Április 22. - Will Vinton & Bob Gardiner: Closed Mondays

Témakör: Rajz és animáció

Idő: 1973-1974

Stílus: Amikor a kisember találkozik a psichedelyc-kel  

Fíling: "Ah! Whtat the hell?! What was that guy thinkin'? Pah!"

Leírás:

Na most, ezzel a kis munkával - tökéletesen tisztában vagyok vele - picikét kifutok a hét elején megállapított időkeretből, hiszen 1973-74-et, mikor a film készült és bemutatásra került, már jóindulattal is kevéssé lehetne a hatvanas és hetvenes évek fordulójához sorolni. 

Ellenben az élmény psychedelic és tisztán az említett időszak világában gyökerezik. Mondhatni megkoronázza a kor hangulatát. 

A psychedelic életérzés köthető tisztán a valósághoz, de tisztán a fikcióhoz is - mindkettő téren komoly mélységekig hatolt le. Utóbbi állításunk igazolására kiváltképp alkalmas, tisztán a fikció világához köthető alkotás kerül ma terítékre. Fikciós, hiszen Will Vinton (a baloldali képen) és Bob Gardiner munkája animációs mozi. 

A Closed Mondays egy kifejezetten hangulatos claymotion - vagyis gyurmafilm - projekt, amely egy részeg múzeumi alkalmazott viszontagságait mutatja be egy hűvös amerikai hétfő reggelen, amikor is barátunk igencsak elázott állapotban belép az épületbe.

Az még hagyján, hogy a gravitáció ellene van, de a műtárgyak is furcsán kezdenek viselkedni. Amúgy pszichedelikusan. A usual crap - ahogy a múzeum kiállításának angyaát az előtte álló tábla megnevezi - megelevenedik és bizarr dolgokat művel. 

A film lényege a fikció és a valóság egybemosása, pszichedelikus atmoszféra teremtése, abszolút sajátos szerzői eszközökkel, amelyek elsősorban Will Vinton hozott be az animációs világba. (Ilyen eszköz pl. az arcmimika használata, ami azelőtt egyáltalán nem jellemezte, pláne nem ilyen mértékben a gyurmafilmeket.) Alighanem ezt díjazta az akkoriban még lényegesen pártatlanabb módon osztott 1975-ös Oscar-díj is, melyet a legjobb animációs rövidfilm kategóriájában nyert el.

A Closed Mondays egyebekben egy nagy globális metafora: a kisembert, mondhatni, a nyárspolgárt ütközteti a psychedelic élményével és megmutatja, mennyire képtelen értelmezni ezt az élményt. A film persze kritikája az ún. modern álművészet semmit ki nem fejező, puszta absztrakciók mögé bújó értelmetlen játszadozásának is, de ez már más kérdés és mi most nem vállalkoztunk ezeknek a bonyolult aspektusoknak az elemezgetésére.

Az alkotóról Will Vintonról annyit, hogy a "king of claymotion" jelző valóban nem túlzó rá nézve, hiszen mind a mai napig a műfaj egyik legtermékenyebb és legsokszínűbb (egyébként látványos bajszú :) ) alkotója, s végezetül, persze azok kedvéért, akiket még nem elégített ki az eddigi kis speech, következzék egy korabeli interjú vele, a mai poszt zárása gyanánt: