Január 23. - The History of the band called "The Japan" / 8. - Tin Drum SIDE A

Témakör: Music

Idő: 1981

Stílus: Art Pop

Fíling: One of the top of the pops..

Tracklist:

Side-A

The Art of Parties

Talking Drum

Ghosts

Canton

Leírás:

Elnézegetve a The Japan 1981-es albumának címlapját, az ember hirtelen nem is tudja, mit mondjon, s még kevésbé, hogy mit gondoljon. 

A képen Sylvian egy tál rizsben matat egy pálcikával, szemüvegben és meglehetősen furcsa frizurában, erős sminkkel az arcán, míg előtte a kommunista Kína vízióit taglaló "Kis vörös könyvecske" hever az asztalon, fölötte pedig egy sápadt villanykörte derengve világítja meg Mao elvtárs arcképét. 

Mindez rendkívül beszédes - csak legyen, aki megértse.

Először is: ilyen címlap még a nagyon őrült, nagyon extrém dolgoktól hemzsegő 1981-es esztendőben is meglehetős feltűnést keltett. Mao elvtárs egy poplemez címlapján, plusz ilyen szövegkörnyezetben? 

Másodszor: A túlsminkelt Sylvian és a sivár környezet kontrasztja elképesztően erős, szinte ordít. Az üzenet pedig egyértelmű: a kapitalista elnyomás semmiben sem különbözik a szélsőséges maoistától, vagy akármelyik másiktól. Sylvivan lehetne kínai is, hasonló környeztben, csakhogy ő egy másik elnyomó világba, a kapitalizmusba született. 

Harmadszor: mindezt, illetőleg hogy a két diktatúrát közös nevezőre hozza és egyként elítéli, nem éppen egy popzenésztől várnánk. Igen ám, csakhogy ez Art Pop - ez nem a Britney vagy Lady GaGa-féle kötött szabályrendszer, hanem itt bizony mindent szabad, mi szem-szájnak ingere, nem kötnek szabályok. 

Hogy mennyire nem, azt szemléltessük a The Japan ötödik nagylemezénsek segítségével....

The Art of Parties

Szöveg itt. 

Az album első számában Sylvian mindjárt a kapitalizmusra sújt le, méghozzá könyörtelen következetességgel és céltudatossággal.

Egy fiatal ember minden csapongó szenvedélyével és célzatos indulatával támadja a a "heavy weather" által kérlelhetetlenül meghatározott viszonyrendszereket, amelyek a kapitalizmust formálták, formálják és formálni fogják...

Ez már art pop: mondanivalójában, hangulatában, világlátásában egyaránt művészi muzsika, disszonáns szólamai pedig 100 %-ig alátámasztják a mondanivalót.

A mondanivalót, amely egy mondatban így foglalható össze: valaminek változnia kell, mert a levegő már folytogató...

Ám, mivel azóta sem változott semmi, el sem tudjuk képzelni mennyivel gyilkosabb korunk levegője az 1981-esnél...

Talking Drum



Lyrics here.

Sokkal nehezebben megfejthető a következő dal szövege...

Ez a borzasztóan, ijesztően szürreális valami olyasmiről szól, ami nagyon hiányzik annak az életéből, aki ezt joggal énekelheti...

Talán csak egy szerelmi kapcsolat visszafordíthatatlan és nevetségesen banális beteljesíthetetlenségéről van szó, de az is lehet, hogy ismét a kapitalizmus teremtette a hiányt, amelynek betöltésére kétségbeesetten tör a dal... 

Akárhogyan is legyen azonban, ez sem könnyebb szerzemény, mint az előző: art pop ez a javából, méghozzá a nyomasztóbb és elvontabb fajtából.

Rétegzene, mondhatni...

Ghosts

Nem tekintethő csupán rétegekhez szóló muzsikának viszont az album legismertebb dala, amely talán azért lett annyira népszerű, mert ez az egyetlen elsőre is jól befogadható alkotás ezen a bakeliten...

Pedig maga a szám nem könnyű  - főleg, ha az embert olyan hangulatban találja, amely maga is hasonlít a megénekelthez.

Fantasztikus, de rendkívül depresszív  track ez,  tele félelemmel, fájdalommal, az élettől való meneküléssel, rettegéssel a váratlantól és a soha vissza nem fordíthatótól...

A jól megírt szöveget még jobban megírt zene teszi nyomatékossá - Mick Karn-ék itt valami remekművet alkottak. Hihetetlen kevés elemből hihetetlen összetett muzikális hátteret raktak össze - a gitárból előcsalt hangokhoz hasonlót pedig még soha, egyetlen dalban sem hallottam...

Simply brilliant...