Témakör: Híradórészlet
Idő: 1941
Stílus: Horthy-korszak
Fíling: Egyik szem sír - a másik nevet...
Leírás:
Miután én magam is ezer meg ezer szállal kötődöm az oly sok magyar vér áztatta Bácska földjéhez, bevallom, nem tudtam nem mély elfogultsággal nézni ezt a videót.
És most mégis a lehető legtárgyilagosabban fogok írni...
Korszerűtlen elmélkedés jön, szakszavakkal megtűzdelve, magyarázatok nélkül - mert most pont ehhez volt kedvem...
Bocsi mindenkitől, de néha-néha van és lesz is ez így...
Az 1940-es bécsi döntés következtében Doroszló is visszatért a Kárpát-medencéhez.
Megismétlem még egyszer, nyomatékosítva a dolgot: visszatért a Kárpát-medencéhez.
Mert hisz történelmi tény, hogy 1920 és 1938-1941 között a gazdaságilag saját romjaiban heverő Románia, a jóval fejlettebb, iparosodottabb, politikailag jóval differenciáltabb körülmények közt ténykedő cseh-fél hegemon törekvéseit elviselni kénytelen Csehszlovákia tót része (mert hát nevezzük nevén a gyereket) vagy a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, mely 1929 után Jugoszláviaként funkcionált, ám a kalandor típusú politizálás, majd a gyenge központi hatalom nem kedvezett struktúrái kiépítésének, egyértelműen nem volt predesztinálva arra, hogy irányítsa ezt a minden szempontból csakis önnön teljességében kezelendő, földrajzi determinizmus által fokozottan meghatározott természetföldrajzi egységet.
Trianonban így ezen országok egyszerűen nem tettek mást, mint a Kárpát-medencéből való kiszakadás ad absurdum állapotába kényszerítettek kárpát-medencei területeket, kárpát-medencei lakosok, méghozzá elképesztően sirályos (ebben a tekintetben tényleg le a kalappal Eduard Benes, Ion I. C. Bratianu és a többiek előtt...) érdekérvényesítés nyomán.
Lefordítom: a kárpát-medencei népek saját vesztükért lobbiztak.
Vagy úgy tettek, mintha ezt gondolnák vagy úgy is hitték, hogy semmi jelentősége annak, hogy egy hibái ellenére is tökéletesen egységes struktúra részei voltak. Ha legalább föderációt vagy konföderációt alkottak volna, ahogy minden idők egyik legjelentősebb közép-európai politikai gondolkodója (aki e kitüntetett pozíciója ellenére is többet tévedett, mint a tíz legjelentéktelenebb együttvéve), Jászi Oszkár is javasolta többször, több formában, megmaradhattak volna, kölcsönösen megerősíthették volna egymást és átvehették volna a domináns szerepet e Közép-Európa sorsát mindig egész fennmaradásának nagyságrendjéig befolyásoló tájékon.
De nem tették - a Balkán Bizánc és a Magyar Királyság örököse pl. önmagában sosem tudott megállni a lábán.
Annál inkább a Magyar Királyság, mely húsz év alatt, annyi nyomor, a Horthy-rendszer prominensei és notabilitásai túlnyomó többségének hülyeségeiből következő politikai hiba ellenére talpra állt és kezébe tudta venni a kezdeményezést, hogy ismét egybekapcsolja, amely mindig is egységbe tartozott.
Én biza erre gondolok és ezért emlékszem szívesen vissza, mikor az elcsatolt országrészek visszacsatolásáról van szó - nincs álrealista kisebbségi komplexusom, ám nem élek a magyar nacionalizmus bűvöletében sem, mint a hazai emberek többségének
Mert felőlem tótok, románok, szerbek, horvátok (utóbbiak egyébként olyan reálpolitikai - ebben a kontextusban rendkívül anakronisztikusnak tűnhet a szó - összefüggéseket ismertek fel ezer éve, mikor önként kapcsolódtak a Magyar Királysághoz, amelyre Szerbiában, Szlovákiában vagy Romániában eleddig csak nagyon kevés szerb, szlovák vagy román politikusnak sikerült eljutnia) kapcsolják egybe jobban, kiválóbban, ezer évekre elegendő példát statuálóbban a Kárpát-medence irányítását...
Védjék meg és irányítsák jobban ezt a természetföldrajzi egységet - én boldogan fogok itt élni akár szerb, vagy akármilyen uralom alatt is, ha ez így lesz.
De amíg nem képesek befogadni ezt az igazságot, amíg nem veszik tudomásul, hogy a Kárpát-medence, mint olyan csak egységében és nem széttagoltságában definiálható és definiálandó, önálló, lélegző, létező entitás, addig hagyják, hogy mi vigyük az ezer éve ránk ruházott domináns szerepünket, amit sem előttünk, sem utánunk, soha, senki nem tudott jobban csinálni.
A Kárpát-medence urának és gazdájának (ld. Madách Civilizátorának István gazdáját) lenni...
Vagy legalábbis ne írtsanak ki 40 ezer magyart a Délvidéken, mint a szerb partizánok 1944-1945-ben, (e genocídium létét mind a mai napig tagadják) ne konstruáljanak az európai demokráciát meggyalázó magyar nyelvtörvényt, mint a szlovák politika prominensei nem is olyan régen, és ne akarjanak magyarellenes pogromot kirobbantani, mint a románok 1990-ben, Marosvásárhelyen...
Ennek ismeretében szemléljük az élő, lélegző, húsz évig szenvedett Doroszló 1941-es vidámságát, a magyar honvédek bevonulását ebbe a nyugat-bácskai kisvárosba.
Egy olyan városba, amely három év múlva a szerb Trianon-pszichózis áldozata lett...
Egy olyan városba, amelynek lakosait olyan válogatott kegyetlen módon pusztították el, a többi 40 ezer bácskai és észak-szerbiai magyarral egyetemben, amilyet a világ azelőtt nem sokat ismert...
Volt valami bűnük?
Oh, kérném tisztelettel, semmi...
Csak magyarok voltak - és ez túl sok tudásnak bizonyult ahhoz, hogy életben hagyják őket...
Korszerűtlen elmélkedés jön, szakszavakkal megtűzdelve, magyarázatok nélkül - mert most pont ehhez volt kedvem...
Bocsi mindenkitől, de néha-néha van és lesz is ez így...
Az 1940-es bécsi döntés következtében Doroszló is visszatért a Kárpát-medencéhez.
Megismétlem még egyszer, nyomatékosítva a dolgot: visszatért a Kárpát-medencéhez.
Mert hisz történelmi tény, hogy 1920 és 1938-1941 között a gazdaságilag saját romjaiban heverő Románia, a jóval fejlettebb, iparosodottabb, politikailag jóval differenciáltabb körülmények közt ténykedő cseh-fél hegemon törekvéseit elviselni kénytelen Csehszlovákia tót része (mert hát nevezzük nevén a gyereket) vagy a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, mely 1929 után Jugoszláviaként funkcionált, ám a kalandor típusú politizálás, majd a gyenge központi hatalom nem kedvezett struktúrái kiépítésének, egyértelműen nem volt predesztinálva arra, hogy irányítsa ezt a minden szempontból csakis önnön teljességében kezelendő, földrajzi determinizmus által fokozottan meghatározott természetföldrajzi egységet.
Trianonban így ezen országok egyszerűen nem tettek mást, mint a Kárpát-medencéből való kiszakadás ad absurdum állapotába kényszerítettek kárpát-medencei területeket, kárpát-medencei lakosok, méghozzá elképesztően sirályos (ebben a tekintetben tényleg le a kalappal Eduard Benes, Ion I. C. Bratianu és a többiek előtt...) érdekérvényesítés nyomán.
Lefordítom: a kárpát-medencei népek saját vesztükért lobbiztak.
Vagy úgy tettek, mintha ezt gondolnák vagy úgy is hitték, hogy semmi jelentősége annak, hogy egy hibái ellenére is tökéletesen egységes struktúra részei voltak. Ha legalább föderációt vagy konföderációt alkottak volna, ahogy minden idők egyik legjelentősebb közép-európai politikai gondolkodója (aki e kitüntetett pozíciója ellenére is többet tévedett, mint a tíz legjelentéktelenebb együttvéve), Jászi Oszkár is javasolta többször, több formában, megmaradhattak volna, kölcsönösen megerősíthették volna egymást és átvehették volna a domináns szerepet e Közép-Európa sorsát mindig egész fennmaradásának nagyságrendjéig befolyásoló tájékon.
De nem tették - a Balkán Bizánc és a Magyar Királyság örököse pl. önmagában sosem tudott megállni a lábán.
Annál inkább a Magyar Királyság, mely húsz év alatt, annyi nyomor, a Horthy-rendszer prominensei és notabilitásai túlnyomó többségének hülyeségeiből következő politikai hiba ellenére talpra állt és kezébe tudta venni a kezdeményezést, hogy ismét egybekapcsolja, amely mindig is egységbe tartozott.
Én biza erre gondolok és ezért emlékszem szívesen vissza, mikor az elcsatolt országrészek visszacsatolásáról van szó - nincs álrealista kisebbségi komplexusom, ám nem élek a magyar nacionalizmus bűvöletében sem, mint a hazai emberek többségének
Mert felőlem tótok, románok, szerbek, horvátok (utóbbiak egyébként olyan reálpolitikai - ebben a kontextusban rendkívül anakronisztikusnak tűnhet a szó - összefüggéseket ismertek fel ezer éve, mikor önként kapcsolódtak a Magyar Királysághoz, amelyre Szerbiában, Szlovákiában vagy Romániában eleddig csak nagyon kevés szerb, szlovák vagy román politikusnak sikerült eljutnia) kapcsolják egybe jobban, kiválóbban, ezer évekre elegendő példát statuálóbban a Kárpát-medence irányítását...
Védjék meg és irányítsák jobban ezt a természetföldrajzi egységet - én boldogan fogok itt élni akár szerb, vagy akármilyen uralom alatt is, ha ez így lesz.
A Kárpát-medence urának és gazdájának (ld. Madách Civilizátorának István gazdáját) lenni...
Vagy legalábbis ne írtsanak ki 40 ezer magyart a Délvidéken, mint a szerb partizánok 1944-1945-ben, (e genocídium létét mind a mai napig tagadják) ne konstruáljanak az európai demokráciát meggyalázó magyar nyelvtörvényt, mint a szlovák politika prominensei nem is olyan régen, és ne akarjanak magyarellenes pogromot kirobbantani, mint a románok 1990-ben, Marosvásárhelyen...
Ennek ismeretében szemléljük az élő, lélegző, húsz évig szenvedett Doroszló 1941-es vidámságát, a magyar honvédek bevonulását ebbe a nyugat-bácskai kisvárosba.
Egy olyan városba, amely három év múlva a szerb Trianon-pszichózis áldozata lett...
Egy olyan városba, amelynek lakosait olyan válogatott kegyetlen módon pusztították el, a többi 40 ezer bácskai és észak-szerbiai magyarral egyetemben, amilyet a világ azelőtt nem sokat ismert...
Volt valami bűnük?
Oh, kérném tisztelettel, semmi...
Csak magyarok voltak - és ez túl sok tudásnak bizonyult ahhoz, hogy életben hagyják őket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése