Témakör: Music
Idő: 1982
Stílus: Verfrüht 80's Deutsche Bundesrepublik (gyengébbek kedvéért NSZK) rock
Filing: Francia pop után német rock - azaz sörre bor - mindenkor
Szöveg (nesztek, angol nyelvű!):
....When he´ll open, the seventh seal
never silence in heaven
"your ....... angel there is
looking for a girl
seven trumpets in their head
far from heaven, it´s you and me,
we see, it´s too late to talk
rolling horses running on earth
riders lost their way
the end of ....senses
they filled it with (bile ?)
casted into the earth
never voices and
thundering, some
lightnings
and then
seven angels with heavy seven trumpets
it´s too late to talk
Deja Vu - Deja Vu - Deja Vu
Liebling Liebling, bleib bei mir
sie schießen and they´ll win
don´t need a reason, they just start
we´re loosing quite a part
small bird is rising, flying high
we´re tumbling
so write me a letter and
send it to the moon
but it´s too late to talk
Deja Vu - Deja Vu - Deja Vu
Leírás:
A hetvenes évek végén új korszak kezdődött a német zenében.
Az NSZK diszkózenéjét és a klasszikus rockot felváltotta valami teljesen más.
Érezni lehetett, hogy valami van a levegőben, valamiféle változás szellői fújdogáltak - olyan zene kezdett feltűnni a porondon, mely politikai értelemben minden eddiginél kritikusabb és ellenállóbb: ez volt a német punk és a Neue Deutsche Welle (mostantól NDW) kora, amikor az Eiszeit először tűnt fel a füstös Hanburgi klubokban és Nina Hagen először kezdett nyilvános maszturbációba (!) egy száma tévéfelvétele közben...
Amikor a Deutsche Americanische Fruendschaft mindig oda sújtott ahova kellett és az FSK minden fronton egyszerre indított frontális támadást minden hatalom ellen.
A Spliff zenéje viszont nem erről szólt.
Az együttes nagyjából 1980 és 1984 között állt fenn, és végig rock és NDW határán egyensúlyoztak, bár utóbbi meghatározást többször is határozottan visszautasították. Mindössze két nagy- és két kislemezük jelent meg, nagyon kevés számmal büszkélkedhetnek, de a zenéik egytől egyig erősek, a szövegeik pedig nagyon ütnek.
Jelen alkotás pl. az apokalipszisről szól, meg arról, hogy néha túl későn ugrik be, hogy hoppá - ez a szitu valahonnan nagyon ismerős. A szöveg nagyon erős szimbolizmussal megformált alkotás, tele van a János próféta Jelenések könyvének passzusaiból vett idézetekkel s az azokra való utalásokkal és csöppet vallásos jellegű is, habár, ne féljetek, a zenekart nem lehet azzal vádolni, hogy nagyon ilyen irányba vinné el a történetet.
A Spliff-nek ebben a számában egyébként pontosan azt szeretem, hogy olyan természetességgel - csak nem olyan elvont formában énekel erről a világvége témáról, mint bizonyos számaiban a Kispál és a Borz (Volume, Ha ez a vég, Én és az autóm II stb.)
Semmi keménykedés, meg fölösleges sallang - a világvége, ha tényleg eljön, a világ legtermészetesebb dolga lesz, s ehhez illik az ilyen "világi jellegű" világvége-kép...
Persze mindez, bár a jövőről szól, retrospektív.
-
Miért ismerik ilyen kevesen a Spliff-et?
Érezni lehetett, hogy valami van a levegőben, valamiféle változás szellői fújdogáltak - olyan zene kezdett feltűnni a porondon, mely politikai értelemben minden eddiginél kritikusabb és ellenállóbb: ez volt a német punk és a Neue Deutsche Welle (mostantól NDW) kora, amikor az Eiszeit először tűnt fel a füstös Hanburgi klubokban és Nina Hagen először kezdett nyilvános maszturbációba (!) egy száma tévéfelvétele közben...
Amikor a Deutsche Americanische Fruendschaft mindig oda sújtott ahova kellett és az FSK minden fronton egyszerre indított frontális támadást minden hatalom ellen.
A Spliff zenéje viszont nem erről szólt.
Az együttes nagyjából 1980 és 1984 között állt fenn, és végig rock és NDW határán egyensúlyoztak, bár utóbbi meghatározást többször is határozottan visszautasították. Mindössze két nagy- és két kislemezük jelent meg, nagyon kevés számmal büszkélkedhetnek, de a zenéik egytől egyig erősek, a szövegeik pedig nagyon ütnek.
Jelen alkotás pl. az apokalipszisről szól, meg arról, hogy néha túl későn ugrik be, hogy hoppá - ez a szitu valahonnan nagyon ismerős. A szöveg nagyon erős szimbolizmussal megformált alkotás, tele van a János próféta Jelenések könyvének passzusaiból vett idézetekkel s az azokra való utalásokkal és csöppet vallásos jellegű is, habár, ne féljetek, a zenekart nem lehet azzal vádolni, hogy nagyon ilyen irányba vinné el a történetet.
A Spliff-nek ebben a számában egyébként pontosan azt szeretem, hogy olyan természetességgel - csak nem olyan elvont formában énekel erről a világvége témáról, mint bizonyos számaiban a Kispál és a Borz (Volume, Ha ez a vég, Én és az autóm II stb.)
Semmi keménykedés, meg fölösleges sallang - a világvége, ha tényleg eljön, a világ legtermészetesebb dolga lesz, s ehhez illik az ilyen "világi jellegű" világvége-kép...
Persze mindez, bár a jövőről szól, retrospektív.
Plusz egy iszonyatosan erős produkció.
Herwig Mitteregger, a pasas, aki a dobokat püföli és közben bávatag hangon szinte belebeszél a mikrofonba, óriási figura, a korszak egyik legnagyobb zenésze, aki ugyan itt a dobok kezelését vállalta be, de bevállalhatta volna éppen billentyűkét vagy gitárét is. Mégsem tette: a gitárokat ugyanis ketten, mégpedig a Freddie Mercury-bajszos Alf Klimek és a hosszúhajú, hard rocker fejű Manfred Praeker kezelik. A gitárjátékuk nagyon kellemes, jól működnek együtt, nélkülük nem működne ez a szám.
Végezetül nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy számunkat, ahogy az a szintikorszakban természetes volt, jelentékeny billentyűs kíséret is kiemeli a feledés homályából: itt másik énekesünk, Reinhold Heil tolja, aki szintén jelentékeny alakja a német zeneéletnek - nagyon jó barátja Tom Tykwer rendezőnek és ő szerezte többek között a "Parfüm, egy gyilkos története" c. film soundtrack-jét is.
A zenekar különlegessége egyébként az, hogy szinte mindenki énekelt és mindenki mindenféle hangszeren játszott benne, mert óriási képzettségű zenészekről van szó, akik nem mellesleg évekig dolgoztak a már emlegetett Nina Hagen alatt is.
+
Herwig Mitteregger, a pasas, aki a dobokat püföli és közben bávatag hangon szinte belebeszél a mikrofonba, óriási figura, a korszak egyik legnagyobb zenésze, aki ugyan itt a dobok kezelését vállalta be, de bevállalhatta volna éppen billentyűkét vagy gitárét is. Mégsem tette: a gitárokat ugyanis ketten, mégpedig a Freddie Mercury-bajszos Alf Klimek és a hosszúhajú, hard rocker fejű Manfred Praeker kezelik. A gitárjátékuk nagyon kellemes, jól működnek együtt, nélkülük nem működne ez a szám.
Végezetül nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy számunkat, ahogy az a szintikorszakban természetes volt, jelentékeny billentyűs kíséret is kiemeli a feledés homályából: itt másik énekesünk, Reinhold Heil tolja, aki szintén jelentékeny alakja a német zeneéletnek - nagyon jó barátja Tom Tykwer rendezőnek és ő szerezte többek között a "Parfüm, egy gyilkos története" c. film soundtrack-jét is.
A zenekar különlegessége egyébként az, hogy szinte mindenki énekelt és mindenki mindenféle hangszeren játszott benne, mert óriási képzettségű zenészekről van szó, akik nem mellesleg évekig dolgoztak a már emlegetett Nina Hagen alatt is.
+
Szóval persze csak szuperlatívuszok röpködhetnek a bandával kapcsolatban, a Spliff (a szó jelentése egyébként "szálkát", "szilánkot", "forgácsot", esetleg "repeszt" is jelenthet) a felvétel pedig igazi vadretro.
1982: Mercury-bajusz, szintiasztal, Müller Péter Sziámi-frizura (Reinhold Heil), lent a tömegben még a hetvenes évek végének stílusában sminkelt lányok (a frizuráról nem is beszélve), de a zene már abszolút a nyolcvanas évek német aranykorának része.
1982: Mercury-bajusz, szintiasztal, Müller Péter Sziámi-frizura (Reinhold Heil), lent a tömegben még a hetvenes évek végének stílusában sminkelt lányok (a frizuráról nem is beszélve), de a zene már abszolút a nyolcvanas évek német aranykorának része.
-
Miért ismerik ilyen kevesen a Spliff-et?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése