Január 17. - Csaplár Vilmos: Igazságos Kádár János 11. fejezet

Témakör: Humor

Idő: Kb. 1978-1982 között

Stílus: Szatirikus regény

Fíling: Micsoda blamázs... 

Leírás:

A "blamázs" kifejezés egy elfelejtett gallicizmusa nyelvünknek: a francia eredetű terminus szinonímái manapság leginkább olyan triviális kifejezésekkel ragadhatók meg, mint "beégés", "vérciki" vagy "cinkes"...

Sőt, még kicsit többet is jelentett ezeknél: ha annak idején ezt a fordulatot alkalmazták, akkor már tényleg nagyon nagy volt a baj... 

Persze kérdés, hogy mi minősül nagy bajnak - mindenesetre, ha egy gyáregységvezető csúnyán beég a Kádár elvtárs és küldöttsége előtt egy látogatás alkalmával és utána elbocsátják - nos, az azt gondolom, feltétlenül fedi ezt a kategóriát (már a pórul-járt számára mindenképpen)...

Főleg, ha a gyáregységvezetőt Safrankó elvtársnak hívják, főleg, ha (nem sokkal Biszku elvtársék eltávolitása után vagyunk az MSZMP köreiből, tehát nagyjából 1978 és 1982 között - Brezsnyev még nem halt meg) az üzem egyik szobáját nem átalotta a világforradalmiak tárgyalásainak színhelyeként üzemeltetni, és pláne, ha Kádár elvtárs tudja ezt, mikor meglátogatja őt munkahelyén...

*

A Kádár-éra Magyarországa az üzemlátogatások Magyarországa volt...

Az üzemlátogatás (vagyis a párt felső vezetése tagjának vagy tagjainak, esetleg magának Kádár elvtársnak látogatása egy adott gyáregységben) három célt szolgálhatott ekkortájt:

1. Lehetett reprezentációs funkciója, ha a sajtó is jelen volt, közvetítette az eseményeket, bemutathatta, hogyan épülnek a gyakorlatban a kommunizmus nagy, végső művének alapjai. Ilyenkor általában Kádár vagy épp illetékes elvtárs (általában a PB, ritkábban a KB tagja) egész sleppel jelent meg, adott esetben interjút adott ő is, a gyáregység vezetője is - a Magyar Nemzetnek, a Népszabadságnak, a Kossuth vagy a Petőfi rádiónak és  akár az MTV-nek is...

2. Lehetett egyszerű, protokolláris funkciója is. Ekkor azért utazott le teszem azt a járási párttitkár a sajtárpalkonyai martinászokhoz, vagy a vájárkecmendi szénbányászokhoz, mert így illett - mert átadtak egy vadonatúj létesítményt, vagy mert ki akarták tűntetni, esetleg el akarták marasztalni a helyi górét. Ilyen látogatás volt pl. Vályi Péteré is, aki 1973-ban (máig rejtélyes körülmények között) beleesett egy öntőgödörbe Diósgyőrben...

3. A leggyakoribb - váratlan látogatások, szúrópróbaszerűen - ilyenkor általában középvezetők érkeztek körülnézni, felmérni a helyzetet, szakértők kíséretében. Persze a legjellemzőbb az volt, hogy csak szakértők érkeztek, középvezetők nem, de a Kádár-korszakban bizony elég gyakori volt, hogy ők is velük tartottak...

Az itt bemutatott esemény a második kategóriába tartozik, főleg ha Kádár elvtárs valóban tudott Safrankó szerepéről a Biszku-féle történetben, mert ez alapján egyértelmű lenne, hogy itt az ő befenyítése volt az elsődleges cél... 

Akárhogy is volt azonban, tény, hogy Safrankó elvtárs beégésének, "blamázsának" története az IKJ egyik legmulatságosabb epizódja (ahogy próbál mind kétségbeesettebben megfelelni, no meg menteni a menthetetlent, az valami egészen fenomenálisan találó kritikája a Kádár-érában tenyésző helyezkedés, mindig a központ álláspontjához való igazodni igyekvés nyaller hozzáállásának).

Azonban, rossz hír, hogy Csaplártól sajnos már nem is nagyon fogunk ilyen parádés anekdotákat hallani e témában, ugyanis történetünk utolsó előtti fejezetéhez érkeztünk, s legnagyobb bánatunkra jövő héten le kell zárnunk e hétfői prezentációsorozatunkat...

What a pity...