Témakör: Klip
Idő: 1983-1984
Stílus: Pat Benatar (C)
Fíling: "Believe me, believe me, I can't tell you why / But I'm tapped by your love and I'm chained to your side..."
Leírás: Azért is bírom annyira nagyon a nyolcvanas évek zenéjét, mert nincs nagyobb öröm, mint olyan zenekarokat, énekeseket felfedezni, akik valamiképpen kimaradtak a hazai szórásból - nem váltak ismertté, népszerűvé idehaza - mert néha legalább annyira zavaró tud lenni, mint amennyire máskor felemelő, hogy hallgatsz egy zenét és valaki felkiált mögötted, hogy "de hiszen ezt én is ismerem!".
Na, Pat Benatar-ral kapcsolatban ez nem történhet meg.
Ő idehaza kimaradt annak idején - nem népszerűsítették. Lehet, hogy csak Erdős Péter elvtársnak nem jött be, aki akkor a popipar atyaúristene volt (később Boros Lajos vette át szerepét - igen, a Bumerángos Boros Lajos, Lalibá - ez jó tudni azért), de az is lehet, hogy egyszerűen tényleg annyi történt, hogy nem került a szórásba.
Mint sokan mások - hál istennek.
Mert így mindig akad felfedeznivaló - a youtube pedig szerencsénkre immár korlátlanul és bérmentve kínálja a nyolcvanas évek megannyi gyümölcsét.Pat Benatar egyébként a hetvenes években kezdte és egészen a kilencvenes évek elejéig nagyon aktív volt. Azóta is jelent meg jópár albuma és volt egy-két eseménydúsabb időszaka, de alapvetően ez a két évtized volt az, amiben igazán maradandót alkotott, s ezek közül is inkább a nyolcvanas dekád.
Nagyon jó albumok, néha még Amerikában is - ugyanis Pat amerikai, ha eddig nem mondtam volna - is underrated dalok és különleges klipek fémjelzik ezt az időszakot.
Utóbbiak közül szeretnék bemutatni most kettőt, amelyek közül az egyik meglehetősen ismertnek tekinthető világszinten - csak persze (természetesen?) nálunk nem - a másik viszont ritka gyöngyszem.
Love is a Batllefield (1983)
"We're young heartache to heartache we stand, / no promisses, no demands... / Love is a battlefield..." - uh, sztem már ez a kezdés elképesztően erős felütés, főleg, ha ezután a fülledt mondat után következik a nyolcvanas évek egyik legfontosabb klipje.
Tényleg,
Én ezt minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az első huszonöt, max harmincban benne van a "Love is a Battlefield". Az, hogy speciel mi Mo-n nem ismerjük, még nem jelenti azt, hogy ne lenne nagyon fontos úgy egyébként ismerni.
Jó, aláírom, a stílus elsőre furcsának tűnhet, vagy inkább provokatívnak, a ruhák, főleg a retro-univerzumban járatlan utazó számára, lehet, elképesztően, szinte felkavaróan különösnek - még én is néztem nagyokat, mikor két hónapja először láttam a klipet (igen, én sem régóta ismerem, pedig évek óta retrojunkie-skodom már), de ez a lázadás évtizede és ez a lázadás dala - lázadni pedig konformista eszközökkel lehet, csak nem igazán érdemes.
Bob Giraldi rendező munkája, aki egyébként Michael Jackson-nak, Paul McChartney-nak és Germaine Jackson-nak is rendezett - csak, hogy tudjuk, nagyjából merre kell pozicionáljuk ezt a videót - is ezt fejezi ki, minden tekintetben.
Huh, micsoda kavalkád és micsoda intenzív érzelmi élmény ez az öt perc, elképesztő!
Az egyébként ekkor harmincéves Pat Benatar lénye kivételes energiát sugároz ebben a klipben, az ártatlanság és "feslettség" keverékének furcsa légkörébe egy egész élet minden szépségét és tragédiáját belesűríti (és emellett még elképesztően cool is lett a végeredmény - a táncos rész legendás koreográfiája a nyolcvanas évek egyik legfontosabbika).
Bizonyíték rá a magas nézettség és a sok húsz év alattiak sok lelkes kommentje, hogy ez a klip ma is, tényleg működik...
This was a revolution...
fuck...
This IS a revolution...
Painted Desert (1984)
Dalszöveg itt...
Ez a klip ellenben sokkal csendesebb, nyugodtabb, elmélyültebb - kifejezetten nem lázadó hangulatú. Na nem tagadja a lázadást, csak éppen nem lázad. Azért raktam be második helyre a Painted Desert-et, mert a Love is a Battlefield után ebből a videóból könnyedén kiérezhető, hogy Pat nem egy olyan énekesnő volt, akit csak úgy összeraktak ezer darabból, de valójában semmilyen önálló művészi egyénisége, mi több, egyénisége sincsen.
Nem, ő nagyon is konkrét elképzelések mentén dolgozott és a klipjeit nagyon is "igényes műgonddal" állította össze - ott van a kézjegye szinte minden nyolcvanas évekbeli videóján, és, ahogy idősebb, bölcsebb és tapasztaltabb lett, ez egyre inkább érezhető.
Ezért van az, hogy különösen nagy élmény nézni ezeket a felvételeket, mert érezni mögöttük az energiát, a munkát és az igazi, életszagú érzelmeket.
És emellett, még egy-egy történetet is elmesélnek.
A Love is a Battlefield, egy lányét, aki túl korán és túl sok rosszal találkozott, mégis próbálja a pozitív érzéseket megtalálni a világban (és Pat Benatar-nak el tudom hinni, hogy tizenéves!), a Painted Desert pedig arról a vágyódásról mesél, amit a világon már mindenki érzett, amikor távol volt a kedvese - de ebben a dalban benne van a nagyvárosi magány és üresség érzése is, miközben a dallamvilága mégis fantasztikusan gazdag, nem is beszélve a klip látványáról.
És megint csak mellesleg teszem hozzá, hogy ez az egész úgy egyébként is cool - Pat öltözéke és frizurája pedig különösen pöpec!
80's and Pat Benatar... - you are the best!
Tényleg,
Én ezt minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az első huszonöt, max harmincban benne van a "Love is a Battlefield". Az, hogy speciel mi Mo-n nem ismerjük, még nem jelenti azt, hogy ne lenne nagyon fontos úgy egyébként ismerni.
Jó, aláírom, a stílus elsőre furcsának tűnhet, vagy inkább provokatívnak, a ruhák, főleg a retro-univerzumban járatlan utazó számára, lehet, elképesztően, szinte felkavaróan különösnek - még én is néztem nagyokat, mikor két hónapja először láttam a klipet (igen, én sem régóta ismerem, pedig évek óta retrojunkie-skodom már), de ez a lázadás évtizede és ez a lázadás dala - lázadni pedig konformista eszközökkel lehet, csak nem igazán érdemes.
Bob Giraldi rendező munkája, aki egyébként Michael Jackson-nak, Paul McChartney-nak és Germaine Jackson-nak is rendezett - csak, hogy tudjuk, nagyjából merre kell pozicionáljuk ezt a videót - is ezt fejezi ki, minden tekintetben.
Huh, micsoda kavalkád és micsoda intenzív érzelmi élmény ez az öt perc, elképesztő!
Az egyébként ekkor harmincéves Pat Benatar lénye kivételes energiát sugároz ebben a klipben, az ártatlanság és "feslettség" keverékének furcsa légkörébe egy egész élet minden szépségét és tragédiáját belesűríti (és emellett még elképesztően cool is lett a végeredmény - a táncos rész legendás koreográfiája a nyolcvanas évek egyik legfontosabbika).
Bizonyíték rá a magas nézettség és a sok húsz év alattiak sok lelkes kommentje, hogy ez a klip ma is, tényleg működik...
This was a revolution...
fuck...
This IS a revolution...
Painted Desert (1984)
Dalszöveg itt...Ez a klip ellenben sokkal csendesebb, nyugodtabb, elmélyültebb - kifejezetten nem lázadó hangulatú. Na nem tagadja a lázadást, csak éppen nem lázad. Azért raktam be második helyre a Painted Desert-et, mert a Love is a Battlefield után ebből a videóból könnyedén kiérezhető, hogy Pat nem egy olyan énekesnő volt, akit csak úgy összeraktak ezer darabból, de valójában semmilyen önálló művészi egyénisége, mi több, egyénisége sincsen.
Nem, ő nagyon is konkrét elképzelések mentén dolgozott és a klipjeit nagyon is "igényes műgonddal" állította össze - ott van a kézjegye szinte minden nyolcvanas évekbeli videóján, és, ahogy idősebb, bölcsebb és tapasztaltabb lett, ez egyre inkább érezhető.
Ezért van az, hogy különösen nagy élmény nézni ezeket a felvételeket, mert érezni mögöttük az energiát, a munkát és az igazi, életszagú érzelmeket.
És emellett, még egy-egy történetet is elmesélnek.
A Love is a Battlefield, egy lányét, aki túl korán és túl sok rosszal találkozott, mégis próbálja a pozitív érzéseket megtalálni a világban (és Pat Benatar-nak el tudom hinni, hogy tizenéves!), a Painted Desert pedig arról a vágyódásról mesél, amit a világon már mindenki érzett, amikor távol volt a kedvese - de ebben a dalban benne van a nagyvárosi magány és üresség érzése is, miközben a dallamvilága mégis fantasztikusan gazdag, nem is beszélve a klip látványáról.
És megint csak mellesleg teszem hozzá, hogy ez az egész úgy egyébként is cool - Pat öltözéke és frizurája pedig különösen pöpec!
80's and Pat Benatar... - you are the best!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése