November 2. - Gömbös Gyula temetése

Témakör: Híradórészlet

Idő: 1936

Stílus: Keresztény-nemzeti ("görény"? - Szabó Dezsőtől idéztem, mielőtt valaki betámadna a jobbszélről)

Fíling: Hát igen, nem mindig legérdemesebbeinket illetük a legillőbb pompával

Leírás:

Vitéz Jákfai Gömbös Gyula, 1932 és 1936 között Magyarország miniszterelnöke, századunk egyik legellentmondásosabb konzervatív történeti személyisége. 

Nevezték már árulónak, fasisztának, nácinak, retrográdnak, Hitler bérencének, másfelől pedig nemzeti nagylétünk kivívásáért folytatott harc egyik irányítójának, századunk egyik legnagyobb formátumú államférfijának, "Gyula vezérnek", a csonka Magyarország reménységének stb. 

Az igazság természetesen egyik oldalon sem áll: Gömbös eleinte felelőtlen, kalandor típusú politikus volt, később viszont fel tudott emelkedni egy reálpolitikus gondolkodásának szintjére (kitűnő taktikus volt ugyanis + az ország első rádiós politikus-médiaszemélyisége, ugyanis először ismerte fel az új médium használatának lehetőségét kampánystratégia gyanánt) annak ellenére is, hogy bizonyos szempontból rendkívül tudatlan, és mondjuk ki, buta ember volt, amely felelőtlensége igenis károkat okozott az országnak bévül és kívül egyaránt. 

Személyéhez talán elsősorban azért tapadnak indulatok, mert rendkívül ellentmondásos tevékenységekhez (1920-21-es események (fehérterror), a német orientáció túlsúlyossá válása mind gazdasági, mind társadalmi , mind kulturális, 1931-33. közötti statáriális bírósági eljárások, retorziók, mind ideológiai értelemben) volt igencsak sok köze. 

Ezek a saját politikai környezetének szemszögéből nézve "rendcsinálási", az ellenfél/ellenség szemszögéből nézve türannikus lépések valóban nem tették népszerűvé, bár ne felejtsük el azt, hogy gazdaságpolitikájának voltak jelentős eredményei.

Plusz ne felejtsük el azt sem, hogy Gömbösnek nem mindennapi személyi kultusza volt. Ha meg kellene találnunk azt az embert, aki az ebből a szempontból két nagy tizenkilencedik századi személyiség Kossuth és Ferenc József után, de még Rákosi pajtás előtt találta meg a "népvezérré" válásnak legjobb stratégiáit, biztosan rá esne a választás, hiszen óriási népszerűségre tett szert a radikális gondolkodásúak és a fiatalok körében. 

Ezért em véletlen az sem, hogy mint itt is láthatjuk, 1936-os temetésén - miniszterelnökségének vége ugyanis egybeesett halálával is - nagyon-nagyon sokan vettek részt. 

Ezek után felvethetjük a kérdést: Gömbösnek kijárt ez a pompa?

Nem éppen.

Csak hát Gömbös, akinek demagóg retorikája százezreket vonzott politikájának zászlaja alá, amely különböző tömegrendezvényekben is testet öltött. 

Mindenkinek kijár a méltó temetés, de Gömbös méltatlan volt erre a pompára. Legyünk őszinték: az, hogy halottaink megtalálják méltó nyughelyüket nem csak azt jelentheti, hogy egy nagy embert a hozzá méltó pompával temessenek el, hanem azt is, hogy egy kevésbé nagyot viszont ne temessenek el ekkora külsőségek közepette. 

E pompa otrombaságát egyébként jól idézi egy korabeli "hódoló" verse a "vezérhez", mely az "Egységben az erő" címet viselte:

„Egy legyen zászlónk, egy a gondolatunk,
A Nemzeti Egységért ha kell meg is halunk.
S mintha Kossuth Lajos támadna fel újra, 
Éljen a Vezérünk! Éljen Gömbös Gyula!” 

Ezzel szemben Juhász Gyula, igaz IV. Károlyhoz, koronázása alkalmából írt, de ebben az esetben nagyon is aktuális sorai állnak:

Gondolj a hű, a munkás milliókra:
A boldog nép a legszebb földi pompa!

Mennyivel könnyebb lenne mindannyiunknak, ha a politikusok meg tudnák érteni ezt a két sort.

Mert Gömbösnek például - sajnos - nem sikerült...