Április 27. - Ömlesztett korai KFT

Témakör: Music

Idő: 1982

Stílus: "Elmúltak az ünnepek, fába szorultak a férgek..."

Fíling: "Már a vak tyúk sem talál szemet, elmúltak az ünnepek!..."

Leírás:

Mégiscsak elgondolkodtató dolog az, hogy az emberek többsége ma, Magyarországon még mindig nem a KFT kritikusabb, az irónia látszata alatt azért odamondogatós számait ismeri, hanem a Balatoni nyárt, az Afrikát, meg a Siker, pénz, csillogást... 

Illetve fenéket elgondolkodtató - éppenséggel teljességgel érthető. 

Hiszen az igazán new wawe-es, radikális KFT számai időnként nehezen értelmezhetőek, de legalábbis furcsák a szélesebb közönség számára. A hatást kb. úgy tudnám leírni, mint, ahogy Bornai Tibor az együttes billentyűse, és a - csak azért sem fogom bemutatni, hiszen egy országnak kéne őt nagyon jól ismernie - Laár András mellett másik énekese mesélte néhány éve egy tévéinterjúban: amikor kijött a Bábu vagy c. számuk klipje és nagyon népszerű lett a szélesebb társadalmi rétegek körében, már csak a zseniális robot dancing miatt is, a kisunokák pedig elrángatták a nagymamákat, hogy megmutassák nekik, hogy lám, ilyen is van, a nagymamák majd szívrohamot kaptak attól, amit láttak - mert annak nem sok köze volt a táncdalfesztivál-sztájlhoz. 

A KFT - ha ez eddig nem lett volna világos - társadalomkritikus zenekar, amely szerencsére volt annyira eredeti és tudott annyira egyedi stílust hozni, hogy a popzenéje befutottá, elismertté vált. Jobbat mondok, a KFT az egyik legjobb európai new wawe-csapat és méltán lehetünk rá büszkék, mert nekünk nem sok igazán radikálisan pure new wawe produkció jutott az említett időszakban, ha pedig még is (ld. a Piramis holnapra tervezzett, kevéssé ismert 1982-es időszakáról szóló posztomat), azt kíméletlenül nem hallgatta a közönség. (Így hirtelen Laárékon kívül még két szerencsés kivétel jut eszembe: a Napóleon Boulevard és a Z'zi Labor.) 

1981-ben tűnt fel a Korlátolt Felelősségű Társaság a magyar zene égboltján, ragyogó üstökösként és az újszerű zenekarok közül is az egyik legjújszerűbbként. Hangja radikális volt, ugyanakkor popzenével párosult ez a társadalomkritikus hangnem, így aztán első albumuk, a "Macska az úton" gyorsan megjelenhetett és nevük hamar bekerült a hazai köztudatba. 

Igaz, a blogunkon már sokszor "égbedícsért" Erdőss Péter doktor, a popcézár, nem hagyta sokáig ott maradni (mivel a stílusuk elég hamar kiverte nála a biztosítékot) - ezt követően 1985-ig mindössze két kislemezük jelenhetett meg, holott lett volna zenei anyaguk bőven, ekkor pedig már az Afrikás - Siker, pénz, csillogásos - Balatoni nyáras vonulatukkal jelentkeztek ismét, amely kétségtelenül jó zenéket eredményezett, ellenben ezzel együtt a társadalomkritikus hangvétel tompulását is. (Igaz, nem sokáig, hiszen az 1986-os Bábu vagy és az 1988-as Édes élet már roskadozik tőle). 

De ne szaladjunk ennyire előre: még 1982-ben vagyunk, az első nagylemez megjelenésének évében. 

Öt ritkaság következik a "Macska az úton"-ról, mindegyik egy-egy finoman, mívesen kidolgozott néhol csak a sorok között, de mégis csak establismhment-kritikus gyöngyszem... 

Itt van mindjárt az "Elmúltak az ünnepek", a szürke hétköznapok szürke horrorjának dala ("Az ajándékok tönkremennek a kezeink között / A hétköznapok összegyülnek a fejünk fölött"). De azért annyira komolyan sem szabad venni: már itt is ott van az a gondoszkodó, humoros irónia, amely semmihez sem hasonlítható (és amely olyan kultúrtermékek születéséhez vezet majd, mint teszem azt a L'art pour l'art társulat műsorai) - "A húsvéti nyuszi tojta tojás megbüdösödött / Porkolbászok gyűlnek össze a szekrények mögött..."

A valódi kispolgári mentalitás - amelynek, mint tudjuk, a Kádár-korszak melegágya volt - kritikája a Szép szolídan. Ez a furcsa dal, már-már gusztusztalanságig részletezően mesél leghétköznapibb problémáinkról és ezek elrejtéséről: lábszag, fülzsír-piszkálás, orrtúrás, sőt, fényes nappal az utcán történő - a tájnyelvi fordulattal élve - gazolás... 

A Szunnyadó város a fogyasztói társadalom szennyéről szóló, ugyanettől a furcsán, néhol kifejezetten sátáni kacajjal fűszerezett iróniától magabiztosan duzzadó dal, amely aztán végképp illúzióromboló, a rendkívül kellemes dallamvilága ellenére is.

Az eddigiekhez képest könnyedebb témát boncolgat a Reggae, mely mindenről szól, csak a cím által amúgy sejthetően megénekelt raszta életérzésről nem. Témája ismét hétköznapi - a lehető leghétköznapibb és legkispolgárib: "csak a frontátvonulás". A szám tipikusan new wawe-s - kicsit rockos - hangszerelésű, kevert műfajú kompozíció (világszínvonalú, mellesleg!).

Végül a vinyl legeslegutolsó felvétele, a Jójszakát következik, mely megkoronázza a hétköznapok KFT-s iróniáját: giccsesnek tűnően induló, ám rengeteg nevetséges elemmel feltöltött ("...És a Kun Béla téri fák..."), furcsa, kispolgári-együgyűség kritika ez is. A különbség talán annyi, hogy a témája az eddigieknél kétségtelenül kellemesebb - egyfajta altatóról van ugyanis szó.

És ez még csak öt dal az amúgy még öt hasonló hangulatú opuszt (Tea, Vonat, Ugatnak a kutyák, Macska az úton, Izgalom) tartalmazó albumról...

Ugye, ez nem a Balatoni nyár, vagy "Pucér nők és annyi más érdekes..."?

Nem mondom egyáltalán, hogy jobb.

Egyszerűen csak azt, hogy más...

(Az eheti koncepciónkba mindenesetre lényegesen jobban illő...)