Témakör: MusicIdő: 1977
Stílus: Glam-rock, Japan's early music style
FílIng: Obsession...
Úgy tűnik, Kádár Jancsi bácsiról szóló szokásos hétfői "népmeséink" mellett ismét egy új rovat indul kis blogunkon. Ezúttal az "Úr napját szenteljük majd meg" egy nálunk durván elfelejtett de sajnos világviszonylatban sem eléggé ismert glam-, majd new wawe-, azán new-romantic-, később art-popot, de végső soron mindig is a saját, csak rá jellemző zenét játszó együttes - sztem - legjobb számait összegyűjtő válogatásommal.
A The Japan nevű 1977 és 1984 között működő brit popcsapat, elképesztően cool zenét nyomott, a korabeli popzene szinte minden műfajában megnyilvánult, és nem mellesleg - ezzel a véleményemmel pedig nem vagyok egyedül - kitalálta a nyolcvanas éveket (na jó, de legalábbis az első felét) öltözködési és előadói stílusban, zenében - úgy nagyjából mindenben (na jó, legalábbis a popzenében).
Ezek után sokan már tényleg kíváncsiak lehetnek, hogy mit is értek azalatt, mikor az ő zsenialitásukat ecsetelem, így nem húznám sokáig a bevezetést, de mielőtt belecsapnánk a lecsóba linkelném még, mivel ez a poszt inkább szórakoztató, mint informatív jellegű, a róluk szóló wikipédia-szócikket - csak ha valakit érdekelnek a mélyebb összefüggések.
Most tehát a The Japan, első, 1977-es albumának, az Adolescent Sex-nek néhány számáról lesz szó.
Don't rain on my parade
Aki látta a Glee 1x13-részét (Sectionals), az tudja, hogy egy igazán jó zenei blokkot nem is lehet mással indítani, csak a "Don't rain on my parade" c. számmal. Indítsunk hát mi is most ezzel, ugyanis az 1964-es Funny Girl c. musical sokszor feldolgozott slágerét a The Japan, amúgy glam rock-osan is parafrazeálta az első albumán.
És itt álljunk meg egy pillanatra,
Először is: wikipedia szócikk...
Aztán: amit Dosztojevszkij mondott a tizenkilencedik század nagy orosz realista íróiról (mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk ki), az igaz a Glam Rock nagy előadóival és együtteseivel kapcsolatban is, csak David Bowie-ra vonatkozóan, és talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy "ők mindnyájan a Space oddity űrhajójával érkeztek"...
Végezetül: ez a szám legalább annyira poszt-punk, amennyire glam, ami megint egy szócikket igényel a web-lexikonból, no meg annyi magyarázatot: hogy aki 1977-ben, két évvel a Pistols alapítása után (márpedig minden "szakértő" ekkora datálja a punk születésnapját) már túl van annyira a punk-on, hogy poszt-punk tud lenni (márpedig a kifejezés is ez év végén született!), az sztem egyrészt igazi úttörő, másrészt okvetlenül David Sylvian-nak kell lennie.
David Sylvian-ről pedig egyrészt ugye nem először hallunk, másrészt még egyszer meg kell, hogy jegyezzem, amellett, hogy a Japan-nek minden tekintetben a frontembere volt, egy elképesztően zseniális és sokoldalú zenész, hozzá hasonló nincs és nem is lesz még egy a földön.
Az itt még éppen szőke hajú sztájlban lazázó Sylvian, meg a szám üzenete is tök egyértelmű, hiszen a szexuális töltetéből áradó masszív, permanens provokációt csak az nem érzékeli, aki nem akarja...
Adolescent sex
És akkor halljuk az album címadó dalát is: az Adolescent Sex sem kevésbé provokatív, sem kevésbé lendületes popszám, mint az előző, Sylvian sem viselkedik kevésbé kihívóan, a hangja sem - a nőket kedvelő, méghozzá igencsak masszívan kedvelő férfiként sem félek leírni - szexi (ahogy a szám témája is az).
Talán csak annyiban különbözik az eddigiektől, hogy ez az album legslágeresebb száma.
Már ha a következőt leszámítjuk... :)
The Unconventional
Számomra ugyanis az album, meg úgy egyáltalán, az egész The Japan történetének is az egyik legnagyobb nagyágyúja ez a dal...
Konkrétan megveszek érte, mióta úgy egy éve először hallottam (ahogy úgy kb. pont akkoriban találkoztam magával az együttessel is), simán eléneklem, bármikor, bárhol, részegen vagy józanul, mert hiszem és vallom, hogy van olyan cool, mint 1977-ben volt, pedig ez a stílus akkor számított (minden fentebb tett előzetes megjegyzés ellenére) igazán "unconventional"-nek...
Amazing...
Transmission
Ha van igazán klasszikus glam rock-os száma a Japan-nek akkor ez az - kicsit beszívott, kicsit szerelmes, kicsit szédelgő, kicsit fiatalos, kicsit lebegős, kicsit Bowie-s, kicsit Mike Chapman-es...
Egyszóval minden szempontból olyan, amilyennek egy jó late 70's pop-rock-számnak lennie kell - de még nem a Japan igazi, kiforrott zenei arculatát tükrözi.
Ahogy ez az album sem.
Tökéletes, virtuóz, pazar muzikális anyag, de még nem az igazi, még nem a tökéletes hangja David Sylvian csapatának...
Hogy milyen mélységekig és magasságokig is lehet valójában eljutni, ha róluk beszélünk, arról a következő vasárnapok tanúskodhatnak majd a legékesebben. Legközelebb például a Japan a televízióról írott egyértelműen társadalomkritikus számával büntet majd és a kommunista Kínáról, valamint Berlin külvárosairól alkotott; történet- és politikai filozófiai gondolatoktól (!) sem ment számain keresztül először mutatja meg: nincs olyan téma, amiről ne lehetne popszámot írni...
És ez, sztem, Lady Gaga és Justin Timberlake korában, súlyos kijelentésnek számít...
És itt álljunk meg egy pillanatra,
Először is: wikipedia szócikk...
Aztán: amit Dosztojevszkij mondott a tizenkilencedik század nagy orosz realista íróiról (mindnyájan Gogol köpönyegéből bújtunk ki), az igaz a Glam Rock nagy előadóival és együtteseivel kapcsolatban is, csak David Bowie-ra vonatkozóan, és talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy "ők mindnyájan a Space oddity űrhajójával érkeztek"...
Végezetül: ez a szám legalább annyira poszt-punk, amennyire glam, ami megint egy szócikket igényel a web-lexikonból, no meg annyi magyarázatot: hogy aki 1977-ben, két évvel a Pistols alapítása után (márpedig minden "szakértő" ekkora datálja a punk születésnapját) már túl van annyira a punk-on, hogy poszt-punk tud lenni (márpedig a kifejezés is ez év végén született!), az sztem egyrészt igazi úttörő, másrészt okvetlenül David Sylvian-nak kell lennie.
David Sylvian-ről pedig egyrészt ugye nem először hallunk, másrészt még egyszer meg kell, hogy jegyezzem, amellett, hogy a Japan-nek minden tekintetben a frontembere volt, egy elképesztően zseniális és sokoldalú zenész, hozzá hasonló nincs és nem is lesz még egy a földön.
Az itt még éppen szőke hajú sztájlban lazázó Sylvian, meg a szám üzenete is tök egyértelmű, hiszen a szexuális töltetéből áradó masszív, permanens provokációt csak az nem érzékeli, aki nem akarja...
Adolescent sex
És akkor halljuk az album címadó dalát is: az Adolescent Sex sem kevésbé provokatív, sem kevésbé lendületes popszám, mint az előző, Sylvian sem viselkedik kevésbé kihívóan, a hangja sem - a nőket kedvelő, méghozzá igencsak masszívan kedvelő férfiként sem félek leírni - szexi (ahogy a szám témája is az).
Talán csak annyiban különbözik az eddigiektől, hogy ez az album legslágeresebb száma.
Már ha a következőt leszámítjuk... :)
The Unconventional
Számomra ugyanis az album, meg úgy egyáltalán, az egész The Japan történetének is az egyik legnagyobb nagyágyúja ez a dal...
Konkrétan megveszek érte, mióta úgy egy éve először hallottam (ahogy úgy kb. pont akkoriban találkoztam magával az együttessel is), simán eléneklem, bármikor, bárhol, részegen vagy józanul, mert hiszem és vallom, hogy van olyan cool, mint 1977-ben volt, pedig ez a stílus akkor számított (minden fentebb tett előzetes megjegyzés ellenére) igazán "unconventional"-nek...
Amazing...
Transmission
Ha van igazán klasszikus glam rock-os száma a Japan-nek akkor ez az - kicsit beszívott, kicsit szerelmes, kicsit szédelgő, kicsit fiatalos, kicsit lebegős, kicsit Bowie-s, kicsit Mike Chapman-es...
Egyszóval minden szempontból olyan, amilyennek egy jó late 70's pop-rock-számnak lennie kell - de még nem a Japan igazi, kiforrott zenei arculatát tükrözi.
Ahogy ez az album sem.
Tökéletes, virtuóz, pazar muzikális anyag, de még nem az igazi, még nem a tökéletes hangja David Sylvian csapatának...
Hogy milyen mélységekig és magasságokig is lehet valójában eljutni, ha róluk beszélünk, arról a következő vasárnapok tanúskodhatnak majd a legékesebben. Legközelebb például a Japan a televízióról írott egyértelműen társadalomkritikus számával büntet majd és a kommunista Kínáról, valamint Berlin külvárosairól alkotott; történet- és politikai filozófiai gondolatoktól (!) sem ment számain keresztül először mutatja meg: nincs olyan téma, amiről ne lehetne popszámot írni...
És ez, sztem, Lady Gaga és Justin Timberlake korában, súlyos kijelentésnek számít...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése