Október 11. - 2019. After the fall of New York

Témakör: Trash 

Idő: 1983

Stílus: Posztapokaliptikus b-movie

Fíling: Holy Crap! It's crapiest crap of all times!

Leírás: Természetesen a retrospektív dolgok között rengeteg olyasmit is találunk, amit leginkább talán a trash, azaz szemét, hulladék megnevezéssel illethetnénk. 

Valóban: a világon szinte alaptörvény, hogy ahhoz, hogy kivételes minőségű dolgok jöhessenek létre, mindig rengeteg szemétnek is születnie kell, hiszen legalább 10ezer egység szemétre jut egy igazi érték.

Na jó, ez így, ebben a formában persze nem igaz, de ne szépítsük: a kultúra mindig is kitermelte a maga hulladékát, persze különböző korokban teljesen eltérő mennyiségben. 

De az vitán felül áll, hogy az 1980-as évek az igazi trash igazi aranykora volt. A huszadik század ezen évtizede stílus, könyvek és filmek tekintetében egyaránt tobzódik a szemétben, a hulladékban...

Olaszországban 1983-ra már régen lecsengett az ötvenes-hatvanas évek nagy blockbuster-einek kora, ráadásul a modernizmus alkotói, Fellini, Antonioni is teljesen háttérbe szorultak. Ám ennek ellenére ez a látszólag haldokló filmgyártás még mindig tud meglepetésekkel szolgálni, hiszen az 50-es és 60-as évek aranykorára emlékeztető létesítmények és a Cinecittá nevű olasz filmváros még mindig üzemel. 

E meglepetések egyike a posztap-műfaj megjelenése, felfutása és népszerűségének tetőzése az évtized első felében. Az ötletet, sok egyéb mellett, a Menekülés New York-ból és a Mad Max-szerű kőkemény, hardcore posztapokaliptikus mozik megjelenése és sikere adja. Csak úgy sorjáznak ugyanis a nukleáris holokausztok utáni világok túlélőinek történetét a kor színvonalán a lehető legheroikusabb módon előadni igyekvő b-movie-k, elárasztván minőségi szeméttel a filmes és a vhs-piacot. 

Azért hoznak némi pénzt a házhoz az ilyen jellegű "alkotások", mert nem kerülnek sokba: pár kietlen, lepusztult gyártelep, néhány atomerőmű-töve, lebontásra ítélt, lepukkant városrészek Itália legkülönbözőbb részein, és már kész is az igazi, klasszikus, hamisítatlan olasz posztapokaliptikus "trash-eposz". 

Ez a kőkemény hősök világa, akik dzsipeken és lovon (!) száguldoznak, nácikkal, martalócokkal, bérgyilkosokkal, rablóhordákkal veszik fel a harcot, persze kezükben a legújabb "csúcstechnikát" reprezentáló lézergéppuskákkal, rakétavetőkkel és egyéb kézifegyverekkel. A férfiaknál csak a nők a keményebbek, akiknek hajában Kovács Marcell, a téma avatott szakértője szerint: "olyan erős a dauer, hogy még egy nukleáris holokauszt sem árthat neki."

Ebben a világban játszódik mai filmünk, a "2019 - New York pusztulása után" is. 

Nézzük csak a bevezetőt:

Na jó, mondjuk, hogy bevettem az előbb a lovon elővágtató yakuza kinézetű erőszakszervezet tagjait. De nézzünk csak egy részletet, amolyan rambo-s fílingűt, olaszul - hiszen mégis csak olasz filmről van szó.

Előljáróban felhívnám a figyelmet főhősünk jellegzetes fejpántjára, partnernőjének "csinos külsejére" és az 1:08-nál orvul betámadó sokkoló (?) jellegű fegyver által kibocsátott hullámokra. Ja, és persze a zenére, amely az abszolút jellegzetes minimál-szintetizátor muzsika - ez pedig, mondanom sem kell, hiszen 80's=szinti, uralja az ilyen típusú "alkotásokat":




Na igen, erről beszéltem...

Nos, lehet ezt még fokozni?

Igen, lehet!

Igazi, hagyományos kamu üldözéses jelenet következ a legborzasztóbb filmes öngyilokkal,  amit valaha láttam.

Miért is az?

Nos, mert:

1. Olyan banális és akkora baromság, hogy az már tényleg undorító.
2. Hősünk színészi játéka több, mint hiteltelen - ez már egyfajta művészi szinte fejlesztett hiteltelenség... :)
3. Csak úgy szimplán, önmagában véve is crap...




És, mindennek a tetejébe van egy nagyon rossz hírem: akármennyire is szeretnétek engelmeskedni józan eszetek parancsának, hogy ne nézzétek meg ezt a filmet, nem tudjátok megtenni, ugyanis - rossz hír - fent van a youtube-on az egész (természetesen darabokban). :)

Ráadásul, én aljas gonosz, még linkelem is az part 1-et, lehetőséget kínálva ezzel nektek arra, hogy eltöltsétek életetek alighanem lebizarabb, legbanálisabb, legröhejesebb másfél óráját:



Igen, úgyis tudom, hogy alig várod, hogy véget érjen ez a bejegyzés és nekiülhess ennek a tömény borzalomnak...:P

+

Azért a verdák marha menőek ám a filmben.

Ferrari és Lanchia csodák ezek, amelyek egészen gyönyörű városi sportkocsik lehetnének amúgy, ha nem "pukkantották volna le őket direkt" istenesen, no persze csak a hitelesebb posztap-fíling kedvéért... :)

-

Minden, amit eddig leírtam a filmmel kapcsolatban, sőt, az is, amit nem....