Témakör: Eszmefutamok
Idő: 1997
Stílus: "Te elszabtad, ő elszabta, mi elszabtuk / Ha elszabtuk, hát elszabtuk / Utólag már szabhatjuk" (Hofi Géza)
Fíling: Miért kell nekünk mindig bűnbakot keresni Nirvániában?
Leírás:Hát igen, szóval az azért abszolút jellemző a kilencvenes évek magyar közvéleményére, hogy 1997-ben nem azért kényszerült távozni az Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, mert teszem azt szarul végezte a munkáját, mindenfajta koncepció és különösebb pozitív kilátás nélkül, hanem azért, mert a válogatott "példátlan" vereséget szenvedett ez év október 29-én Jugoszláviától 1-7 arányban.
Nem azért, mert nem volt elég tökös legény ahhoz, hogy megakadályozza a magyar futball stratégiai szempontból igen fontos létesítményeinek vagy "ágazatainak" nem épp a legmegfelelőbb magánkezekbe kerülését, hanem pont valami olyasmiért, amiért nem csak, hogy ő nem volt felelőssé tehető, de maga a válogatott szövetségi kapitánya, Csank János sem (aki teljesen véletlenül még kiváló edző is volt).
De sebaj, mert az MLSZ testülete is jól "elszabta" a dolgot, hiszen hogy ha egy végzettsége szerint mérnökembert ültetnek a szövetség első emberét megillető pozícióba, akkor nincs mit azon csodálkozni, hogy a dolgok nem biztos, hogy olyan jól kidolgozott, egységes, szakmai szempontból is nehezen kifogásolható irányvonal mentén fognak haladni, mint ahogy az amúgy valamilyen szinten elvárható lenne.
Tudta ezt Laczkó Mihály is.
Laczkó Mihály nem erre a pozícióra termett - mérnöknek kifejezetten jelentős volt, s e szakmai területen úgy ahogy helyt is állt, de sosem lett volna szabad beültetni egy ilyen pozícióba.
Mert egy MLSZ elnöknek - elvileg - egyaránt kellene rendelkeznie a politikus rugalmasságával, a futball-szakkommentátor hozzáértésével, egy gazdasági szakember vagy üzletember gyors átlátó- és döntőképességével.
Laczkóban ez mind nem volt meg, amikor 1989-ben beültették ebbe a pozícióba...
Mégis maradt öt évre, sőt, 1996-ban - egy rövid közjáték után, amit pláne nem minősítenék - ismét visszatért egy időre...
Egészen pontosan 1998-ig, amikor egy olyan ember került ebbe a pozícióba, aki példátlanul nagy seggfejként betetőzte a kilecnvenes évek nagy művét - a magyar futball szakállományának elkótyavetyélését, kis, hazai cégeknek, melyek a 2000-es gazdasági recenziót követően kőkeményen buktak vagy - és ez volt a gyakoribb - olyan kéteshírű vállalkozóknak, akiről jobb nem is beszélni.
Az illetőt Kovács Attilának hívták, és azt kell tudni róla, hogy sikkasztásban ő volt a császár akkoriban (mégis felmentették a bíróságon), úgy nézett ki, mint egy ukrán maffiózó (és kb. ilyen figurákra is bízta a magyar labdarúgás szent ügyét), ja, és hogy amúgy mellesleg sosem volt még az MLSZ-nek nála kétesebb hírű, gyanúsabb és sötétebb múltú elnöke, az már tényleg csak hab a tortán.
De ne szaladjunk előre - mindezt csak azért akartam elmondani, hogy ha valakit igazán szeretnétek úgy tiszta erőből tökön rúgni azért, hogy itt tart a magyar foci, hát KA ideális célpont....
Viszont egyelőre 1997. októberének végén vagyunk - még csak megkezdődött a magyar foci agóniája, amikor az akkor még Népstadionnak nevezett sportlétesítmény zöld gyepén a mainál akkor még lényegesen jobb nemzeti tizenegyünket eltángálja a jugoszlávoké.
És a nép, ahelyett, hogy ezt tudomásul venné, vérre szomjazik...
De sebaj, mert az MLSZ testülete is jól "elszabta" a dolgot, hiszen hogy ha egy végzettsége szerint mérnökembert ültetnek a szövetség első emberét megillető pozícióba, akkor nincs mit azon csodálkozni, hogy a dolgok nem biztos, hogy olyan jól kidolgozott, egységes, szakmai szempontból is nehezen kifogásolható irányvonal mentén fognak haladni, mint ahogy az amúgy valamilyen szinten elvárható lenne.
Tudta ezt Laczkó Mihály is.
Laczkó Mihály nem erre a pozícióra termett - mérnöknek kifejezetten jelentős volt, s e szakmai területen úgy ahogy helyt is állt, de sosem lett volna szabad beültetni egy ilyen pozícióba.
Mert egy MLSZ elnöknek - elvileg - egyaránt kellene rendelkeznie a politikus rugalmasságával, a futball-szakkommentátor hozzáértésével, egy gazdasági szakember vagy üzletember gyors átlátó- és döntőképességével.
Laczkóban ez mind nem volt meg, amikor 1989-ben beültették ebbe a pozícióba...
Mégis maradt öt évre, sőt, 1996-ban - egy rövid közjáték után, amit pláne nem minősítenék - ismét visszatért egy időre...
Egészen pontosan 1998-ig, amikor egy olyan ember került ebbe a pozícióba, aki példátlanul nagy seggfejként betetőzte a kilecnvenes évek nagy művét - a magyar futball szakállományának elkótyavetyélését, kis, hazai cégeknek, melyek a 2000-es gazdasági recenziót követően kőkeményen buktak vagy - és ez volt a gyakoribb - olyan kéteshírű vállalkozóknak, akiről jobb nem is beszélni.
De ne szaladjunk előre - mindezt csak azért akartam elmondani, hogy ha valakit igazán szeretnétek úgy tiszta erőből tökön rúgni azért, hogy itt tart a magyar foci, hát KA ideális célpont....
Viszont egyelőre 1997. októberének végén vagyunk - még csak megkezdődött a magyar foci agóniája, amikor az akkor még Népstadionnak nevezett sportlétesítmény zöld gyepén a mainál akkor még lényegesen jobb nemzeti tizenegyünket eltángálja a jugoszlávoké.
És a nép, ahelyett, hogy ezt tudomásul venné, vérre szomjazik...
És nem csak a nép - úgy nagyjából mindenki.
Na, és persze ki tehető a leginkább felelőssé, ha nem annak a testületnek a vezetője, amely az egész magyar foci-hóbelebancot igazgatja...
Az ostor annak az elnöknek a hátán csattant tehát, aki, mondhatni, "ott se volt", mikor úgy igazán beindult a "long road to ruin-business" a magyar futballban.
Nem tehetett úgy igazán semmiről, mert úgy igazán nem is csinált semmit...
(Nagy valószínűség az egyetlen igazán tökös tette egyébként az volt, mikor odaállt Horn Gyuszi bátyó, az akkori miniszterelnök elé és elmondta, hogy mindez, a botrányok, a semmitevés, a privatizáció nem mehet tovább. Elmondta, hogy az sem állapot, hogy három-négymilliós költségvetésű, amúgy is gyanús cégek üzemeltessenek három-négyszázmilliós, NB I-es csapatokat. Aztán az persze már más kérdés, hogy Horn erre azt felelte, hogy: "aki ezt vallja, az tehetségtelen"..
Az idő valóban Laczkót igazolta ebben a kérdésben, de attól még ő valóban tehetségtelen volt - persze egy ország vezetéséhez Horn Gyula is, de ez megint egy másik téma...)
A lényeg az: sosem felejtem el azt a novemberi estét, mikor a televízióban láthattam Laczkót, kissé verejtékezve, tanácstalan arccal (valami hasonlóval, amit a fenti képen is vág) bejelentette, hogy leszűrve a konzekvenciákat, távozik az MLSZ éléről...
Az már csak a slusszpoén, hogy utódjául az amúgy sokoldalú tehetségű Szepesi Györgyöt javasolta, aki sok mindennek alkalmas lett volna még ily meglett korában is - de a szövetség vezetőjének pozíciójára biztosan nem lett volna alkalmas (ahogy teszem azt Puskás Ferenc sem volt (mert amúgy sem lehetett volna), minden ragyogó edzői eredménye ellenére jó szövetségi kapitánya a magyar válogatottnak a 90's elején)...
Ez az utolsó lépése mindent elárul Laczkó hozzá nem értéséről és hat éves sportvezetői munkásságának tökéletes értelmetlenségéről...Persze nem csinált ő semmi rosszat, nem is csinált semmit, mert nem is csinálhatott semmit...
A magyar foci immár évtizedek óta ugyanolyan kényszerpálya, mint történelmünk volt oly sokszor 1526. óta. Senki sem tehető száz, de még csak ötven százalékban sem felelőssé azért, hogy idáig jutottunk, viszont valamilyen szinten mindenki felelős érte...
És ez az 1997-es ősz egy kegyelmi pillanat volt, amikor megmutatkozott a teljes igazság...
A Laczkó Mihály arcán lecsorgó verejték formájában, mi meg, akik láttuk (bár én tíz-tizenegy évesen valószínűleg nem lettem volna a legalkalmasabb ennek az igazságnak kimondására), felsóhajthattunk és csak annyit mondhattunk: "Utólag már szabhatjuk"...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése