Témakör: Reklám
Idő: 1960-as évek második fele
Stílus: polgári
Fíling: OMG! Hilda néni egy reklámfilmben! Let me see it!
Leírás: Ez a rövidke videó tényleg mindent magában foglal, az egész 20. századi magyar történelem kvintesszenciája!
Polgári éthosz, polgári élni-akarás, polgári a "világ-szemébe-kacagás" - minden tartás és nagyszerűség amelyet ez az elfeled(tet)ett osztály létrehozott...
Vas István, az író, a költő, a műfordító, az emberi és művészi etalon megtestesítője mesélte az egyik vele készült interjúban, hogy 1944 utolsó harmadában, sőt, egészen 1945 februárjáig nem láthatta szüleit, minthogy el volt tőlük vágva - ő Budán, Ottlik Géza (szintén irodalmár - Iskola a határon, Hajnali háztetők, Buda) villájában, apja, anyja Pesten. Fiatal feleségével együtt (akkor még Vas sem volt Pista bácsi) az újrakezdés évének eme nem épp legfényesebb hónapjában keltek át a befagyott Duna jegén, hogy végre megláthassák őket. A találkozás öröme leírhatatlan volt (Vas mégis leírta :).
Az eufória közepette előkerült az a kis kakaó, amelyet az ifjú ara boldogabb napokra számítva tett el még több évvel azelőtt.
Most, úgy tűnt, elérkeztek e felhőtlenebb idők: boldogan megfőzték és mohó örömmel kortyolták a nemes italt, amely akkor, a háborút követő válságos hónapokban különösen nagy hiánycikknek, mi több, igazi luxusterméknek számított.
A kakaó, amely korábban polgári háztartásuk elengedhetetlen tartozéka volt, most jelképpé, a jólét, a biztonság, a szabadelvű polgár világa visszatérésének szimbólumává magasztosult.
Ebben a rendkívüli kegyelmi pillanatban - melyet bizonnyal fel sem foghat, aki nem élte át az előző esztendók kataklizmáját - Vas hitvese kenyérvágáshoz készülődött.
Ekkor, ezt látva anyósa felkiáltott (minthogy a kakót jobb időkben mindig kaláccsal fogyasztották): "Na de Pirikém! Kenyér és kakaó, együtt?"
És ebben minden benne volt...
Gobbi Hilda, aki valamiért már húsz évvel első alakítása után már nagymamákat játszott, egészen hasonlót mutat be ebben a furcsa, 60-as évek végi reklámban.
Az, ahogy szájához emeli a "sós teasüteményt", gyanakodva-vizsgálódva, mert az "unokája sütötte", plusz "Liga margarinnal", vagyis "tucatáruval", rítussá magasztosul, a polgári éthosz szent oltárán bemutatott áldozattá.
Amikor csúnyácska (ám épp ezért oly bájos) arcán elömlik a mosoly - "Ez kittűnő", abban minden benne van...
Mert a polgár, főleg, ha asszony, nem mondja mindenre, hogy kitűnő.
A polgárnak ízlése van, a polgár nem osztogatja csak úgy, minden további nélkül az elismerést.
Nem, a polgártól azt KI KELL ÉRDEMELNI...
Sajnos nem tudok arról semmit, hogy ki készítette ezt a ragyogó reklámfilmet...
Akárki is volt azonban, áldassék a neve, mert ilyen gyönyörűen, ilyen tömören bemutatni mindezt, igaz, kellett hozzá a művésznő zsenialitása is, kivételes, páratlan teljesítmény.
+
A reklámfilm emellett persze, hogy kissé lejjebb ereszkedjünk a patetikus tartományból, ahová felemelkedtünk, óriási retro-potenciállal rendelkezik.
A zene, a fíling, a sós teasütemény, Hildus néni ruhája és mosolya mind-mind elfeledett, nagyszerű korok tanúi...
-
Emellett nem tartom kizártnak, hogy a film a kispolgári mentalitás elleni kampány megmosolyogtató hangulatába simult bele - de ha így van, kitalálói nagyon mellé lőttek, mert a polgári létet dicsóítő rövid kis ódácska lett belőle... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése