Témakör: Rajz és animáció
Idő: 1990-1991
Stílus: Japán rajzfilm a 100%-ra túlpörgetett anime-kultusz előtt
Fíling: Gyermekkorom legborzongatóbb délutánjai
Leírás: Miért van az, hogy míg a Hupikék törpikékre, a Csipet csapatra vagy a Gumimacikra (és most ne is legyen kétségetek afelől, hogy igen, ezek szépen lassan jönnek a blogra :) mindenki emlékszik, de a kevésbé "main stream" Moomin, amit nem a vasárnap délutáni Disney-matinéban, hanem hétköznap délelőtt nyomtak senkinek nem juttat az eszébe semmit.
De tényleg...
Miért van ez, srácok?
Pedig ez egy igazán édes rajzfilm volt ám!
Tényleg bájos kis izé, igaz, nekem gyermekkorom egyik leginkább horrorisztikus élménye egyben.
Minden délelőtt nem is enyhe borzongással figyeltem a Moomin-ok újabb és újabb kalandjait, mert itt aztán olyan dolgok történtek, amelyek néhol már tényleg a Faun labirintusába illőek. Mocsárlények és egyéb jószágok támadtak, miközben az egész csak egy idillikus kis mumin-családi pikniknek indult.
Domestic horror volt ez a javából! :)
A furcsa, leginkább lovacskákra emlékeztető kis muminék hol is élhetnének persze máshol mint a kies Muminvölgyben. A mesevilág eme eseménytelen kis zuga nem sok minden történik: néha megfordul itt Vándor, aki még a legracionálisabb figurának néz ki mind közül, bár úgy fest, mint egy madárijesztő. Mafli, a kenguru úgy néz ki, mint egy pokemon-figura, Bájocska, a szőke hajú mumin-csajszi ugrik még be hirtelen, meg a Botanikus, akinek olyan feje volt, mint Yoda-mesternek. Ja, és, persze, "barba-mintára" Muminpapa (akit csak az különböztet meg Mumintól, hogy cilinderben van) és Muminmama, az egyetlen mumin, aki ruhát is hord (!) - és ebbe tényleg ne menjünk bele, mert olyan népszerűtlen leszek az erre vonatkozó elméletemmel, mint amikor fűnek-fának el kezdtem magyarázni a Hupikék törpikékről szóló verziómat - mert hát ugye törpjeink mind fiúk ugye mind fiúk, csak Törppilla lány, Hókuszpók meg az egyházi elmaradottság hirdetője és különben is, holland a rajzfilm...
Egyébként részben ez az opusz is holland, bár rajtuk kívül még a finnek és a japánok is magukénak vallhatják. Előbbiek azért is, mert az egész sztori alapjául szolgáló ötvenes évekbeli képregénysorozat is skandináv, utóbbiak pedig azért is, mert a jellegzetes korai japán-rajzfilmes hangulat (ld. Csip-csup csodák, ami szintén jön majd a blogra) uralja a sorozatot, plusz a beszívott stílhez sokat ők is hozzátettek.
Ez az egész őrület megfejelődik azokkal a már említett különleges lényekkel, amelyek benépesítik a Moomin-univerzumot. Ezek mind nagyon durván néznek ki, az összesnek a sztorija nagyon hardcore-szinten van felvezetve és összességében olyanok ezek a karakterek, hogy ilyen borzasztó őrültségeket te legfeljebb másnaposan, a vécére igyekezve, hogy kiadd magadból, amit ilyenkor muszáj, félálomban lennél képes kitalálni - ezek meg még meg is rajzolták!
Na, ez a mumin.
Gyermekkorom oldschool borzongató domestic horrora, most pedig egy furcsán beszívott, enyhén beteg élmény napsütötte réten, idillikus körülmények között rohangászó kis lófejű, hófehér lényecskékről, akiket hirtelen betámad a texasi láncfűrészes-szerű Mork, a szörnyeteg, vagy a kis fehér mocsárlények.
Imádom a hangulatát, hogy csak én tudom, hogy mi ez, mikor szó van róla és mindenki más néz, hogy nem is emlékszem rá.
Imádom, hogy már óvodában is imádtam, hogy napközben két Matchboxozás és Scrubble-özés közben Muminos-képregényeket lapozgattunk (meg Bobósat, amiről szintén senki nem tudja, hogy mi az, mikor elkezdem emlegetni a kortársaim között - vagy tényleg olyan öreg lennék, hogy már a gyermekkori emlékeimből élek? :).
Imádom, hogy nem olyan, mint a mai rajzfilmek, hogy volt benne valami plussz, és, hogy egy mai anime elbújhatna a muminkák keresetlen bája mögött...
De mégis, atyaúristen, milyen beszívott őrültség ez! XD
Bobo, Nyakigláb apu, Én kicsi pónim, Csip-csup csodák - a nyolcvanas-kilencvenes évek elfeledett rajzfilmjei...
Érkeznek majd a blogra, lesből támadva, mint a mocsárlények... :)
Tényleg bájos kis izé, igaz, nekem gyermekkorom egyik leginkább horrorisztikus élménye egyben.
Minden délelőtt nem is enyhe borzongással figyeltem a Moomin-ok újabb és újabb kalandjait, mert itt aztán olyan dolgok történtek, amelyek néhol már tényleg a Faun labirintusába illőek. Mocsárlények és egyéb jószágok támadtak, miközben az egész csak egy idillikus kis mumin-családi pikniknek indult.
Domestic horror volt ez a javából! :)
A furcsa, leginkább lovacskákra emlékeztető kis muminék hol is élhetnének persze máshol mint a kies Muminvölgyben. A mesevilág eme eseménytelen kis zuga nem sok minden történik: néha megfordul itt Vándor, aki még a legracionálisabb figurának néz ki mind közül, bár úgy fest, mint egy madárijesztő. Mafli, a kenguru úgy néz ki, mint egy pokemon-figura, Bájocska, a szőke hajú mumin-csajszi ugrik még be hirtelen, meg a Botanikus, akinek olyan feje volt, mint Yoda-mesternek. Ja, és, persze, "barba-mintára" Muminpapa (akit csak az különböztet meg Mumintól, hogy cilinderben van) és Muminmama, az egyetlen mumin, aki ruhát is hord (!) - és ebbe tényleg ne menjünk bele, mert olyan népszerűtlen leszek az erre vonatkozó elméletemmel, mint amikor fűnek-fának el kezdtem magyarázni a Hupikék törpikékről szóló verziómat - mert hát ugye törpjeink mind fiúk ugye mind fiúk, csak Törppilla lány, Hókuszpók meg az egyházi elmaradottság hirdetője és különben is, holland a rajzfilm...
Egyébként részben ez az opusz is holland, bár rajtuk kívül még a finnek és a japánok is magukénak vallhatják. Előbbiek azért is, mert az egész sztori alapjául szolgáló ötvenes évekbeli képregénysorozat is skandináv, utóbbiak pedig azért is, mert a jellegzetes korai japán-rajzfilmes hangulat (ld. Csip-csup csodák, ami szintén jön majd a blogra) uralja a sorozatot, plusz a beszívott stílhez sokat ők is hozzátettek.
Ez az egész őrület megfejelődik azokkal a már említett különleges lényekkel, amelyek benépesítik a Moomin-univerzumot. Ezek mind nagyon durván néznek ki, az összesnek a sztorija nagyon hardcore-szinten van felvezetve és összességében olyanok ezek a karakterek, hogy ilyen borzasztó őrültségeket te legfeljebb másnaposan, a vécére igyekezve, hogy kiadd magadból, amit ilyenkor muszáj, félálomban lennél képes kitalálni - ezek meg még meg is rajzolták!
Na, ez a mumin.
Gyermekkorom oldschool borzongató domestic horrora, most pedig egy furcsán beszívott, enyhén beteg élmény napsütötte réten, idillikus körülmények között rohangászó kis lófejű, hófehér lényecskékről, akiket hirtelen betámad a texasi láncfűrészes-szerű Mork, a szörnyeteg, vagy a kis fehér mocsárlények.
+
Imádom a hangulatát, hogy csak én tudom, hogy mi ez, mikor szó van róla és mindenki más néz, hogy nem is emlékszem rá.
Imádom, hogy már óvodában is imádtam, hogy napközben két Matchboxozás és Scrubble-özés közben Muminos-képregényeket lapozgattunk (meg Bobósat, amiről szintén senki nem tudja, hogy mi az, mikor elkezdem emlegetni a kortársaim között - vagy tényleg olyan öreg lennék, hogy már a gyermekkori emlékeimből élek? :).
Imádom, hogy nem olyan, mint a mai rajzfilmek, hogy volt benne valami plussz, és, hogy egy mai anime elbújhatna a muminkák keresetlen bája mögött...
-
De mégis, atyaúristen, milyen beszívott őrültség ez! XD
Bobo, Nyakigláb apu, Én kicsi pónim, Csip-csup csodák - a nyolcvanas-kilencvenes évek elfeledett rajzfilmjei...
Érkeznek majd a blogra, lesből támadva, mint a mocsárlények... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése