2011. január 5., szerda

Január 5. - "THE 1st GREAT 2000 WEEK" - 4. július-agusztus

Témakör: The great week
Idő: 2000


JÚLIUS

7. - A "Horrorra akadva" c. film bemutatója - Minden idők egyik legelborultabb vígjátéka az 1996-os Sikoly c. filmmel (amelynek a második része egyébként ekkoriban került bemutatásra) felfutó legendás tinihorror-hullámot meglovagolva parodizálja ki magát a műfajt.

A legendásan és rendkívül gátlástalanul idióta film sztoriját, amely olyan sikeres lett, hogy az első részt, ami még egyértelműen b-movie volt, jóval nagyobb, majd a harmadik résztől ismét jóval kisebb kaliberű négy epizód is követte, a Sikoly dramaturgiája alapozta meg, ahol egy maszkos gonosztevő sorra szedi áldozatait, természetesen szigorúan csak a 15-25-ös korosztály körében.

A film legendás karaktere Kurta, egy feka tag, aki mindig be van szívva, de éppen ebből következően az övék a legjobb szövegek az egész filmben - ő következik most

A többiről a tovább mögött...


AUGUSZTUS 

4. – Hivatalába iktatják Mádl Ferenc köztársasági elnököt -
A rendszerváltás utáni időszak második köztársasági elnöke (az első, Göncz Árpád két ciklust is kitöltve uralta a kilencvenes éveket) személyében egy józan gondolkodású és mértéktartó embert ismerhetett meg az ország.

Mádl Ferenc, oldalán feleségével, Mádl Dalma asszonnyal amolyan semleges, kedves, jómódú és kiváló modorú, kifogástalan úriemberként és mindig egy tudóshoz méltó pártatlansággal eljáró  konzervatív államfőként suhant át a kétezres évek első öt esztendején, miután is távozott e tisztségből, átadván helyét a rendszerváltás és a Harmadik Magyar Köztársaság arculatát formáló jogász-generáció meghatározó tagjának, a mindig megilletődött és ijedt, ám épp ezért kiválóan parodizálható, igaz, nehéz időkben többnyire a megfelelő taktikai stílust választó Sólyom Lászlónak.

Köztársasági elnöki beiktatása után hangzott el ez a kis beszélgetés a tv2 napló c. műsorában - a riporter Sváby András, a politológus-szakértő az egyértelműen jobboldali attitűdöt képviselő, nemsokára s mind gyakrabban a Hír Televízióban (Giró-Szász András - ma a Századvég alapítvány elnöke - mellett) feltünedező Török Gábor. 


12. - A Kurszk orosz atom-tengeralattjáró teljes legénységével elsüllyed a Barents-tengeren -  A híres K-141-es Kurszk robotrepülőgép-hordozó Antyej-osztályú atom-tengeralattjáró elsüllyedésének tragikus története egyben az év legnagyobb érdeklődést kiváltó nemzetközi eseménye.

A nyolc éve az orosz Északi-Flotta kötelékeiben hibátlanul teljesítő, a kor csúcstechnológiáját képviselő hajó egy hadgyakorlat során két robbanás, majd egy szerencsétlenül sikerült mentési kísérlet következtében semmisült meg, negyvenkét emberéletet kioltva.

Részletek itt, a katasztrófa és a mentés körülményeit feldolgozó dokumentumfilm pedig ehelyütt tekinthető meg részekre darabolva.

23. - Guy Ritchie a "Blöff" c. filmjének bemutatója - Azon nagy erőkkel lehet vitatkozni, hogy Guy Ritchie-nek melyik fimje a legjobb, de, hogy gyakorlatilag mindegyik zseniális, arról sztem nem igazán.

A magam részéről a "Blöffnél" csakis "A Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső"-t csipázom jobban.

A mozi szerintem az egyike az új évezred első évtizede legfontosabb akciófilmjeinek. Az összes karaktere tökéletesen el lett találva, a három pitiáner feka megélhetési bűnözőktől, a Vinnie Jones alakította Tony-n át a Jason Statam-féle Törökig.

A történet nem könnyen követhető, ha nem pörög az agyad, de hogyan nem pörögnél fel ettől a filmtől?

Király vágások, pergő tempó, erőteljes monológok és párbeszédek és egy disznó, aki nem is akármilyen szerephez jut a történet során.

A következőkben a fentebb már emlegetett Tony-val találkozhatunk, aki egy filmtörténeti jelentőségű monológban érzékelteti a jelenet erőviszonyait.

26. - Megrendezésre kerül az első Budapest Parádé - No, ez meg nem igényel sok magyarázatot.

Az ippeg tíz éves rendezvény a magyar elektronikus zene ünnepe, egy tarka felvonulással egybekötött fiesta-szerű izé.

Hogy milyen is, azt jól érzékelteti, ez az enyhén szólva amatőr fílingű videó - hang- és képminőségért elnézést kérek, de nem tudtam jobbat szerválni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése