Április 2. - Szép magyar komédia

Témakör: Film

Idő: 1970

Stílus: Túl sokat akaró

Fíling: Azért persze hatalmas respect Banovich Tamásnak

Leírás:

Nem elég jó film a "Szép Magyar Komédia" - ezért nem is fogok sokat írni róla.

Sztem túl kevés - éppen azért, mert túl sokat akart bevállalni. A 16. és 17. század fordulójának egyetemes, minden részletre kiterjedő magyar korrajzát kívánja adni, társadalmi ellentétestül, általános korszellemestül, mentalitásostul, Balassa Bálintostul.

Igen, ugyanis a film Balassa Bálintról szól: a költőről, a hadvezérről, a korszellemmel dacoló emberről, meg a szeretőről - és még folytathatnám. 

Az előbb Báthori István erdélyi fejedelem ésszerű kormányzása és az 1568-as drinápolyi béke következtében nagy remények elé néző, majd az 1590-es években a tizenötéves háború feneketlen katlanába zuhanó ország rajzaként próbál funkcionálni ez a részekre bomló, furcsa - a korabeli kis költségvetésű európai pornófilmek látványvilágához hasonlatos képi megvalósítással bíró - alkotás. Meg persze kicsit marxista is, és kicsit lázadó, amolyan protestáns daccal. És persze ez akar lenni a mi "Szerelmes Shakespeare"-ünk is egy kicsit, bár az említett alkotás majdnem harminc évvel későbbi és kicsit sem mutat rokonságot ezzel a mozival (de azért a Dobó Krisztina - Losonczi Anna szál elég hangsúlyosan vonul végig a történeten).

Mert hát Banovich Tamás, a rendező, szerző is egyben, mármint filmes értelemben. Vagyis a filmjei nagyon erősen őrzik az ő keze nyomát. BT díszlettervezőként, valamint dokumentumfilmesként indult és tulajdonképpen mindig az is maradt - igaz, nem akármilyen.

 Emellett azért csinált pár játékfilmet is. A leghíresebb közülük az "Eltüsszentett birodalom" - a Csillagszemű Juhász népmeséjének egy olyan paródiája, ami nem volt bejövős az akkori, azaz az 1955-ös hatalomnak. Betiltották és csak 1990. után mutatták be. 

Másik fontos játékfilmje, az "Ezek a fiatalok" Szörényi, Bródy, Koncz Zsuzsa és a többi "nagy" főszereplésével készült 1967-ben és óriási siker lett, ami nem meglepő, hiszen akkor nagyon forradalmi lendületű, modern és fiatalos filmnek számított, ergo eléggé betalált a célközönségnél, már az említett előadók által megalkotott soundtrack-je miatt is.

Ez pedig a harmadik a sorban: a Balassiról szóló opusz magnum-kísérlet.

Nem is lenne ezzel a filmmel sem semmi gond, csak éppen Banovich elkövetett egy hibát. Nem vette figyelembe, hogy egyszerűen, Franz Werfell Verdi c. regényének előszavának egy mondatát parafrazeáva "nem lehet művészekről filmet csinálni..."

"Én most még is ezt teszem" - válaszolhatna a zseniális osztrák-zsidó író immár csorbítatlan következő mondatával Banovich...

De rosszul tette, ha olyan magabiztos volt mert minden tapasztalata ellenére, jókora mértékben meg kellett volna fontolnia, hogy bevállalja-e azt a terhet, amit ezzel a filmmel a nyakába vett. Művészekről ugyanis nem lehet filmet csinálni.

Balassi pedig művész volt, a nehezebben érthető fajtából. Bár versei látszólag könnyen befogadhatóak, valójában egész lénye olyan komplex és olyan sűrűn bele van ágyazva a saját kora amúgy sem ritka szövésű valóságába, hogy nincs értelme filmes eszközökkel bogozni - ez ugyanis az irodalomtörténész terepe, nem a rendezőé.

A kiváló színészi játék (Sztankay István remek mint mindig), a néhol kifejezetten jól sikerült párbeszédek (Garai Gábor költő azért kitett magáért helyenkint) sem viszik el hátukon a filmet.

Így marad furcsán hiányos történelmi tabló, széthulló mozaikdarabkák random összeállítása, melyekből még a teljes képnek kisebb részletei tsem lehet összerakni.