Témakör:Humor
Idő: 1986
Stílus: Serge Gainsburg
Fíling: "No, I'm not Mr. Reagan, and you are not Mr. Gorb... Gorbachew... I said I want to fuck her..."
Leírás:
Egy régi mondás szerint művészeknek, íróknak és festőknek mindent szabad...
Azt hiszem, van abban némi igazság, hogy akárki valóban nem tehetné meg csak úgy, minden további nélkül, nem azért mert így meg úgy húde etikusak volnánk, hanem azért, mert ilyet csak úgy nem lehet kimondani élő adásban, a nyolcvanas évek a maihoz képest még korántsem annyira lesüllyedt televíziós szövegkörnyezetében - az meg külön poén, ha Whitney Houston-nak - de Serge Gainsbourg, úgy vélem, még így is megtehette, hogy félreérthetetlen szavak kíséretében "felhívta keringőre pártnerét".
Pláne, hogy ilyen szellemes kontextusba helyezte mindezt!
A történet a következő:
Mit ad Isten, tök véletlenül 1986-ban Serge Gainsbourg dalszerző, dalszövegíró és előadó, a chanson és a hatvanas évek zenei műfajainak kiváló mestere éppen pont megjelentetett egy új lemezt. Na már most, micsoda véletlenek vannak, nagyjából ugyanekkor Whitney is megtette ugyanezt. Egy francia televízió pedig, mit ad Isten, úgy döntött, hogy e szerencsés egybeesés következtében egy adásba hívja meg ezt a két művészt.
Serge Gainsbourg: kettejük közül sztem inkább őt kell bemutatnom. Igazi polihisztor, mindenhez ért: reklámhoz, filmhez, irodalomhoz, de leginkább ahhoz, amiből valójában megélt, vagyis a zenéhez, az énekléshez (igaz, utóbbihoz a saját halk-dünnyögős hangján) és a dalszövegíráshoz.
Utóbbi minőségében olyan énekesnőknek írt szövegeket, mint Petula Clark, Juliette Gréco, Francoise Hardy és felesége, Jane Birkin angol színésznő, akivel együtt a Szlogen c. fantasztikusan jó filmet is forgatta 1969-ben. Őket nem véletlenül emlegették a francia John Lennon és Yoko Ono-ként, mert egészen hasonlóan formabontó és nyilvános volt a kapcsolatuk...
Gainsbourg-ról tudni kell, hogy nagyon ismert és elismert embere volt a szakmájának, évtizedeken keresztül tett le jobbnál jobb dolgokat az asztalra. Plusz szeretett - édes istenkém - dugni is, aminek néha hangot is adott. Pl. a dalszövegeiben is - ilyen volt az, mikor a fiatal (18 éves!) France Gall számára megírta a "Les Sucettes" című számot, amelyben arról énekelt, hogy milyen jó is nyalni a nyalókát egy forró nyári napon - anélkül, hogy tudta volna, hogy a dolog erősen kétértelmű (Istenkém - régi idők, régi erkölcsök :)...
Whitney Houston: Ehhez képest 1986-ban Whitney - tényleg bocs, de így van - igencsak fiatal, még be nem futott termék volt a piacon. Annak ellenére is, hogy éppen ekkor azért hívták meg, mert megnyerte a Grammy-díjat, ami mégiscsak valami.
Ám még így is, a nagy öreg, Gainsbourg kb. azt látta benne, mint mondjuk manapság hasonló szituációban a fiatal - teszem azt - Taylor Swift-ben. Aranyos meg minden, na de azért mégis, érted... :)
Megint csak bocs, de ismét csak ez az igazság...
Plusz még valami: 1986-ban vagyunk, amikor még van azért valami presztízse a televíziózásnak. Még nincs internet, az új médiának nyoma sincsen: a tv a szabadidő eltöltésének kiemelten kiemelt módja és a csatornák - még a kereskedelmiek is - azért odafigyelnek arra, hogy mi történik a "képernyőiken".
Ugyanakkor még sok az élő adás, sokszor nem veszik fel előre az anyagokat, nem zárják még ki 100 %-osan ezáltal a hibalehetőségeket, meg van még az esélye, hogy spontán módon becsúszik valami.
És Gainsburg pontosan ezt használja ki ezzel a pár mondattal, amivel egyszerre nyilatkozik Whitney Houston felé részben az általam leírtakról, részben arról, ami a valódi tartalma a mondandójának, mutat fityiszt a sajtónyilvánosság és azon keresztül a kapitalizmus felé és szerepelteti egy bekezdésben Reagean és Gorbacsov nevét, ráadásul ezáltal azt is állítva, hogy ők korának legnagyobb "félrebeszélői"....
Persze a dologhoz ketten kellenek: van aki felhív keringőre és van akit felhívnak - s utóbbinak illik válaszolni a felkérésre...
Whitney pl. egy hatalmas WTF pillantással reagálta le a történteket, amiből azért tisztán látszott, hogy semmit nem sikerült megértenie a dologból. Gainsboug iróniájának a negyedét sem fogta fel, csak mondatainak legvilágibb dimenzióját volt képes befogadni: "Úristen, ez nagyon kínos, miért égetett így be ez az öreg tag, aki ráadásul bűnronda is!"
Az viszont tényleg király, mikor gyorsan magához tér és visszaszól amolyan jellegzetes early 80's hip-hop style-ban: "Are you sure?"
All right, Miss Houston - csak irónia, semmi más!
Végezetül azt azért tegyük hozzá, hogy ahogy igazi úriemberhez illik, Serge egy kézcsók kíséretében "excusez moi"-t kért és megkövette magát.
+
Bónuszként pedig tessék megfigyelni a riporter fejét mindenközben - alighanem neki volt ez a legnagyobb égés, hiszen mindez az ő műsorában történt... :)
De azért irgumburgum, a csunyabeszéd nem szép dolog, meg ereszd ki belem a tüzet, forró vizet a kopaszra és más effélék :)
Serge Gainsbourg: kettejük közül sztem inkább őt kell bemutatnom. Igazi polihisztor, mindenhez ért: reklámhoz, filmhez, irodalomhoz, de leginkább ahhoz, amiből valójában megélt, vagyis a zenéhez, az énekléshez (igaz, utóbbihoz a saját halk-dünnyögős hangján) és a dalszövegíráshoz.
Utóbbi minőségében olyan énekesnőknek írt szövegeket, mint Petula Clark, Juliette Gréco, Francoise Hardy és felesége, Jane Birkin angol színésznő, akivel együtt a Szlogen c. fantasztikusan jó filmet is forgatta 1969-ben. Őket nem véletlenül emlegették a francia John Lennon és Yoko Ono-ként, mert egészen hasonlóan formabontó és nyilvános volt a kapcsolatuk...
Gainsbourg-ról tudni kell, hogy nagyon ismert és elismert embere volt a szakmájának, évtizedeken keresztül tett le jobbnál jobb dolgokat az asztalra. Plusz szeretett - édes istenkém - dugni is, aminek néha hangot is adott. Pl. a dalszövegeiben is - ilyen volt az, mikor a fiatal (18 éves!) France Gall számára megírta a "Les Sucettes" című számot, amelyben arról énekelt, hogy milyen jó is nyalni a nyalókát egy forró nyári napon - anélkül, hogy tudta volna, hogy a dolog erősen kétértelmű (Istenkém - régi idők, régi erkölcsök :)...
Whitney Houston: Ehhez képest 1986-ban Whitney - tényleg bocs, de így van - igencsak fiatal, még be nem futott termék volt a piacon. Annak ellenére is, hogy éppen ekkor azért hívták meg, mert megnyerte a Grammy-díjat, ami mégiscsak valami.
Ám még így is, a nagy öreg, Gainsbourg kb. azt látta benne, mint mondjuk manapság hasonló szituációban a fiatal - teszem azt - Taylor Swift-ben. Aranyos meg minden, na de azért mégis, érted... :)
Megint csak bocs, de ismét csak ez az igazság...
Plusz még valami: 1986-ban vagyunk, amikor még van azért valami presztízse a televíziózásnak. Még nincs internet, az új médiának nyoma sincsen: a tv a szabadidő eltöltésének kiemelten kiemelt módja és a csatornák - még a kereskedelmiek is - azért odafigyelnek arra, hogy mi történik a "képernyőiken".
Ugyanakkor még sok az élő adás, sokszor nem veszik fel előre az anyagokat, nem zárják még ki 100 %-osan ezáltal a hibalehetőségeket, meg van még az esélye, hogy spontán módon becsúszik valami.
És Gainsburg pontosan ezt használja ki ezzel a pár mondattal, amivel egyszerre nyilatkozik Whitney Houston felé részben az általam leírtakról, részben arról, ami a valódi tartalma a mondandójának, mutat fityiszt a sajtónyilvánosság és azon keresztül a kapitalizmus felé és szerepelteti egy bekezdésben Reagean és Gorbacsov nevét, ráadásul ezáltal azt is állítva, hogy ők korának legnagyobb "félrebeszélői"....
Persze a dologhoz ketten kellenek: van aki felhív keringőre és van akit felhívnak - s utóbbinak illik válaszolni a felkérésre...
Whitney pl. egy hatalmas WTF pillantással reagálta le a történteket, amiből azért tisztán látszott, hogy semmit nem sikerült megértenie a dologból. Gainsboug iróniájának a negyedét sem fogta fel, csak mondatainak legvilágibb dimenzióját volt képes befogadni: "Úristen, ez nagyon kínos, miért égetett így be ez az öreg tag, aki ráadásul bűnronda is!"
Az viszont tényleg király, mikor gyorsan magához tér és visszaszól amolyan jellegzetes early 80's hip-hop style-ban: "Are you sure?"
All right, Miss Houston - csak irónia, semmi más!
Végezetül azt azért tegyük hozzá, hogy ahogy igazi úriemberhez illik, Serge egy kézcsók kíséretében "excusez moi"-t kért és megkövette magát.
+
Bónuszként pedig tessék megfigyelni a riporter fejét mindenközben - alighanem neki volt ez a legnagyobb égés, hiszen mindez az ő műsorában történt... :)
-
De azért irgumburgum, a csunyabeszéd nem szép dolog, meg ereszd ki belem a tüzet, forró vizet a kopaszra és más effélék :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése