Március 11. - Intim megvilágításban

Témakör: Film

Idő: 1965

Stílus: Ivan Passer Industries  (C)

Fíling: A csehszlovák vidék világa

Leírás:

A filmesztéták valamért különös élvezettel szeretnek nekiesni ennek a filmnek, hogy ízekre szedjék, majd megint összerakják, és aztán jobb esetben felismerjék, hogy ami így született, az messze nem ugyanaz, mint az eredeti film, rosszabb esetben, ha igazán felületesek, még tetszelegjenek is a rosszul összerakott modelljük előtt. 

Elmondják, hogy milyen fontos alapfilmje ez a hatvanas évek nagy filmtörténeti iskolájának, az ún. cseh új hullámnak, hogy milyen kár, hogy Ivan Passer-nek, a rendezőnek ilyen kevés filmje készült az időszakban - és ez még igaz is.

De amikor belefognak az egyes jelenetek cincálásába, képekre bontják szét az egészet és a végén összehordanak belőle valami egészen mást, mint ami eredetileg volt, azt kifejezetten nem szeretem.

Persze fontos dolog a filmelemzés - magam is hallgattam ilyen témájú órákat az egyetemen - de azért a filmeket még egy esztétának is nagyon érdemes úgy néznie, mint bárki másnak, vagyis egyszerű szemmel...

 Ezt az opuszt meg végképp érdemes egyszerű szemmel figyelni, mert remek a humora és mert ha nagyon belegabalyodnánk, azzal csak elcsesznénk magunk számára az élményt...

Ez ugyanis egy mesemondó - Ivan Passer - (ahogy Milos Forman - akit talán nem kell bemutatnom - visszaemlékezéseiből ismerjük korabeli alakját, valóban nagydumás figura lehetett) filmje, aki ráunva a hihetetlennél hihetetlenebb történetekre (mert hisz szintén Forman, akinek nem egy szövegkönyvet írt úgy egyébként vonatkozó írásából tudjuk, hogy szerette ilyenekkel traktálni hallgatóságát), ezúttal egy nagyon is hihetőt mond el nekünk.

Olyannyira hihetőt, hogy voltaképpen aligha tekinthető történetnek, hiszen a mindennapi élet apróságaiból építkezik s meg is marad, a mindennapi élet apróságai között - ha valaki a cím alapján valami erotikusra, vagy akár pornográfra gondolta volna, most felejtse is el végképp :)...

A történet alapja egy vidéki látogatás A látogatók Prágából érkeznek, s nevük Petr és Stepa. Petr csellistaként keresi kenyerét, Stepa pedig a barátnője. Előbbi vidéki barátjához, Bambas-hoz , a helyi zeneiskola igazgatójához utaznak látogatóba, hogy megnézzék, hogyan él új feleségével a vidék nyugalmába visszahúzódva a tejbetök úriember. És látják, hogy még tejbetökebb lett - ellustította, becsavarta a "nyugodt családi élet" kispolgári kisszerűsége, ami, Csehszlovákia esetében - csak meg kell nézni néhány filmet a témában és azonnal egyértelművé válik - még hatványozottabban jelen van - s még inkább vidéken!

Persze filmünk nem holmi vitairat a kispolgári lét ellen, csupán egy kis leltár azokról a dolgokról, amelyek persze bájosak és rendkívül szeretni való, emberi módon gyarlóak és esendőek, de mégiscsak hibák, sőt, esetenként bűnök is a vidéki csehország kisebb-nagyobb mértékben provinciális népének körében.

Passer elnézően mutatja be ezt a világot, ahol a családi ebédet követő vonósnégyes egyetemes jelentősséget kap és szinte hihetetlen, de még az is megtörténik, hogy a gravitáció törvényével dacolva a pohárból nem folyik be az ember szájába a kisfröccs, ha szájához emeli, hogy megigya...

Igen-igen, a látszólag unalmas kis településen minden megtörténhet - és meg is történik, akárcsak az életben...

Ez volt tehát az anyag, amiből Passer egy őrülten groteszk (a cseh kultúrkörben teljesen megszokott módon), mégis rendkívül finom humorú, tempóját tekintve pedig kifejezetten lassú, elmélyült mozit gyúrt.

A végeredmény szociográfia szintű és jelentőségű, de, ami titeket talán jobban érdekel: a hangulat nem akármilyen. Igaz, kicsit be kell lassulni ehhez a filmhez, de óriási mértékben kárpótol ezért a csekélyke áldozatért.

Például olyan jelenetekkel, mint amit most linkeltem be búcsúzóul.

A most következő öt percet, higgyetek nekem, tényleg érdemes lesz megnézni...

A narratíva szerint a már említett Stepa talál két macskát a kis vidéki ház udvarán, miközben benn, ebéd utáni sziesztaképpen is, a helyi notabilitásokból, köztük Bambasból és felesége nagyapjából szerveződött  kis csapat muzsikál, (örömzenél) Petr-rel kiegészülve, vonósnégyest alkotva.

Óriási, mikor a két jelenet egybekapcsolódik, minthog Stepa az ablakon felnyújtogatja a cicákat és mutogatja őket a barátjának, aki eközben próbálja tartani a ritmust a többi hangszerrel...

Az ezt követő jelenet a film egyik legismertebb részlete: Stepa és egy vadidegen férfi beszélgetése - egy meglhetősen komikus fickóé, aki dacára problémás külsejének, bátran bepróbálkozik nála...

Látható: ezek abszolút hétköznapi témák. De mégis: mennyi finomság, irónia és remek rendezői érzékkel megválasztott eszköz teszi felejthetetlenné ezt, és az ezekhez hasonló párbeszédeket a filmben:



És mennyire könnyedén leszűrhető már ebből az öt percből is a film legfontosabb tanulsága: ilyen ez a vidék, ilyenek a lakói és a kilátás nem sok arra, hogy bármi változzon errefelé...

(Békés úton legalábbis biztosan nem...)

A viszonylagosan megállapítható államszocialista "jólét" állama berendezkedett.

Legitimációja megszilárdult - s bár igaz, három év múlva Prágában a föld felét kishíján kifordítják a sarkaiból - de nem a cseh vidéket...

A cseh vidék az marad, ami... - a tunyaság és tespedtség tenyésztelepe...