Február 20. - The history of the band called "The Japan" / 12. - Life after the Japan

Témakör: Music

Idő: 1982-2000

Stílus: Art pop, art rock, dream pop, indie, progressive pop, progressive rock, progresszive jazz és a többi... 

Fíling: Csak erről az egy témáról lehetne 12 újabb részt írni... 

A The Japan-tagok szólókarrierjének válogatott diszkográfiája (2000-ig):

DAVID SYLVIAN

1982 Bamboo Music  with Ryuichi Sakamoto

1983 Forbidden Colours  with Ryuichi Sakamoto

1984 Brilliant Trees

1987 Secrets of the Beehive

1988 Plight & Premonition  with Holger Czukay

1989 Flux + Mutability  with Holger Czukay

1993 The First Day  with Robert Fripp

MICK KARN 

1982 Titles

1984 Dali's Car - "The Waking Hour"

1987 Dreams of Reason Produce Monsters

SYLVIAN / KARN

1987 Buoy 

1987 When Love Walks In

STEVE JANSEN  

1986 Stay Close  with Yukihiro Takahashi

JANSEN / BARBIERI 

1985 Worlds in A Small Room

1987 The Dolphin Brothers - "Catch the Fall"

1991 Stories Across Borders

JANSEN / BARBIERI / KARN 

1997 Seed 

1997 Beginning to Melt 

1999 The Shallow Pool 

Leírás:

Van-e  élet a The Japan után?

Hogy van-e?

Már hogyne volna!

Csak éppen az az élet már nem lehet többé ugyanolyan, mint a The Japan előtti. 

Ha egy pillantást vetünk a zenekari tagok életművére, azt láthatjuk, hogy nem tétlenkedtek 1982. óta sem. A múlt héten már írtunk egyetlen, és sajnos véglegesen utolsó (mivel Mick Karn, a csapat zseniális basszistája 2011. január 4-én - R.I.P. - elhunyt) újraegyesülésükről, de ezen kívül is nyomták szólóban is, együtt is (ne már, idáig süllyedtünk, hogy már ez is félreérthetően hangzik?!). 

Mármint nyilván úgy együtt, hogy a régi tagok közül 2-en vagy 3-an újra összedobtak egy amolyan örömzenélős albumot (mert ezek mindig ilyen remekre sikeredtek). 

A legszilárdabb együttműködésnek Jansen és Barbieri közös projectje bizonyult - ők 1982 után is folyamatosan zenéltek együtt és különösen 1985 és 2000 között volt igen aktív a ténykedésük (ők együtt inkább hangszeres muzsikát nyomtak), de több albumot adott ki a Jansen, Barbieri és Karn közös együttműködése révén született csapat is - nem is beszélve Sylvian és Karn egyszeri és megismételhetetlen közös munkájáról. 

Ugye-ugye, így már korántsem tűnik olyan sivárnak a The Japan utáni élet!

Persze mi most nem vállalkozhatunk még nyomaiban sem arra, hogy az 1982 óta eltelt majdnem három évtized "Japan nélküli  Japan"-történelmét  nyolc-tíz számmal  elintézzük. Mindössze azt kívánjuk érzékeltetni, milyen sokféle úton tudtak továbbindulni a tagok a (részleges) szétválás után s mennyi mindent tudtak még összerakni együtt és külön külön, egyéb előadókkal együtt. 

Még egy előzetes megjegyzés, mielőtt belevágnánk: természetesen mostani válogatásunk csak 2000-ig megy el az időben, hiszen a 2000 óta történtek (bár azok is jelentősek - Sylvian-nek pl. két éve is megjelent egy remek albuma Manafon címmel), nem tekinthetők a retro-universe részének s ezért ezekkel az eseményekkel most nem áll módunkban foglalkozni.

David Sylvian 

Igen ez az idősödő professzornak tűnő úriember, akár hisszük, akár nem: David Sylvian (a kép 2009-ben készült).

Az a Sylvian, akinek szólóművészetéről a legtöbb szó esett ez idáig a tagok más formációi közül. Említettük, hogy rendkívül gazdag és sokrétű tevékenységet fejtett ki, több, mint egy tucat zenésszel adott ki közös albumot 1982 és 2011 között. 

Az egyik legjelenetősebb közülük a már szintén sokat emlegetett japán Ryuchi Sakamoto, akivel többek között együtt írták a Happy Christmas Mr. Lawrence c. angol-japán koprodukciós film zenéjét is, amelynek főszerepét nem más játszotta, mint a híres-neves David Bowie.

Sakamoto muzsikája - Sylvian hangja - Bowie (és a többi színész) játéka...

Lenyűgöző csapat - és véleményem szerint minden idők egyik legszebb soundtrackje:

Egyébként ez a szám mind a mai napig népszerűbb, mint a The Japan dalainak 95 %-a...

Még Sarah Brightman is feldolgozta...

Sok szó esett már Sylvian elmélyültebb, természetközelibb zenéjéről, amely különösen az 1985-öt követően megjelent albumait jellemzi. 

Azért persze itt is becsúszott egy-két populárisabb szerzemény (ez az 1987-es track például szintén kifejezetten híres és mellesleg nagyon szép - a filmben látható hölgy egyébként Ingrid Chavez, Sylvian felesége):

De alapvetően inkább ehhez hasonló, néha csak instrumentális darabokról beszélhetünk, ha ezt a korszakát emlegetjük.

Mágikus, finom, hullámzó, elmélyült zene:



Sylvian a 80-as és 90-es évek jónéhány jelentős művészével dolgozott együtt - szóltunk már a Robert Fripp-el, a nagy gitárossal és a King Crimson egyik atyjával alkotott 1993-as közös albumukról egy korábbi alkalommal. 


Most következzék egy a kanadai Virgina Astley-vel együtt írott daluk 1987-ből (ez sem kicsit felkavaró muzsika):

Végezetül,. anélkül, hogy a 2000-es évekbeli projectjeiről szólnánk, érdemes még egy kicsit belehallgatni, milyen zenét csinált Sylvian 1999-ben, amikor 1993, azaz hat éves szünet után, ismét megjelentetett egy újabb albumot:

Mick Karn

Nehéz kimondani, nagyon nehéz, de a Japan története sajnos 2011. január 4-én zárult le véglegesen, amikor az együttes basszistája, az úttörő, a géniusz, a férfi aki mindig Sylvian mögött állt, de mindig ő adta a ritmust mindahhoz, amit David művelt, elhunyt.

Az ő dallamalkotó invenciója, ötletalkotó bátorsága nagyon hiányozna egy új The Japan világából, amelynek létrehozása így már-már elképzelhetetlenné vált.

Lehet, hogy szólóban ezért is nem találta úgy igazán soha a helyét - mert Mick legalább annyira nem létezhetett a The Japan nélkül, mint a The Japan Mick nélkül.

Ezért pótolhatatlan veszteség a halála...

(A kép 2010-es...)


Karn 1982-től 1987-ig mégis komoly szólóprodukciókat adott ki a keze közül.

Az 1982-es Titles című albumon található ez a furcsa dal, ékes bizonyítéka annak, hogy Mick korántsem szűnt meg kísérletezni az új megoldásokkal és a rendhagyó basszus-alapokkal...

Valami ilyesmit lehetne leginkább progresszív popnak hívni:




Még a Titles-nél is furcsább Karn 1984-es kísérlete: a Dali's Car.

Bár Mick nem sűrűn utazott a populáris vonalon, de még így is hihetetlenül nyomasztó ez az album, látószlagos összeszedettsége ellenére nagyon szétesett. Zeneileg is.

Ez a muzsika nem könnyen emészthető, de Mick készítette, így hát megállapíthatom, hogy megéri a fáradtságot, igaz, a klip még a számnál is bizarrabb, és ez most valóban nagy szó, higgyétek el, még ha a nyolcvanas évekről beszélünk, akkor is:



És hát tíz év alatt mi sem változott...

Mick 1993-as albumáról való a szám, amelynek - mármint a kompakt diszknek - már a címe is sokatmondó: Bestial Cluster...

Sylvian / Karn 


1987-ben - két kislemez erejéig - olyasmi történt, amely sem előtte sem utána soha: Sylvian és Karn együtt csináltak egy-két mjúzikot.

A kivételes és megismételhetetlen formáció leghíresebb dala következik most, amely a korszak viszonyrendszerei között tulajdonképpen az év egyik legnépszerűbb brit slágerének volt tekinthető (!), kb. egy sorban a U2-val, a Depeche Mode-dal, Cindy Laupher-rel és T  'Pau-val:

Steve Jansen

Steve Jansen mindössze egyetlen lemezt alkotott úgy, hogy ahhoz semelyik The Japan tagnak nem volt semmi köze.

Ez, vagyis a Yukihiro Takahashi-val együtt összepakolt Stay close rendkívül kellemes szintipoppal van tele, izgalmas japán zenei hatások mellett a The Japan hangulata is megbúvik a hangszerek között.

Ez a muzsika, főleg Karnhoz képest kifejezetten populáris, ámbátor pont ezért szeretjük.

(A kép 2009-es, a klip pedig 1986-os.)

Barbieri &; Jansen

De a The Japan-nek nem volt még két olyan tagja, akik olyan hosszú ideig és olyan eredményesen működtek volna együtt, mint Richard Barbieri és Steve Jansen. A két muzsikus termékeny párosának (elterjedt becenevük volt a Dolphin brothers) története (akik, zenészek révén többnyire instrumentális dolgokat toltak - igaz, akad azért jópár kompozíció, ahol Jansen énekel) sztem külön megérne egy misét, de mi most sajnos kénytelenek leszünk jelentőségéhez mérten igen röviden elintézni, annak ellenére, hogy 1985 és 1997 között ontották a dalokat, ezt követően pedig, kiegészülve Karn-nal, még érdekesebb dolgokat csináltak együtt, egészen a 2000-es évek elejéig, amikor új irányt vett munkásságuk - de nekünk már nem tisztünk erről az időszakról részletesebb tájékoztatást adni a fenti okokból következően.

(A Jansenről készült kép 2009-es, a Barbieri-fotó 2010-es.)


Hogy milyen friss és izgalmas is az a zene, amit a páros csinált, annak illusztrálására először is következzék egy dal az 1985-ös első lemezükről, a Worlds in a Small Room-ról.

Sajnos nem tudom itt helyben prezentálni, mert szokás szerint a legjobb dolgok beágyazását sikerül mindig letitltani, így be kell érnetek egy KLIKKel.

Nem kevésbé izgalmas instrumentális darab ez itt, ahol a basszgitártól a töröksípig mindenféle hangszer megszólal, amit csak el lehet képzelni - immár 1996-ból, egy koncertfelvételről:

Jansen, Barbieri, Karn (JBK)

Közeledett az új évezred nyitánya, mikor a JBK hármas egybeszerveződött és 1997-ben kiadta első két nagylemezét. Ezt az első kettőt komoly mennyiségű egyéb követte - mind a mai napig. (Karn halála előtt nem sokkal is egy JBK albumon dolgozott.)

A JBK általában finom, elmélyült zenét játszik, amely többnyire azért nem instrumentális, mert rengeteg szinte minden számuk vokális jellegű, a picikét trip-hop-os, néhol erősen rock-os hangulatú albumaikon.

Itt éppen Zoe Niblet (többnyire amúgy is énekesnőket foglalkoztattak ezeken a CD-iken) énekel a csapat 1999-es albumának a The Shallow Pool-nak az egyik számában:




1977. óta folyamatosan zenélnek.

1977. óta folyamatosan ott vannak

1977. óta olyan zenét, olyan muzsikát tolnak, amilyet csak ők tudnak, úgy, ahogy csak ők tudják - és ráadásul ez a muzsika még remek is.

Igaz, a The Japan-történetének igen gyorsan vége lett, viszont, ha úgy veszem 1977. óta szakadatlanul tart. Ha csak magamra gondolok, akit hihetetlenül megtalált ez a zene, nyugodtan gondolhatok arra, hogy a The Japan mindig is volt (csak meg kellett valakinek csinálni) és mindig is lesz (amíg egy ember is hallgatja), és ennek még Mick Karn halála sem vethetett véget.


Ezt a kis összeállítást azért írogattam masszív lelkesedéssel, az elmúlt 12 (pontosabban 13, mert egy hét kimaradt) hétben, hogy mások is hasonlóképpen gondolhassák.

Ha csak egy valaki egyetért velem, ha csak egyvalakinek felkeltettem az érdeklődését a banda és ez iránt az elképesztően igényes zene iránt, akkor már nem dolgoztam hiába...

Főleg, hogy idehaza - még - nem eléggé ismertek..

A hangsúly a még-en van...