Témakör: Film
Idő: 1979
Stílus: Történelem a karóba-húzott ember perspektívájából...
Fíling: Erősen deheroizáló
Elképesztő, hogy mennyit változott a magyar film, már csak eheti témánk, a 16. és 17. század 20. dekádbeli visszhangja tekintetében is 1956 és 1979, azaz a "Gábor diák" és a "Trombitás" között...
A különbség nem kisebb, mint a tökéletes heroizmushoz képest a teljes deheroizáció, azaz a mesterkéltséghez képest, a teljes naturalizmus. Rózsa János 1979-es filmje ugyanis kicsit másképp mutatja be a 17. század végi kuruc szabadságmozgalmakat, mint ahogy megszokhattuk.
Rózsa ebben a filmjében ugyanis szépítetlen és még csak véletlenül sem pátoszos helyzetképet akar adni egy annál sötétebb korról, mint amilyen színekben azt eddig láttuk - ha egyáltalán láttuk valamilyen színekben a kérdéses periódust.
A Thököly Imre-féle ország-át-formáló megmozdulásról - mondhatni, felkelésről - van szó ugyanis. Thököly ugye II. Rákóczi Ferenc apja volt, így gimnazista történelmi tudással is könnyedén megállapítható, hogy a 17. század végéről, egészen pontosan az 1680-as, 1690-es évekről van szó. Még akkurátusabban megállapíthatjuk, hogy nagyjából 1697., azaz a tokaji parasztfelkelés előtti időkben bonyolódik.
Általában, ha egyáltalán találkoztunk a kurucok ábrázolásával magyar történelmi filmben (Rákóczi nótája, Rákóczi hadnagya, A Tenkes kapitánya stb.), szinte mindig kápráztató dicsfényben ragyogó, egyszerű, de bátor, kemény legényekként láthatjuk őket előlépni a "Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon" derengő fényében, vagy amolyan Thaly Kálmánosan* hamis, tizenkilencedik század végi albumokban szépen kipingált figurákként köszönnek vissza emlékezetünkből.
Na, ebben a pillanatban tessék leszámolni ezzel a sematizmussal: itt ugyanis sokkal föld- és izzadság-, vagyis valóságszagúbb kuruc-képet kaphatunk, mint talán bárhol máshol.
Rózsa és a forgatókönyvíró Kardos István emellett nem kevesebbet állít fel a mozi téziseként, mint, hogy a nép, ha nincs vezére és nincs elég "Mohácsa", elzüllik, kutyává válik, elvadul. Igen, ahogy Ady írta: "nekünk Mohács kell..." Állandóan felfokozott idegállapot, állandó csapások, állandó háborúk és mindenekfelett hierarchia, amelybe be kell tagozódnunk, különben végünk.
Szétzüllött haramiák - nem is oly rég még kurucok - ugyanis a történet hősei, s velük szemben a propozíció a Csoma Zoltán által alakított kamasz fiú, Trombitás morális felkiáltójele. A Koltai Róbert, Fábián Ferenc és Bencze Ferenc által eljátszott rablók ugyanis lopnak, csalnak, hazudnak, rabolnak, nőket erőszakolnak meg (premier plánban), miközben sírva vigadnak, nagyzolnak, szalmaláng-lelkesednek, Thököly-ről áradoznak - de tenni nem tesznek semmit a változás érdekében.
Ezek a negatív hősök és a sötét tónusú korrajz - a hajdúk, a vármegye által a szabadcsapatok likvidálására kiküldött "közegek" sem jobb emberek (nem megvesztegethetetlenek, nem igazságosak, bestiális kínzásokkal szereznek érvényt a törvénynek) - nem teszik könnyen fogyasztható filmmé a "Trombitás"-t - sőt, ez itt bizony egy kőkeményen kegyetlen, szinte húsban vájkáló dolog.
És mégis van pozitív üzenete, mégpedig az, hogy van egy idea, amiért érdemes sok mindent megtenni és megszenvedni itt a földön: szabadságnak hívják. Szabadságnak: kollektíve, visszatérésnek az 1526. előtti rendhez, szubjektíve, az egyén szabadsága eddig nem látott formájának és mértékének kivívása annak megtisztító, felemelő útja által, vissza a hierarchiába, amelybe visszavágyik és amelynek hiánya teszi állattá ezen a tegnap még pipacstól, tulipántól, rózsától illatozó, ma sötét, büdös, trágyaszagú Közép-Európai talajon.
A film ezzel együtt abban a tekintetben is sokkoló, hogy alulnézetben mutatja be a történelmet - az ölés, az erőszak, a szexualitás és a bűn itt napvilágon, nem ritkán fényes nappal, a maga intimitásában és állatközeliségében történik meg, ami sokkal sokkolóbb, mintha csak hallunk róla.
Rózsa ebben a filmjében ugyanis szépítetlen és még csak véletlenül sem pátoszos helyzetképet akar adni egy annál sötétebb korról, mint amilyen színekben azt eddig láttuk - ha egyáltalán láttuk valamilyen színekben a kérdéses periódust.
A Thököly Imre-féle ország-át-formáló megmozdulásról - mondhatni, felkelésről - van szó ugyanis. Thököly ugye II. Rákóczi Ferenc apja volt, így gimnazista történelmi tudással is könnyedén megállapítható, hogy a 17. század végéről, egészen pontosan az 1680-as, 1690-es évekről van szó. Még akkurátusabban megállapíthatjuk, hogy nagyjából 1697., azaz a tokaji parasztfelkelés előtti időkben bonyolódik.Általában, ha egyáltalán találkoztunk a kurucok ábrázolásával magyar történelmi filmben (Rákóczi nótája, Rákóczi hadnagya, A Tenkes kapitánya stb.), szinte mindig kápráztató dicsfényben ragyogó, egyszerű, de bátor, kemény legényekként láthatjuk őket előlépni a "Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon" derengő fényében, vagy amolyan Thaly Kálmánosan* hamis, tizenkilencedik század végi albumokban szépen kipingált figurákként köszönnek vissza emlékezetünkből.
Na, ebben a pillanatban tessék leszámolni ezzel a sematizmussal: itt ugyanis sokkal föld- és izzadság-, vagyis valóságszagúbb kuruc-képet kaphatunk, mint talán bárhol máshol.
Rózsa és a forgatókönyvíró Kardos István emellett nem kevesebbet állít fel a mozi téziseként, mint, hogy a nép, ha nincs vezére és nincs elég "Mohácsa", elzüllik, kutyává válik, elvadul. Igen, ahogy Ady írta: "nekünk Mohács kell..." Állandóan felfokozott idegállapot, állandó csapások, állandó háborúk és mindenekfelett hierarchia, amelybe be kell tagozódnunk, különben végünk.
Szétzüllött haramiák - nem is oly rég még kurucok - ugyanis a történet hősei, s velük szemben a propozíció a Csoma Zoltán által alakított kamasz fiú, Trombitás morális felkiáltójele. A Koltai Róbert, Fábián Ferenc és Bencze Ferenc által eljátszott rablók ugyanis lopnak, csalnak, hazudnak, rabolnak, nőket erőszakolnak meg (premier plánban), miközben sírva vigadnak, nagyzolnak, szalmaláng-lelkesednek, Thököly-ről áradoznak - de tenni nem tesznek semmit a változás érdekében.
És mégis van pozitív üzenete, mégpedig az, hogy van egy idea, amiért érdemes sok mindent megtenni és megszenvedni itt a földön: szabadságnak hívják. Szabadságnak: kollektíve, visszatérésnek az 1526. előtti rendhez, szubjektíve, az egyén szabadsága eddig nem látott formájának és mértékének kivívása annak megtisztító, felemelő útja által, vissza a hierarchiába, amelybe visszavágyik és amelynek hiánya teszi állattá ezen a tegnap még pipacstól, tulipántól, rózsától illatozó, ma sötét, büdös, trágyaszagú Közép-Európai talajon.
A film ezzel együtt abban a tekintetben is sokkoló, hogy alulnézetben mutatja be a történelmet - az ölés, az erőszak, a szexualitás és a bűn itt napvilágon, nem ritkán fényes nappal, a maga intimitásában és állatközeliségében történik meg, ami sokkal sokkolóbb, mintha csak hallunk róla.
Itt nem csak beszélnek karóba húzásról és elevenen megnyúzásról - itt meg is teszik azt...
Mert ez egy ilyen elbaszott világ...
Kuruc király nélkül Rákócziért zokog, de még azok is, akik vezérségre születtek, csak állatként képesek vegetálni a hierarchia nélkül - akiknek pedig a hierarchiát kéne őrizniük, tán még náluk is nagyobb állatok...
Tetszik érteni most már, mit jelentett az a magyar föld népének, mikor az ezerszer szent és áldott Rákóczi Ferenc hadai élén bevonult Magyarországra, hogy visszaállítsa a "kizökkent világot"?
* Thaly Kálmán - ogy. képviselő, történész, költő, aki saját kuruc témájú költeményeit valódi kuruc tematikájú poémákként publikálta, és, biza, kardcsörtető, fölöslegesen túlspilázott, a valódi kuruc költészet egyszerű stílusához képest teljesen hiteltelen versei önmagukat leplezték le igen gyorsan, majd kisvártatva szerzőjüket is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése