Március 18. - A TOP 10 legnagyobb arc a kilencvenes évek első felének magyar játékosai közül 5-1.

Témakör: Best of
Idő: 1990-1995
Stílus: Még mindig "arcoskodó"
Fíling: Körkapcsolás, GÓÓÓL, Knézy Jenő, Gulyás László, Lantos Dániel, neeeeeemcsászték!, WEST-cigaretta reklám Lisztes Krisztián Fradi mezén és rajzolt korona Kiprich József feje fölött... Egyszóval: leírhatatlan...


Leírás: 

Nálam ők az abaszolút favoritok.

És nem is mint játékosok - bár sztem igen nehezen lehet Lisztesnél vagy Kiprichnél sokkal jobb focistát találni a maguk posztján a kilencvenes évek első felének Magyarországán, márpedig ők állnak az első két helyen - hanem mint arcok.

Tényleg: ezek az emberek óriási figurák, és tényleg tessék észrevenni, hogy nem semmi amit elértek ebben az időszakban. Az elmúlt évtizedben is voltak remek játékosaink, de ilyen kiváló egyéniségek - hát nem tudom, mondjatok valakit...

Márpedig, úgy érzem, aki nem igazán egyéniség, valószínűleg nem is pont a legjobb abban amit csinál, s aki pedig nem a legjobb abban, amit csinál - márpedig erre a magyar foci jelenlegi berkeiben sűrűn találni példát - az talán nem is érdemli meg úgy igazán a magyar sport kenyerét...

Na, ők megérdemelték...

Mi pedig megérdemelnénk, hogy hozzájuk hasonlók érvényesítsék most is az ország és világ futballpályáin nemzeti érdekeinket... 

5. Telek András (Manci)

Dejszen a Telek Mancit, gyerekek, a bátyám révén én személyesen is ismertem!

Na jó, ilyet azért merész dolog állítani egy tíz-tizenhárom éves gyerekről. Maradjunk abban, hogy találkoztam vele annak idején.

No nem az igazi középhátvédi (na, hátvédünk még eleddig nem volt a csapatban) tündöklése környékén, de azért nem sokkal utána - a kilencvenes évek végén.

Na, szóval azon sem MTK-s, sem UTE-s, sem semmilyen szerzet nem vitatkozhat velem, hogy a Telek Manci igenis a kilencvenes évek nagyon jelentős csillaga volt a hazai klubfociban.

Manci minden tekintetben igazi ősfradista - az első és egyetlen junior klubja már a Fradi volt, s 1989-től, azaz 19 éves korától 1996-ig - majd még egy idényre 1998-1999-ben - ő is magára ölthette a zöld-fehér mezet.

Rendkívül eredményes hátvéd volt - Szeiler és ő, mondhatni, legyőzhetetlen párost alkottak.
 

1992-ben pedig az év játékosává választották, ami, akárhogy is veszem, önmagáért beszél...
 

Egyébként még most is őrizgetek egy Fradi posztert, amelyen anno ő is lenézett rám a szobám faláról, nem is beszélve egy 1994-es Sportissimo-s felvételről, amelyen éppen védekező akció közben láthatjuk...

4. Vincze István (Pilu)

Mindenki Vincze Piluja a változatosság kedvéért Tatabányán született és ott is kezdett focizni, a Fradihoz pedig soha semmi köze nem volt.

Annál inkább a Honvédhoz, amelynél pont abban az időszakban játszott, amikor én is nagy drukkere voltam a csapatnak: 1990 és 1994 között. 1994 és 1996 közt meg a Tatabányában, s azonkívül mindig külföldön, mindig jelentős csapatokban, mindig nem mindennapi játékosok mellett...

Pilu óriási figurája volt a korabeli magyar sportéletnek - a kiváló csatárnak számos találatot köszönhettek csapatai, 2003-as visszavonulásáig, s 44-szer volt alkalma játszani a magyar válogatottban is, melyeken összesen 8 gólt lőtt.

Ezek közül következzék most kettő jelentős.

Az egyik pályafutásának alighanem egyik leghíresebb találata - amely eldöntötte Magyarország és Észak-Írország küzdelmét az előbbi javára 1988-ban egy rendkívül fontos EB-selejtezőn:



A másik találat barátságos mérkőzésen született a lengyelek ellen, ahol éppenhogycsak hajszállal veszített a csapatunk:




3. Dzurják József (Csöpi)

A Dzurják Csöpi név megint csak generációs szakadékokra világíthat rá (akárcsak mondjuk az Antall József halála okán 1993. decemberében megszakított Kacsamesék esete..-) - aki nem ismeri, szinte biztosan nem 1989 előtt született s ha mégis, vagy nem szerette a Fradit, vagy nem szerette a focit...
Márpedig az ő nevét illik ismerni - de hát, ahol Kossuth-ot vagy Petőfit nem ismerik helyenként - nos, ott nincs min csodálkozni...

Kiváló játékos, nagyon szeretetreméltó szakember volt, aki szokás szerint korántsem kapta meg az élettől, amit megérdemelt volna, hiszen egzisztenciát nem teremthetett tehetségéből.

Mert tehetsége volt...

A Fradiban 86-tól, 91-ig aktívan focizott, csatárként szerzett jó néhány gólt az együttesnek, s amúgy is, mindig is Fradista volt - saját állítása szerint már ötévesen megverekedett a zöld-fehérekért...

A többit pedig mondja el ő maga ebben a remek riportanyagban:





2. Lisztes Krisztián  


Annyit azért hadd merjek mondani, hogy ha Lisztes Krisztiánt be kell mutatnom 2011. Magyarországán, akkor itt nagy problémák vannak...

De tényleg...

Mert a "Lisztes" név jelent mindent, ami a rendszerváltás utáni magyar futballban értéket képviselt és még többet is, hiszen viselője idegenlégiósként (Stuttgart, Werder Bremen, Münchengladback, Rostock...) is nagy dolgokat tett le az asztalra.

Lisztes irányító középpályásként alkotott nagyot, vagyis, mint a mindenkori csapata motorja. Erős, sziklaszilárd archimdesi pontja volt ennek a hányódó-vetődő megtépázott magyar focinak. E kitűntetett szerepének felemlegetése után talán már tényleg nem mehet csodaszámba, ha azt mondom, hogy természetszerűleg ő is fradistának született.

A fradi ificsapatában cseperedett, velük ért el már a kezdetektől (1985) sikereket, majd 1993-1996-ig olyan három évet focizott végig, zöld-fehérben amely a magyar futballtörténet legdicsőbb lapjait jelenti. Ezért figyelt fel rá mindenki, ezért tekintget felé minden fradista, ha a hazai futball feltámasztásáról esik szó és ezért lógott kinn a szobám falán - részben bátyám miatt is - Lisztes gyermekkori képe, egy posztere és egy csapatkép 1995-ből, a BL-ből (no meg ezért volt az, hogy amikor először néztem a Jóbarátokat, Ross Geller-t mindjárt hozzá hasonlítottam :).

18 évesen, 1994-ben játszott a válogatottban, amelynek kiharcolta az 1996-os atlantai olimpián való szereplést és 49 mérkőzésen 9 gólt rúgott a színeinkben...

Lisztesről csak megagalaktikus-szuperlatívuszokban lehet beszélni - körülbelül olyan fennkölt stílusban, mint amilyen ez a gólja is:



1. Kiprich József

Kedves Kiprich Úr!


Ezúton is szeretném önnek megköszönni azt a sok kellemes percet, amit ön nekem, az én és az előttem jövő, meg a még előttem, meg a még utánam jövők számára szállított, amikor alkalma adódott az Ön játékát figyelni. 

Én, nagyon durván ifjú honvédos, majd fradista (jómagam még meg sem születtem, mikor az Ön által is egyben tartott kiváló válogatottunk  kijutott a 82-es vébére vagy tönkreverte Brazíliát) - bár Ön sosem játszott a Fradiban - legalább olyan áhítattal figyeltem mindazt, a 90-es években amit csatárként a nemzetközi porondon (Feyenoord, APÖEL stb.) művelt, mint tették azt azok, akiknek megadatott, hogy élőben lássák a 80-as években. 

Az Ön fényképét először a bátyám mutatta meg nekem 1990 tájékán, és "királynak" méltóztatott nevezni Önt. Én, akkor még nem tudtam annyira, hogy miért is Ön a király, csak később, egy-két év múlva kezdtem rájönni, hogy miért is kapta tőle ezt a jelzőt, de mulatságos arckifejezését már akkor megjegyeztem a gyűrött Népsport cikk éléről, amelyben szerepelt, s amelyből a bratyó kivágta az Ön fényképét, hogy koronát rajzolva feje fölé, évekig őrizgesse aztán.
Hát, maga ugyanígy maradt nekem évekig a Király...

Csak így, minden különösebb magyarázó jelző nélkül.

De amikor Ön, 2001-ben otthagyta a Lombard FC-t, ahol 1998 óta játszott, s egyben játékosi múltjával is szakított, már tudtam, hogy kicsoda is az a Kiprich József, és, hogy miért az, aki...

Most is tudom - ezért tisztelgek Ön előtt az első hellyel a kilencvenes évek eleji hazai focisták TOP 10-es listáján...

Mert Ön az egyik legnagyobb Fej a magyar foci történetében és egy ideig, Ön uralta a magyar labdarúgás birodalmát, koronátlanul ugyan, egyszerű, igazi, hamisítatlan tatabányai proliként - de pontosan ez  tette önt uralkodóvá a pályán és az életben.

Kedves Kiprich úr: edzőként is csak a legjobbakat kívánhatom Önnek és remélem, ha már ötven évig állta a sarat, nem most szűnik meg egyszerű, de becsületes proli lenni...

Szeretném megőrizni azt a koronát a feje fölött...