Témakör: KépekIdő: 1950-1953
Stílus: Kőkemény Rákosi-éra
Fíling: Jegyezz te is békekölcsönt!
Talán az késztetett arra, hogy ebben a témában írjak valamit, hogy egy idős ismerősömmel kapcsolatban, aki társasházunkban lakik, csak nem régen tudtam meg, hogy a Rákosi-éra nagy híve.
Komolyan: túlélte úgy a rendszerváltást követő 20 évet, sőt, ami még furcsább, hogy a Kádár-korszakot is, hogy az maradt aki volt: a lehető legkonzervatívabb moszkovita kommunista, és még ráadásul nem is valahol vidéken, az Isten háta mögött, hanem, kérem szépen, Budapest Belvárosában...
Sztem ez durva.
Vagy csak én gondolom így?
Mert hát Matyi bácsi sztem sokunknak nem kedvence. Egyáltalán kinek a kedvence? (A Facebook-on pl. 2 ember lájkolja :)
A hiábavalóságok és abszurdumok kora volt Mo-n az ő neve által fémjelzett, az ötvenes évek első harmadát jelentő periódus, ugyanis, történelmünk, bizton állíthatom, egyik legsötétebb időszaka. A hiábavalóságok és abszurdumok között pedig sztem eléggé előkelő helyen található az ún. békekölcsön.
A békekölcsön egy bújtatott adózási forma volt: hivatalosan a béke megteremtésének magasztos céljáért szedték (persze, hiszen a szovjet blokk akkoriban önmagát béketábornak nevezte, pedig, teszem azt, az ekkor folyó koreai háború nem kis mértékben az ő hibájukból tört ki, igaz, az agresszív amerikai imperializmus deffenzív-expanziója - értsd: a támadás a legjobb védekezés - is közrejátszott a dologban), valójában azonban a nehézipar elképesztő méretű költségigényességének finanszírozása volt a célja, de még valószínűbb, hogy csurrant-cseppent a magasabb beosztású elvtársak zsebébe is ebből az összegből.
Magyarországon, az elképesztő életszínvonalbeli elmaradottság mellett is képes volt ez a drága hatalom egy havi fizetést (!) kikövetelni mindenkitől békekölcsön címén, hiszen, bár jegyezni "nem volt kötelező", valójában aki nem jegyezte, azt csúnyán megszívatták a gyárban/mezőgazdasági üzemegységben/egyetemen stb (a dolgot nem csak szigorúan nyilvántartották, de az aktuális munkahelyen - ld. a képünket - ki is függesztettek egy listát arról, hogy ki mennyit fizetett be), aki nem perkálta rendesen.
1950 és 1953 között szedték be ezt a különadót Magyarországon, vagyis Rákosi Mátyás párt-első titkársági regnálása idején, egy olyan korban, amelyet talán ezen az öregúron kívül, mindenki elítél (és az ilyesmi azért ritka a történelemben), akár megélte, akár nem (ezt azért teszem hozzá, mert ugye "a régmegcáfolt érvek valahogy visszatérnek").
A poszt másik apropóját, az említett megdöbbentő fejleményen kívül a fenti plakát a net berkeiben való felfedezése jelenti. Jellegzetes, ötvenes évekbeli direkt kommunikációval van dolgunk: "Békekölcsön: ötéves terv, virágzó ország, béke!" - hirdeti a felirat.
No meg: "Az államnak kölcsönadott pénzt a dolgozó parasztság kamatos-kamatostúl visszakapja!"
Hehe - ezen már röhögni sem nagyon lehet, kommentálni pedig már végképp nem.
Úgyhogy én angolosan távozom is és itt hagylak, nyájas olvasóm, ezen a brutál-röhejes kordokumentummal kettesben...
Mert hát Matyi bácsi sztem sokunknak nem kedvence. Egyáltalán kinek a kedvence? (A Facebook-on pl. 2 ember lájkolja :)
A hiábavalóságok és abszurdumok kora volt Mo-n az ő neve által fémjelzett, az ötvenes évek első harmadát jelentő periódus, ugyanis, történelmünk, bizton állíthatom, egyik legsötétebb időszaka. A hiábavalóságok és abszurdumok között pedig sztem eléggé előkelő helyen található az ún. békekölcsön.
A békekölcsön egy bújtatott adózási forma volt: hivatalosan a béke megteremtésének magasztos céljáért szedték (persze, hiszen a szovjet blokk akkoriban önmagát béketábornak nevezte, pedig, teszem azt, az ekkor folyó koreai háború nem kis mértékben az ő hibájukból tört ki, igaz, az agresszív amerikai imperializmus deffenzív-expanziója - értsd: a támadás a legjobb védekezés - is közrejátszott a dologban), valójában azonban a nehézipar elképesztő méretű költségigényességének finanszírozása volt a célja, de még valószínűbb, hogy csurrant-cseppent a magasabb beosztású elvtársak zsebébe is ebből az összegből.
Magyarországon, az elképesztő életszínvonalbeli elmaradottság mellett is képes volt ez a drága hatalom egy havi fizetést (!) kikövetelni mindenkitől békekölcsön címén, hiszen, bár jegyezni "nem volt kötelező", valójában aki nem jegyezte, azt csúnyán megszívatták a gyárban/mezőgazdasági üzemegységben/egyetemen stb (a dolgot nem csak szigorúan nyilvántartották, de az aktuális munkahelyen - ld. a képünket - ki is függesztettek egy listát arról, hogy ki mennyit fizetett be), aki nem perkálta rendesen.
1950 és 1953 között szedték be ezt a különadót Magyarországon, vagyis Rákosi Mátyás párt-első titkársági regnálása idején, egy olyan korban, amelyet talán ezen az öregúron kívül, mindenki elítél (és az ilyesmi azért ritka a történelemben), akár megélte, akár nem (ezt azért teszem hozzá, mert ugye "a régmegcáfolt érvek valahogy visszatérnek").
A poszt másik apropóját, az említett megdöbbentő fejleményen kívül a fenti plakát a net berkeiben való felfedezése jelenti. Jellegzetes, ötvenes évekbeli direkt kommunikációval van dolgunk: "Békekölcsön: ötéves terv, virágzó ország, béke!" - hirdeti a felirat.
No meg: "Az államnak kölcsönadott pénzt a dolgozó parasztság kamatos-kamatostúl visszakapja!"
Hehe - ezen már röhögni sem nagyon lehet, kommentálni pedig már végképp nem.
Úgyhogy én angolosan távozom is és itt hagylak, nyájas olvasóm, ezen a brutál-röhejes kordokumentummal kettesben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése