Január 10. - Csaplár VIlmos: Igazságos Kádár János 10. fejezet

Témakör: Humor  

Idő: Valamikor a "kádári aranykorban"

Stílus: Szatirikus regény

Fíling: Hát igen, a világforradalom egy roppant bonyolult és komoly dolog... 

Leírás:

A Kádár-korszak története olyan volt, mint a Csehov-drámák szerkezete.

Alaphelyzetként adott a nagy büdös orosz valóság, amelynek legjellemzőbb vonása, hogy nem történik semmi, a karakterek csak úgy vannak, oszt kész. Aztán egyszer csak, miután meg lett ejtve ezeknek a fölösleges embereknek az elősorolása, nagyon úgy kezd kinézni, hogy történni fog valami. De aztán, hoppá, kiderül, hogy mindez csak délibábos képzelgés volt, és továbbra is csak az van, mint eddig: ülnek a káposztalevesben, méghozzá nyakig. 

Na, ugye... - ahogy Kádár János első titkár elvtárs szokik (sic!) fogalmazni... 

A Kádár-korszak, miután uralma megszilárdult, s az '56-ot követő megtorlási hullám is enyhült, elcsitult, majd az amnesztiák végén a hatvanas évek elejére teljesen okafogyottá vált, maradt, ahol volt. 

Aztán 1963-1964 felé nagy cselekvési térrel rendelkező (nem egy közülük önmaga vagy mások által deklaráltan okosnak volt tartva) emberek arra a következtetésre jutottak, hogy lehetne éppen ezt az államszocializmust sokkal jobban és "emberarcúbban" is csinálni. 

Kidolgoztak egy ún. "új gazdaságirányitási mechanizmust", amely minden tekintetben hasznosabb lett volna a szélesebb néptömegek számára, mint az akkori helyzet - bár nagyon sok mindenben nem tudott megoldást kínálni a fennálló problémákra. 

Mivel ez a gyakorlatban történő alkalmazása során elég hamar kiderült, az 1968-ban indított reformot 1972-ben leállították.

A reformerek pozícióját még inkább rontotta, hogy 1968-ban a szovjetek elfojtották a prágai demokratizálódási kísérletet, amelynek főszereplői hozzájuk hasonló elveket vallottak, és, hogy Brezsnyev főtitkár elvtárs politikai ellenfeleiknek, vagyis az itt "világforradalmiaknak", a hivatalos szaknyelv alapján "munkásellenzékieknek" nevezett érdekcsoportoknak kedvezett a döntéshozataloknál. 

Erről az időszakról, vagyis a visszarendeződésről, a keményebb vonalas államszocilaista keretekhez való visszatérésről szól az IKJ mai fejezete, és azokról, akik ezt minden áron el akarták érni (legfőképp Biszku Béláról) - és ezt tehették, hiszen a szovjet politika évekig teljes mellszélességgel mögöttük állt. Ld. mikor Biszku beszél össze-vissza, de Kádár nem tehet mást, csak bólogathat - legfeljebb. Egyébként ezt a hangulatot jól érzékelteti a bal oldali kép is: Biszku mosolyog, Kádár szenved.

A mai adag végefelé kibontakozó sertéses-eseménysor természetesen puszta kitaláció - annak a metaforája milyen értelmetlen baromságok során keresztül sikerült az akaratukat érvényesíteni a visszarendeződést sürgető elvtársaknak

A legvégén már 1977-ben járunk, amikor is valóban kizárták a Politikai Bizottságból a munkásellenzékieket, pontosan ezekből a kompromittáló intézkedésekből következően. A Kádár-korszak utolsó periódusa kezdődik el - amelyről a (hangos)könyvet lezáró két fejezet fog szólni.

Sajnos (ilyen minőségű passzusokat még nagyon sokáig boldogan osztottam volna meg veletek) történetünk végéhez közeledünk...