Témakör: Music
Idő: 1988; 1994.
Stílus: Cseh Tamás-Bereményi Géza
Fíling: Igen, Cseh Tamás ezt is megénekelte!
Mármint a rendszerváltást.
Csak úgy, mint minden mást, "Széchenyi Istvántól" a "Széna térig", az "apa kalapjától" a "magyar parasztig".
Most, hogy már bizonyos mennyiségű idő eltelt ennek a kivételes művésznek a halála óta, mérhető csak fel annak az igazi jelentősége, amit letett az asztalra. Olyan jelenségeket öntött formába dalaiban, amelyeket ezeknél a sötét csöndbe beledünnyögött énekeknél talán semmi sem írhatott le jobban.
És alighanem ezen jelenségek közé tartozik a rendszerváltás is...
1. Ding-deng-dong II. (1988)
"Azt mondd meg, Desire, mi az hogy változás / Mondtam már, Antoine, afféle tyúktojás" - énekli Cseh Tamás Szász János 1988-as "Utóirat" c. filmjében. Desire és Antoine Cseh dalainak két képzelt karaktere, ez az opusz pedig nem véletlenül született 1988-ban, hiszen ekkor már zajlott az a történelmi folyamat, amelyet rendszerváltásnak hívunk, s amely az államszocializmusból a kapitalizmusba való átmenetet készítette elő.
"Változás"...
Cseh Tamás és Bereményi Géza, a modern kori magyar zenetörténet egyik legjelentősebb párosa (előbbi az előadó, utóbbi a szövegíró), ebben a dalban is óriási dolgot vittek véghez. Leírták a változás folyamatát, deskribálták ezt a nehezen megragadható eseménysort.
A változás: "sosem volt emberek" fellépése "kiket minálunk többé vagy kevésbé kedvelnek az istenek..." (bár azt hiszem, akit látszólag nem kedvelnek az istenek, azt kedvelik valójában a leginkább, hiszen akiket szeretünk, sajnos mi is azoknak tudjuk a legtöbb fájdalmat okozni).
1988-ban bizony voltak ilyen emberek, de nehéz róluk azoknak beszélni, akik keveset vagy semmit nem tudnak életükről.
Márpedig sokan akkor sem tudtak róluk semmit (Ld. Moszkva tér: "Ki a csöcsöm az a Nagy Imre?").
Az Antall Józsefekről, a Kiss Jánosokról, a Pozsgay Imrékről, a Csengey Dénesekről, a Tamás Gáspár Miklósokról vagy a Solt Ottiliákról (vigyázat, itt a rendszerváltás időszakáról van szó, s nem arról, ami utána következett)...
Egy fecske nem csinál nyarat...
A baj csak az, hogy Magyarországon még ezek az emberek sem tudtak...
S hogy miért nem?
Nos, ez már a következő dalunkhoz vezet el minket...
2. Illegalitásban (1988)
"Azt mondd meg, Desire, mi az hogy változás / Mondtam már, Antoine, afféle tyúktojás" - énekli Cseh Tamás Szász János 1988-as "Utóirat" c. filmjében. Desire és Antoine Cseh dalainak két képzelt karaktere, ez az opusz pedig nem véletlenül született 1988-ban, hiszen ekkor már zajlott az a történelmi folyamat, amelyet rendszerváltásnak hívunk, s amely az államszocializmusból a kapitalizmusba való átmenetet készítette elő.
"Változás"...
Cseh Tamás és Bereményi Géza, a modern kori magyar zenetörténet egyik legjelentősebb párosa (előbbi az előadó, utóbbi a szövegíró), ebben a dalban is óriási dolgot vittek véghez. Leírták a változás folyamatát, deskribálták ezt a nehezen megragadható eseménysort.
A változás: "sosem volt emberek" fellépése "kiket minálunk többé vagy kevésbé kedvelnek az istenek..." (bár azt hiszem, akit látszólag nem kedvelnek az istenek, azt kedvelik valójában a leginkább, hiszen akiket szeretünk, sajnos mi is azoknak tudjuk a legtöbb fájdalmat okozni).
1988-ban bizony voltak ilyen emberek, de nehéz róluk azoknak beszélni, akik keveset vagy semmit nem tudnak életükről.
Márpedig sokan akkor sem tudtak róluk semmit (Ld. Moszkva tér: "Ki a csöcsöm az a Nagy Imre?").
Az Antall Józsefekről, a Kiss Jánosokról, a Pozsgay Imrékről, a Csengey Dénesekről, a Tamás Gáspár Miklósokról vagy a Solt Ottiliákról (vigyázat, itt a rendszerváltás időszakáról van szó, s nem arról, ami utána következett)...
Egy fecske nem csinál nyarat...
A baj csak az, hogy Magyarországon még ezek az emberek sem tudtak...
S hogy miért nem?
Nos, ez már a következő dalunkhoz vezet el minket...
2. Illegalitásban (1988)
Mi a módszerváltás?
A rendszerváltáskor "demokratikus centralizmus" rendszerének, azaz a Kádár János nevével fémjelzett érának a régi titánjai gyönyörű szépen, rezzenéstelen arccal az emberek orra előtt mentették át a hatalmukat, s mintha mi sem történt volna, módszert váltottak - vagyis szépen belehelyezkedtek az új, kapitalista szituációba.
E dal pontosan ezt figurázza ki, méghozzá száz százalékos humorpotenciállal nyakonöntve.
1988. márciusában bomlik ki a metanarratíva: ekkor történt ugyanis, hogy Grósz Károly, volt borsod-megyei megyei titkár, immár egy éve miniszterelnök (valójában az jelentéktelen kis poszt volt az időszakban :), az MSZMP KB új főtitkára (vagyis az ország új tulajdonképpeni irányítója) lesz s a Kádárénál némiképp demokratikusabb irányvonalat próbál felvállalni az állampárt újjáformálásáért.
Az ún. "régi gárda" "kemény titánjai" persze ezt nem nézték jó szemmel, de hát mit volt mit tenni, le köllött dőlni a földön a medvebőrre és meginni "pezsgőt, három rekeszt" XD, hogy valahogy végül csak megnyugodjanak.
Cseh Tamás dala azért felettébb megmosolyogtató, mert hiszen szó sincs arról, hogy "Megyünk az apóssal / illegalitásba, megtanít mi a Vörös Segély / Éj-nap összebújva, röplapokat nyomva / az ember a jég hátán is megél..." :)
Nyilvánvaló, hogy akinek van "pezsgő, három rekesz", nem mögy illegalitásba, hanem inkább igyekszik menteni, ami menthető...
Így is lett...
A párt átalakult, utódpárt született, de a jól megszokott kontraszelekciós mechanizmusok mit sem változtak: miért?
Nos, talán mert ezt követően is ugyanazok döntöttek itt-ott-amott, ebben-abban, erre-arra az országban, csak másképp nevezték a pozíciójukat, mint addig.
Módszerváltás - ahogy a nép humora elnevezte...
3. Demokrácia (1994)
A "régi titánok" tehát átmentették hatalmukat, a "másként és máshogyan cselekvő emberek" pedig nem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy teljesen újjáformálják és gyökerestül újítsák meg a társadalmi struktúrákat.
S ezek után hogy fest a rendszerváltás utáni demokrácia?
Nos ezt mutatja be a harmadik számunk, amely már 1994-es keletkezésű, vagyis immár a rendszerváltás második választási ciklusa idején született.
A dallam nem kevésbé jelentős alkotás harmóniáit idézi, mint J.S. Bach "Parasztkantáta" című kompozíciójáét. A "paraszt"-párhuzam nem véletlen - ez Cseh dalaiban általában a butaság, taplóság, jóra való restség szinonimájaként jelenik meg, a dal pedig pontosan ezeknek az embereknek a szavazási szokásairól, azaz a magyar demokrácia gyakorlati működéséről szól.
A klasszikus liberalizmus elvei szerint előbb emeljük fel a népet társadalmi értelemben, majd utána kezdhetünk hozzá szellemi értelemben történő "korrepetálásához" a gazdagabb osztályokhoz képest. való műveltség- és kifinomultságbeli "szintrehozásához". Cseh ezzel szemben azt mondja, hogy a huszadik század köztársasági gyakorlata egészen mást bizonyít: a szavazó nem dönt felelősen, mert több, mint befolyásolható - vagy néha éppen azért, mert egyáltalán nem befolyásolható, ugyanis tojni sem méltóztatik a saját sorsára nézvést.
És, ahogy a magyar demokrácia új gyakorlata mutatja, a magyar, amelyik hozzászokott, hogy évtizedekig nem volt értelme a "választásának", hiszen minden volt, csak valódi döntés nem (az államszocializmus idején ugyanis voltak referendumok, csak éppen nem volt értelmük, hiszen hiába volt több jelölt, ha mindegyiket ugyanaz a párt állította), még rosszabb, még inkább "marha" szavazó.
Teljes pesszimizmus, teljes kiábrándultság és nem kevés cinizmus érezhető ki ebből a dalból, melyen lehet nevetni, de csak kínunkban.
Kínunkban, főleg, hogy mi már 20 esztendőt átéltünk e Cseh Tamás által megénekelt demokráciából, s talán kezdünk szembenézni vele, hogy nem csak, hogy nem álmaink netovábbja, de óriási teher vállunkon, melyhez még további koloncnak járul, hogy annyi, de annyi a felelőtlen, tudatlan, "marha magyar szavazó..."
A rendszerváltáskor "demokratikus centralizmus" rendszerének, azaz a Kádár János nevével fémjelzett érának a régi titánjai gyönyörű szépen, rezzenéstelen arccal az emberek orra előtt mentették át a hatalmukat, s mintha mi sem történt volna, módszert váltottak - vagyis szépen belehelyezkedtek az új, kapitalista szituációba.
E dal pontosan ezt figurázza ki, méghozzá száz százalékos humorpotenciállal nyakonöntve.
1988. márciusában bomlik ki a metanarratíva: ekkor történt ugyanis, hogy Grósz Károly, volt borsod-megyei megyei titkár, immár egy éve miniszterelnök (valójában az jelentéktelen kis poszt volt az időszakban :), az MSZMP KB új főtitkára (vagyis az ország új tulajdonképpeni irányítója) lesz s a Kádárénál némiképp demokratikusabb irányvonalat próbál felvállalni az állampárt újjáformálásáért.
Az ún. "régi gárda" "kemény titánjai" persze ezt nem nézték jó szemmel, de hát mit volt mit tenni, le köllött dőlni a földön a medvebőrre és meginni "pezsgőt, három rekeszt" XD, hogy valahogy végül csak megnyugodjanak.
Cseh Tamás dala azért felettébb megmosolyogtató, mert hiszen szó sincs arról, hogy "Megyünk az apóssal / illegalitásba, megtanít mi a Vörös Segély / Éj-nap összebújva, röplapokat nyomva / az ember a jég hátán is megél..." :)
Nyilvánvaló, hogy akinek van "pezsgő, három rekesz", nem mögy illegalitásba, hanem inkább igyekszik menteni, ami menthető...
Így is lett...
A párt átalakult, utódpárt született, de a jól megszokott kontraszelekciós mechanizmusok mit sem változtak: miért?
Nos, talán mert ezt követően is ugyanazok döntöttek itt-ott-amott, ebben-abban, erre-arra az országban, csak másképp nevezték a pozíciójukat, mint addig.
Módszerváltás - ahogy a nép humora elnevezte...
3. Demokrácia (1994)
A "régi titánok" tehát átmentették hatalmukat, a "másként és máshogyan cselekvő emberek" pedig nem bizonyultak elégnek ahhoz, hogy teljesen újjáformálják és gyökerestül újítsák meg a társadalmi struktúrákat.
S ezek után hogy fest a rendszerváltás utáni demokrácia?
Nos ezt mutatja be a harmadik számunk, amely már 1994-es keletkezésű, vagyis immár a rendszerváltás második választási ciklusa idején született.
A dallam nem kevésbé jelentős alkotás harmóniáit idézi, mint J.S. Bach "Parasztkantáta" című kompozíciójáét. A "paraszt"-párhuzam nem véletlen - ez Cseh dalaiban általában a butaság, taplóság, jóra való restség szinonimájaként jelenik meg, a dal pedig pontosan ezeknek az embereknek a szavazási szokásairól, azaz a magyar demokrácia gyakorlati működéséről szól.
A klasszikus liberalizmus elvei szerint előbb emeljük fel a népet társadalmi értelemben, majd utána kezdhetünk hozzá szellemi értelemben történő "korrepetálásához" a gazdagabb osztályokhoz képest. való műveltség- és kifinomultságbeli "szintrehozásához". Cseh ezzel szemben azt mondja, hogy a huszadik század köztársasági gyakorlata egészen mást bizonyít: a szavazó nem dönt felelősen, mert több, mint befolyásolható - vagy néha éppen azért, mert egyáltalán nem befolyásolható, ugyanis tojni sem méltóztatik a saját sorsára nézvést.
És, ahogy a magyar demokrácia új gyakorlata mutatja, a magyar, amelyik hozzászokott, hogy évtizedekig nem volt értelme a "választásának", hiszen minden volt, csak valódi döntés nem (az államszocializmus idején ugyanis voltak referendumok, csak éppen nem volt értelmük, hiszen hiába volt több jelölt, ha mindegyiket ugyanaz a párt állította), még rosszabb, még inkább "marha" szavazó.
Teljes pesszimizmus, teljes kiábrándultság és nem kevés cinizmus érezhető ki ebből a dalból, melyen lehet nevetni, de csak kínunkban.
Kínunkban, főleg, hogy mi már 20 esztendőt átéltünk e Cseh Tamás által megénekelt demokráciából, s talán kezdünk szembenézni vele, hogy nem csak, hogy nem álmaink netovábbja, de óriási teher vállunkon, melyhez még további koloncnak járul, hogy annyi, de annyi a felelőtlen, tudatlan, "marha magyar szavazó..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése