homes" – 5:37
"Methods of Dance" – 6:07
Side D:
"Quiet Life" – 4:34
"The Art of Parties" – 5:28
"Canton" (Jansen/Sylvian) – 5:43
"Temple of Dawn" (instrumental studio recording) (Barbieri) – 1:45
Leírás:
Valóban: prózai értelemben végelszámolás és lírai értelemben hattyúdal az original The Japan utolsó albuma (azért írtam így, mert ugye lesz még egy újraegyesülésük 1991-ben, mindössze egyetlen kompakt diszk erejéig - amiről természetesen be is fogunk számolni, méghozzá a jövő héten).
A The Japan, egyike azon együtteseknek, amelyek nélkül soha nem született volna meg a nyolcvanas évek new wawe és pop-zenéje 1981 végére tulajdonképpen, mondhatni, szétment. A zenészek már új projecteken dolgoztak, Sylvian szólókarrierje, illetve Mick Karn és Richard Barbieri közös munkája már kezdetét vette. A zenekar tualjdonképpen öt év után beadta a kulcsot. Átadta a helyét másoknak, olyanoknak, akik eztán formálták tovább az évtized art-popper közízlését.
De cseppet sincs ezen mit csodálkozni, hiszen a Japan fennállásának öt-hat éve alatt több dolgot és több értékes produkciót rakott le az asztalra, mint más zenekarok tíz-tizenöt-húsz évek, vagy egy egész emberöltő alatt. Csinált glam-, és post-glam rockot, írt dalokat a post-punk stílusjegyeinek megfelelő formátumban, majd nyomott zenét a cold new wawe egyik első és legzseniálisabb képviselőjeként, s a new romantic pop felé is tett egy kitérőt, hogy végül elérkezzen az abszolút teljesség világába: az art pop-hoz.
Ez az elképesztő, nemritkán a térkép eddig fehér foltjain keresztül vezető utazás nem egy ízben új stílusok elindításának, megszületésének kiindulópontjává vált, ahol aztán mellékágak születtek, és azokon felfutottak más zenekarok, hogy továbbvigyék, majd -adják a The Japan stafétáját.
A Japan-ét, amely sosem volt olyan híres, mint amennyire megérdemelte volna, mégis többet rakott le az őket kopizó zenakarok együttvéve. Persze nem csak kopizták őket, nyilvánvalóan volt hatásuk az igényesebb zenecsinálókra is - de sajnos igazán széles nemzetközi körben sosem váltak közismertté (melynek többek között az lett a következménye, hogy a világnak ezen a tájékán nem is nagyon jelent meg albumuk - így lehetséges az, hogy immár másfél éve lázasan vadászom az bakelitjeikre, mindhiába...)
Az Oil on Canvas tehát a The Japan hattyúdala - egy nagyszabású, két lemezből álló anyag, amely több 1982-es koncertfelvételből mazsolázott, plusz két új, átvezető track-kel is meg lett spékelve. Az impozáns kiadvány számainak megalkotásában a már említett kiváló japán gitáros, Masami Tchsukya is segédkezett, jelentőségét pedig mi sem reprezentálja jobban, mint az, hogy a címlapon szereplő olajfestményt maga a híres Frank Auerbach festette, a benne szereplő fotókat a még híresebb Anton Corbijn készítette - a nyolcvanas évek egyik legjelentősebb fotográfusa és egyértelműen legnagyobb portréfotósa, a new wawe időszak dokumentátora, a híres-neves 2008-as Control című Joy Division-film készítője (hogy videoklip-rendezői és egyéb ténykedéséről már ne is szóljunk).
De cseppet sincs ezen mit csodálkozni, hiszen a Japan fennállásának öt-hat éve alatt több dolgot és több értékes produkciót rakott le az asztalra, mint más zenekarok tíz-tizenöt-húsz évek, vagy egy egész emberöltő alatt. Csinált glam-, és post-glam rockot, írt dalokat a post-punk stílusjegyeinek megfelelő formátumban, majd nyomott zenét a cold new wawe egyik első és legzseniálisabb képviselőjeként, s a new romantic pop felé is tett egy kitérőt, hogy végül elérkezzen az abszolút teljesség világába: az art pop-hoz.
Ez az elképesztő, nemritkán a térkép eddig fehér foltjain keresztül vezető utazás nem egy ízben új stílusok elindításának, megszületésének kiindulópontjává vált, ahol aztán mellékágak születtek, és azokon felfutottak más zenekarok, hogy továbbvigyék, majd -adják a The Japan stafétáját.
A Japan-ét, amely sosem volt olyan híres, mint amennyire megérdemelte volna, mégis többet rakott le az őket kopizó zenakarok együttvéve. Persze nem csak kopizták őket, nyilvánvalóan volt hatásuk az igényesebb zenecsinálókra is - de sajnos igazán széles nemzetközi körben sosem váltak közismertté (melynek többek között az lett a következménye, hogy a világnak ezen a tájékán nem is nagyon jelent meg albumuk - így lehetséges az, hogy immár másfél éve lázasan vadászom az bakelitjeikre, mindhiába...)
Az Oil on Canvas tehát a The Japan hattyúdala - egy nagyszabású, két lemezből álló anyag, amely több 1982-es koncertfelvételből mazsolázott, plusz két új, átvezető track-kel is meg lett spékelve. Az impozáns kiadvány számainak megalkotásában a már említett kiváló japán gitáros, Masami Tchsukya is segédkezett, jelentőségét pedig mi sem reprezentálja jobban, mint az, hogy a címlapon szereplő olajfestményt maga a híres Frank Auerbach festette, a benne szereplő fotókat a még híresebb Anton Corbijn készítette - a nyolcvanas évek egyik legjelentősebb fotográfusa és egyértelműen legnagyobb portréfotósa, a new wawe időszak dokumentátora, a híres-neves 2008-as Control című Joy Division-film készítője (hogy videoklip-rendezői és egyéb ténykedéséről már ne is szóljunk).
Nagyot szólt tehát a The Japan hattyúdala 1982-1983 fordulóján...
S hogy milyen nagyot is, azt bizonyítsa négy felvétel, mely végképp lezárja a The Japan nyolcvanas évekbeli életművét.
Oil on Canvas
Ez a kompozíció abszolút Sylvian már ekkor beindult, s a későbbiekben még inkább felívelő szólókarrierjének hangulatát idézi - igazi, késő romantikus, szomorkás opusz.
A mindössze másfél perces zongoradarab a lassan elfogyó tizenkilencedik századi életérzését fogalmazza meg, akárcsak Eric Satie, gomolygó álomképekbe merülve a ködös Oostende-i tengerparton, vagy Debussy, Le Havre mellett figyelve a tenger hullámainak játékát...
Azért is választottam ezt a videót a dalhoz, mert tökéletesen meg akartam sejtetni ennek a kavargó érzésvilágnak a melankolikusan elmosódott kontúrjait nyájas olvasóimmal...
Voices Raised in Welcome, Hands Held in Prayer
Ez a felvétel a Japan utolsó turnéjának, amely az album címét viselte, felvételei közül való. Egy az előzőhöz hasonlóan rendkívül rövid, másfél perces dolog ez, amely még az egyel korábbi bakelit Kína-hangulatából őrizte meg, amit méltónak talált a megőrzésre...
Fantasztikus kis opusz!
Gentlemen take polaroids
Azért választottam végezetül a Japan két new romantic-hangulatú számának újrafeldolgozását zárásképpen, hogy mindenki érzékelhesse, mennyit fejlődött csupán két-három év alatt ez a fantasztikus zenekar.
Itt már nyoma sincs az újromantikus hangzásvilágnak - a ritmus pergőbb, a hangszerelés is erőteljesebb - ez kőkemény new wawe - mégpedig Japan módra.
Arról nem is beszélve, amit talán csak a vájt-fülűek vehetnek észre, hogy a dallamvilág egyértelműen tükrözi a kínai hatást és erőteljesen a Tin Drum-éra hajaz.
Swing
S hogy milyen nagyot is, azt bizonyítsa négy felvétel, mely végképp lezárja a The Japan nyolcvanas évekbeli életművét.
Oil on Canvas
Ez a kompozíció abszolút Sylvian már ekkor beindult, s a későbbiekben még inkább felívelő szólókarrierjének hangulatát idézi - igazi, késő romantikus, szomorkás opusz.
A mindössze másfél perces zongoradarab a lassan elfogyó tizenkilencedik századi életérzését fogalmazza meg, akárcsak Eric Satie, gomolygó álomképekbe merülve a ködös Oostende-i tengerparton, vagy Debussy, Le Havre mellett figyelve a tenger hullámainak játékát...
Azért is választottam ezt a videót a dalhoz, mert tökéletesen meg akartam sejtetni ennek a kavargó érzésvilágnak a melankolikusan elmosódott kontúrjait nyájas olvasóimmal...
Voices Raised in Welcome, Hands Held in Prayer
Ez a felvétel a Japan utolsó turnéjának, amely az album címét viselte, felvételei közül való. Egy az előzőhöz hasonlóan rendkívül rövid, másfél perces dolog ez, amely még az egyel korábbi bakelit Kína-hangulatából őrizte meg, amit méltónak talált a megőrzésre...
Fantasztikus kis opusz!
Gentlemen take polaroids
Azért választottam végezetül a Japan két new romantic-hangulatú számának újrafeldolgozását zárásképpen, hogy mindenki érzékelhesse, mennyit fejlődött csupán két-három év alatt ez a fantasztikus zenekar.
Itt már nyoma sincs az újromantikus hangzásvilágnak - a ritmus pergőbb, a hangszerelés is erőteljesebb - ez kőkemény new wawe - mégpedig Japan módra.
Arról nem is beszélve, amit talán csak a vájt-fülűek vehetnek észre, hogy a dallamvilág egyértelműen tükrözi a kínai hatást és erőteljesen a Tin Drum-éra hajaz.
Swing
Viva la Revolución!
Ez a Swing sem new romantic már - nem tehetetlenül melankolikus, nem menthetetlenül érzelmes.
Igen, már az új változathoz hozzápakolt intro is sejteti - ez new wawe, sőt, már-már rockos keménységű újragondolása a nemrég még oly lágy, finom kompozíciónak.
Persze Masami gitárjátéka is vastagon belejátszik a történetbe, de tény - itt sokkal átgondoltabb, kiötöltebb muzsikával állunk szemben, mint amilyen a korábbi - az első - verzsön volt.
Ez már művészet - ez már art pop...
Világos tehát, hogy Sylvianék átgondoltan csináltak 1982. végére egy olyan albumot, amelyben a korábbi kísérleteiket egybefésülték egy-többé kevésbé egységes, art popos összhangzattan jegyében. S ebben a tekintetben az sem tekinthető véletlennek, hogy egyetlen 1979. előtti számukat sem dolgozták fel - azokat meghagyták olyannak, amilyenek, a lazulósabb, ám éppen ezért kevésbé értékes korai bagatellektől kezdve, a Quiet Life-ig, mely önmagáért beszélt és semmilyen kommentárt nem igényelt.
Így vált tehát teljessé a csapat 1980-as évekbeli életműve, mely lezárásának lehettünk most tanúi. Jövő héten, mint már említettem, az utolsó, egy albumig kitartó 1990-1991-es reneszánszról lesz szó, végül pedig összegzünk.
S aztán pedig más húrokba csapunk - melyek már egyáltalán nem a The Japan gitárjainak hangján fognak megszólalni...
De hogy miféle hangszereken, az még mindig legyen titok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése