2010. november 14., vasárnap

November 14 - P-Mobil: Műholdra néz az ablakom



Témakör: Music
Idő: 1994
Stílus: Enyhén szólva politizáló hard rock P-Mobil módra
Fíling: "Meddig várjak még? Meddig várjak még? Segítség!" - "Ez az élet, Babolcsai néni!"


Szöveg:

Mindig más nője kell nekem,
de én csak magam szeretem.
A dolgomat mindig elvégzem,
és mosom, és mosom a kezem.
Nem tartok semmilyen üneppet,
Dallas-t és szomszédot nem nézek.
Vasárnap nevelek gyereket.
Magyarul beszélek - itt élek.

||: Meddig várjak még, meddig várjak még ? Segítség ! :||
( Ki jön velem ? )
Nekem már elég volt ! Elvtársak, hagyjatok !
( Ki jön velem ? )
Nekem már elég volt ! Elvtársak, hagyjatok !

Műholdra néz az ablakom,
a zsigulim rohad az udvaron.
A testvérek végre elmentek !
Itthagytak minden szemetet.

A Jóisten iskolába jár.
A párttitkár prédikál.
A kártyákat újraosztották.
Az össszes nagy lapot lenyúlták.


Leírás:

Hát igen, ha a Kézi Chopin daláról azt mondtuk, hogy tökéletesen jellemzi a huszadik század tizedik dekádja talponállóinak és késdobálóinak Magyarországát, akkor a P-Mobil itt "idézett" számáról azt mondhatnánk, hogy talán az 1990-t követően a negyedik-ötödik x környékén pozícionálható korosztály kevésbé sikeres rétegeinek rajzát adja hasonló színvonalon.

Az együttes vezetőjéhez, Schuszter Lóránthoz hasonló bajszos-hosszú hajú figurát tessék elképzelni ennek nyomán e dal (anti)hőseként, legyen az villanyszerelő, rakodómunkás vagy sintér, itt éltek akkor és a legtöbben közülük ma is itt élnek velünk.

Ők azok, akiknek már csak más nője tud izgalmat hozni az életükbe, de annak sem lesz "foganatja", mert hát épp elég kiégettek ahhoz, hogy már csak magukat szeressék úgy igazán. Ebből következik, hogy a gyereküket sem nevelik túl sűrűn, de mondjuk az javukra írható, hogy van bennük annyi tartás, hogy nem nézik az éppen aktuális szappant sem.

Ilyenek ők, itt élnek közöttünk és bizony nem tetszik nekik, ha az 1990 előtti világot emlegetik.

Mert nekik az nem feltétlenül volt sikertörténet, mert nem biztos, hogy úgy tudtak kikeveredni azokból az időkből, hogy megússzák az idegronccsá válás felé vezető "long road to ruin" kényszerpályájára való kerülés nélkül.

A konformizmus, a kispolgáriság réme talán rajtuk is urrá lett, s ahogy valamelyik isten nagy rockker mondta annak idején, végül "csak részévé váltak annak, amit gyűlölnek", de ez van, ilyen emberek ők - manapság reménytelen és totálisan menthetetlen lúzereknek tekintetnénk őket - gyarlók, bűnösek, sőt, a "nemzet csótányai" (ahogy Nagy Feró anno előszeretettel nevezte önnönmagát), ha arról van szó, de magyarul beszélnek, itt élnek és vannak még elveik.


Nem nézik jó szemmel például, ha a (s itt a már linkelt Mácsai Pál számot kell, hogy idézzem) "a jól megcáfolt érvek valahogy visszatérnek..."

Mert ez történt 1994-ben.

Egy megcáfolt korszak megcáfolt emberei ismét nyeregbe kerültek, ismét nekirugaszkodtak és ismét folytatták ugyanazok szerint a hibás attitűdök szerint az országvezetést, ahogyan tették azt a Kádár-korszakban, 1956 és 1987 között, talán annyi különbséggel, hogy némiképp technokratább eszközökkel fellépve (ám ennek is leginkább csak az ún. Bokros-csomag lett az eredménye), de ugyanazzal a kérlelhetetlen és megmásíthatatlan, rövidlátó makacssággal és ellent-mondást-nem-tűrő formában, ahogy tették azt akkor, ahogy tették azt harminc esztendőn át.

Ha valaki nem értené, mire utalok: az 1994-es magyarországi parlamenti választásokról van szó (mert hát ez a szám annak apropóján született és került fel az együttes "Ez az élet Babolcsai néni..." c. albumára), ahol Horn Gyula vezetésével új kormány vette át az ország ügyeinek intézését, az addigi demokratikus (habár néhol feleslegesen népnemzeti és túlságosan sokat akaró- vagy egyszerűen csak túl sokszínű?) mérsékelt jobboldali koalíciót tömörítő Antall-garnitúra helyére egy új, retrográd, visszamozdító tényezők által determinált új csapat került...

"Nekem már elég volt! Elvtársak hagyjatok..." - énekli átdohányzott, ötvenéves hangján az azóta oly sok mindent (köztük szélsőséges párterőket is) megjárt Schuster Lóránd és Tunyogi Péter, s én értem, hogy mire gondol, még akkor is érteném (és nem mellesleg minden sorát magaménak vallanám), ha nem tudnék semmit a kérdéses időszakról, ha most hallanék először a számról és a Horn-kabinetről...

Vajha, miért?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése